A magyar állam szerepének revíziója (1996-1997), IV. rész
Információs jelentés a politikai modellezéshez
2009. április 20. 17:53

IV. A modernizációs program politikai rendszere

4. A politikai konstelláció

Egy markáns politikai elemzői nézet szerint "a baloldal a modernizáció miatt lépett szövetségre a liberális erőkkel, s a bal-jobb tengely szélén helyezkednek el a modernizációellenes erők". Ebben a modellezésben a posztkommunista New Deal a társadalmi erők széles körű alkuja: de nem a roosevelti New Deal mintája szerinti tőke és munka kiegyezése ez, hanem a technokrata menedzserek, a politokrácia, a városi munkásság, a tudományos kutatói és alkalmazotti szakértelmiség csoportjainak alkuja.73

Ennek a konstellációnak meghatározója a politikaformáló elit összeférhetetlensége, vagyis hogy a vezető politikai és szakbürokrata elit a pártállamból a demokratikus állam keretei közé történő átmenetben az állam gazdaság-, politika-, társadalom-szervező jogi konzisztenciáját nem állítja helyre, azaz jogi tiltások nélküli, illegális helyzetekben sajátos forráselosztást hajt végre az állami vagyonból. Ennek két típusos példája a Kemenes-ügy (amikor a korábbi vezető szakbürokrata a Jegybanktanács tagja (egyben a miniszterelnök és az MSZP egyik főtanácsadója) és a DandT cég igazgatójaként 100 M HUF nagyságrendű megrendelést diszponált a jegybank és a szóban forgó cég között), illetve a Tocsik-ügy (amikor az állami vagyonkezelő szervezettől az önkormányzatok felé átadandó vagyonból magáncégeken keresztül pénzt mosnak át a pártkasszába).74 Az ilyen típusú ügyek a meghatározói az új szocialista és liberális politikai elit uralta politikai konstellációban.75

A politikai konstelláció meghatározója, hogy a politikai aktivitás mint pártszerű politizálás folyamata elakadt, a társadalmi bázis harmada apolitikus, harmada vándorszavazó, s csak egyharmad a politikailag elkötelezett aktív társadalmi lény. A biztos szavazók tábora is nagyjából állandó, különösen a baloldal radikális és mérsékelt tömbjének (a baloldali monolitnak) érdekszövetsége nagyon erős, ami már nem politikai-ideológiai meggyőződések menténi szövetséget jelent, hanem birtokosságot (vagyonban, pozíciókban, információban), illetve a befolyások újratermelését. Ebbe a mechanizmusba tartozik a szakmai-foglalkozási érdekképviseletek (a szakszervezetek és kamarák) ellenőrzésének szervezése, aminek sikeressége két ponton kiemelkedő, egyrészt a Horn-kormány megkötötte a szakszervezetek kezét (azzal, hogy a nagyszervezetek vezetőit a párt soraiban tudhatja, vezető rétegét pedig a különféle egyeztetési fórumokon elégíti ki szerepbetöltő aktivitással és egzisztenciális biztonsággal), másrészt a tudományos és kutatási alkalmazotti társadalom lefejezésével (manipulálásával, egzisztenciális fenyegetésével, illetve megbízások adagolásával) kapcsolta ki a társadalmi elégedettség szításának két dimenzióját a közéletből.76

A politikai konstelláció fontos összetevője a média működése a magyar modellben. A korábban említettek értelmében, a hatalmi helyzetek alakulása, a jogi hiátus folytán a tájékoztatás egyensúlyi helyzete nem biztosított, ezért a baloldali és liberális politikai erők teljes egészében ellenőrzik a média működését, eredménytelen vagy sikertelen politizálásuk nem szembesülhet a közvélemény itéletével, mert az irányított nyilvánosság ezt megakadályozza.

A politikai konstelláció szempontjából meghatározó a rendszerváltó nemzeti konzervatív és nemzeti liberális erők, illetve a mai ellenzék pártjainak sorsa. /.../

Szerepet játszanak a politikai konstelláció alakulásában az új műhelyek, mint pl. az Atlanti Kutató és Kiadó Társulat, a Batthyány Alapítvány, a Középrétegek Kutató Műhely, kevésbé itélhető meg a rejtező fórumok orientálásának iránya, mint pl. a Belpolitikai Kutatások Központja (Alapítvány) működése. Típusos eset a Demokrácia Kutatások Magyar Központja (Alapítvány) működése, amely felmérést készített a pártok és képviselők parlamenti tevékenységéről (minthogy ebben a képviselők egymásról nyilatkoznak, illetve a döntéshozatali előkészítés és döntés szintjeire vonatkozó fontos nyilatkozatokat tettek, nyilvánvaló a „tudományos segítség” és a kormánypárti fellépés az ellenzék parlamenti megnyilatkozási esélyeinek szabályozására irányuló törekvések közös eredete), a Horn-kormány és az ellenzék közötti összecsapások idején a parlamenti szereplés korlátozása.

4.1 Politológiai érvek és műhelyek

A politikai kultúra szempontjából meghatározó egyfelől a magas szakmai szinvonal, másrészt a korábbiakból következően a jobboldali rendszerkritika, illetve a szakmai vélemények megütközésének hiánya. A politikai (baloldali) orientáció egyoldalúsága -persze, sokat ront az összképen (meg az ellenzék esélyein), a politikai közvélemény, a nyilvánosság, a szakmai fórumok hitele, az ország külföldi megitélése nagyban sérül.

A párttérkép leírása vagy felrajzolása a mérvadó műhelyek és elemzők (politológusok) elköteleződései miatt mind a mai napig nem evidens, amennyiben a magyar párttérkép a liberális tömb (szabadelvű és liberális program pártok), a szociáldemokrata tömb (klasszikus baloldali munkáspárti csoportoktól a modern szocialista kezdeményeken át a szociáldemokrata csoportokig bezárólag), illetve a nemzeti demokratikus centrumerők (a klasszikus jobboldaltól a nemzeti liberális erőkig bezárólag) tömbjére bontható, s a politikai konjuntúratérképek e három tömb kisebb-nagyobb csoportjaiból kikerülő aktivitások alapján rajzolható meg. Ezt nagyon fontos lenne pótolni egyrészt a jelen idejű politizáláshoz szükséges tájékoztató tevékenység, másrészt a modernizációs program politikai rendszerének kialakítása szempontjából. A rendszerváltozás utáni második kormányciklusban a konzervatív modernizációs politika kialakulásának esélyeit szétrombolni igyekvő politikai és társadalmi nyomásgyakorló csoportok a nemzeti demokratikus centrumpártok tömbjének szétforgácsolásával foglalkoznak.

A magyar politikai rendszermodell jellemzője, hogy a párttérkép nem a valóságos politikai konstellációt tükrözi, illetve hogy a politikai erőcsoportok és a társadalmi nyomásgyakorlók másként (rejtőzködve) ismerhetők fel, mint a politikai-ideológiai értékek mentén felrajzolt pártok. Ezt bonyolítja tovább a politikai rendszernek az a furcsasága, hogy a pártok nem a saját értékrendjüknek megfelelő politikát folytatnak (erőltetnek): vagyis a baloldal országlásakor egy neokonzervatív gazdaságpolitikát gyakorol, miközben a magyar rendszermodell gazdasági rendszeréből hiányzik e neokonzervatív trend államfelfogása, intézményes modernizációs átalakulása. Ezzel egy időben a nemzeti demokratikus centrista erők nem az egységes fellépést készítik elő egy modernizációs politikai megfogalmazásához, hanem kezdenek szétforgácsolódni a centrumból (jobbra) kisodródó kisebb formációkra.

A párttérkép két alapvető erőtérmozgató trendje a konzervativizmus és a liberalizmus. A politikai konstelláció pártjai közül több is a keresztény-konzervatív értékek hordozója, a párttérkép minden szereplőjét jellemzik valamiként konzervatív és liberális értékek, magatartások, filozófiák mentén végzett öndefiniálás. A liberalizmus viszont egyre nyilvánvalóbban vereséget szenved a politikai konstelláció befolyásolásában, a pártok ideologizálásában, bár a kultúra megszállásával hatékonyan formálja a társadalmat a média és a szórakoztató kultúra révén.

A magyar párttérkép liberális mezőjében megjelenő parlamenti pártok (Fidesz, SZDSZ) ma már csak liberális programpártoknak tekinthetők, nem pedig valóságos szabadelvű tömörüléseknek, jóllehet vannak szabadelvű csoportok köreikben. A Fidesz Magyar Polgári Párt generációs pártként a modernizáció feltétlen hivének számít, későbbi nemzeti konzervatív nyitása a tradíció nélkülözhetetlen részének átmentését is célnak tekinti. Az SZDSZ - s vele valóban szabadelvű hivei - csapdába esett, amikor a hataloméhségében minden megalkuvásra kész képviselői (a mögöttük álló érdekcsoportok nyomására) a posztkommunista hatalmi tényezők és a baloldali monolit (mint kulturális, szellemi közösség) segédcsapatává tették a pártot. Ezzel a magyar szellemi és ideológiai (szabadelvű) liberalizmusnak mint pártpolitikai tényezőnek lényegében vége szakad, illetve egy olyan habitussá szelidül, ami a nemzeti konzervatív és nemzeti liberális mezőben is létezik.77

A szocialista-szociáldemokrata mezőben a posztkommunista MSZP jelenik meg, mint a legéletképesebb társadalomképet formázó baloldali tömörülések gyűjtőpártja. A magyar rendszermodell egyik legfontosabb tényezője, hogy a társadalom meghatározó részének a baloldaliság a gazdasági viselkedést is meghatározó (létbiztonságot, a versennyel szembehelyezkedést, paternalizmust, összefonódást) jelent. Az MSZP az ideológiai-politikai értékeket messze elhagyva ugyanakkor konzervatív párt a politikaformálásban (a hatalom- és társadalomtechnikák választásában). A párt elitje súlyos felelősség hordozója, egyrészt a korábban exponált szereplői miatt, másrészt a nem baloldaliakkal szemben folytatott aljas politizálás, harmadszor a modernizációellensség miatt, mindent összevéve pedig amiatt, hogy mindent eszközt megengedve magának, hatalomra kerülve nem lévén megfelelő kompetenciák birtokában kiszolgáltatta az ország vezetését különféle érdekcsoportoknak (elsőként mindjárt a saját bázisában működő nomenklatúra-csoportnak).

A centrista (jobbközép) mezőben az MDF, a KDNP és az FKGP parlamenti pártok alkotják a rendszerváltozás után a nemzeti, konzervatív, jobboldali alternativákat. Azonban azt rögtön látni kell, hogy e politikai minőségek kibontakozása, a szóban forgó pártok fejlődése sokkal inkább haladt a politikai erőtér legerősebb csoportjainak (a baloldali monolitnak) befolyása, kiszorításra törekvő hatásai, mint a saját fejlődése útján. Az MDF esetében ezért lehet azt a spekulatív meghatározást bevinni a tömegtájékoztatásba, hogy a pártból kiváló politikusok kapcsán a polgáriak és a népiek szétválása történt.78

Tragikus eredmény a párttérkép, a politikai konstelláció, a politológiai műhelyek magyarázatainak értelmezése után, hogy a magyar demokrata fórumnak mint a legnagyobb gyűjtőpártnak a korábbi hatalom és az új hatalom képviselői részéről is egyformán engesztelhetetlen ellensége támadt: mind a radikális baloldal (az MSZP posztkommunista erői), mind pedig a szabadelvű, majd a liberális programpárt mögül kibúvó kozmopolita érdekeltségek a mérsékelt közép (a balközéptől a jobbközépig terjedő), nemzeti platformon egyesülni tudó, e törekvéseket összefogó párt által látják veszélyeztetve érdekeiket.

A KDNP a másik legnagyobb vesztese a rendszerváltozás utáni második kormányciklus politikai erőterében végbement átalakulásnak. A párt helyzetének meghatározója egyrészt az a tény, hogy a kereszténydemokrácia nem volt képes a magyar társadalomban nagyobb súllyal megjelenni, másrészt hogy a kereszténység nem volt képes kitörni abból a szellemi (erkölcsi) és fizikai (intézményi) karanténból, amibe a korábbi rendszer zárta, s ehhez az egyházi vezetés jelentős segítséget nyújtott. Más megközelítésből nézve, a KDNP politikaformálási és megjelenítési kudarcain túl a papság is inkább ártott, mint használt a kereszténydemokrácia kibontakozásának. Mára a KDNP stabil 5%-os párt lett, minden társadalmi vizsgálat azt erősíti meg, hogy ennél nagyobb bázisa valóban nincs a társadalomban.

A kisgazda erők lényegében a történelmi múlt egyetlen stabil pártmaradványa a magyar politikában, s mint ilyen behatároltak a lehetőségei (5-6%-os párt). A pártot kisérő populizmus azonban a valóságos bázist meghaladó elégedetlen szavazót vonz köréje, viszont a politikai konstellációban betöltött szerepét illetően az erőket megosztó párt lett.

A politikai konstellációhoz képest a magyar párttérképet (a médiában megjelenő ideáltipikus helyzetek alapján) egyrészt a nagyon szűk kisebbség politikájaként megfogalmazódó sajátos liberalizmus (erre fel mutatnak rá sokan, hogy a magyar rendszermodell politikai rendszerének a liberális demokrácia lehet ideáltipikus meghatározása, de a gazdasági rendszert neokonzervatív, restrikciós gazdaságpolitika, spekulatív monetarista pénzpolitika jellemzi, társadalmi rendszerét pedig a korai kapitalizmusra jellemző nivellálódás és a konzumkultúra határozza meg), másrészt a jobboldali szellemiségű konzervatív ideológiák felé tájékozódó törekvések jellemzik, s hogy nagyjából mind a két irány idegen még a magyar társadalomban. A politológiai (a folyamatokat hitelesítő, a médiában a politikai konstellációt a politikai marketing megjelenítésével tájékoztatássá formáló) műhelyek ezzel szemben egy szimpla baloldal-jobboldal tengely mentén való modellezéssel lényegében eltüntetik az egyes politikai erők (pártok) valóságos mozgásait, értékrendszerüktól való eltávolodásait.

4.2 A nemzeti politizálás érvei

A politikaszervezés és mozgósítás szempontjából döntő tényező a magyar modell politikai rendszerében, hogy igen erős a közöny a tradícióval szemben, ezért a konzervatív értékekkel felvonuló politikai erőkkel szembeni affinitás ilyen szempontból gyenge.79 Meghatározó továbbá, hogy a kormányzó baloldali erők erre a közönyre hivatkozva (alapozva) folytatják internacionalista külpolitikájukat. Hozzá tartozik e képhez azután, hogy a nemzeti politizálás fontos intézményei, a tájékoztatás társadalmi tükör szerepe, illetve az egységes társadalmi képviselet, a magyarok (világ)parlamentjének80 működése is hiányzik, vagy gyenge. Sok nemzeti szervezet jött létre a rendszerváltozás után (mint pl. a Trianon Társaság, vagy a Partiumi Magyar Szervezetek Társasága), de még mindig nincs megoldva a nemzeti tartalmak ápolása, s azzal kapcsolatos aktivitás lényegében a határokon kívülre került.

A szocialista-szabad demokrata kormányzó erők rendszeresen elmulasztják a nemzeti emblematika használatát (a hivatalos aktusokon nem használják a címerjelzést a lobogón), ami egyedülálló a világban. Magyarország 2000-ben az államalapítást ünnepli, a társadalom közönyössége, a kormányzati közömbösség mellett, a nemzeti liberális és konzervatív erők az államszemlélet, kultúraszemlélet, tradíciókezelés címén vizsgáznak akkor.

A nemzeti stratégia mint olyan kizárólag a nemzeti liberális és konzervatív erők gondolkodásában szerepel (bár most a Horn-kormány is beigért 300 M HUF támogatást egy általuk kedvezményezett tudóscsoportnak), mint a „Magyarország 2010-ben” konferencia, a MVSZ kezdeményezései (új nemzeteszmény, demográfiai mérleg, gazdaságpolitikai alternatívák, kultúra, kommunikáció), a Harmadik Évezred Alapítvány Stratégiakutató Magánintézete „Nemzeti stratégia 2010-2020-ig” című kezdeményezése.

A régióban végzett összehasonlító közvélemény-kutatások minden eredménye azt bizonyítja, hogy a magyarok a legkevésbé nacionalisták és antiszemiták, bár a legnagyobb arányban vallják azt is, hogy jobb volt a kommunizmusban.81

A nemzeti politika keretei között meghatározó a magyar baloldal bizonytalan viszonya a nemzeti tartalmakhoz: a magyar szociáldemokraták nem képesek felkerülni a parlamenti palettára, kiszorította onnan őket az MSZP. Az SZDP és az MSZDP egyesülni próbál, hogy egységesen tudjon fellépni a szocdem platform. Másfelől a BIT, a MSZMP, a Munkáspárt közömbösítő módon működnek a magyar baloldal véleményalkotásában nemzeti politikai kérdésekben.

Meghatározó a magyar modellben a politikai tájékoztatás korszerűtlensége és baloldali orientációja, mindkét hatás súlyos következményekkel jár a nemzeti politizálás szempontjából. A tájékoztatás egyensúlyi helyzetének garanciái nem működnek (nem léteznek), az intézményrendszer (a média, a kommunikációs fórumok) alkalmatlan a politikai pluralizmus működtetésére vagy érvényesítésére, ugyanakkor megjelentek Magyarországon is a modern politikai marketing módszerei és eszközei (ezek ma profi módon működnek az ellenzéki erők megosztásában). Ennek megfelelően a kormány működésében meghatározó, hogy míg korábban a média engesztelhetetlen ellenzéke volt a rendszerváltozás első szabadon választott kormányának, addig a második kormányciklusban nagy megértéssel, finomabb-durvább baloldali orientációval, kevéssé vált a bukdácsoló kormány ellenfelévé, sőt, a jelenlegi ellenzék folyamatos támadásával, manipulálásával segíti azt. Ilyesformán a politikai tájékoztatás és közvélemény működése nem segítheti egyformán a politikai erőket, világnézeti és kulturális értékeken alapuló izlésdiktatúra jellemzi a nyilvánosságot.

Jegyzet és irodalom

72. A legjobban talán Tölgyessy P. fogalmazza meg a politikai konstellációt. (Nszab,1996,04.27.p.14.)

73. Ladányi-Szelényi szerzőpáros sokat idézett modernizációs modellezése a szociáldemokrácia-liberalizmus-konzervativizmus felosztással. = Kritika, 1996, 1.sz. p.8-13

74. Ez a (média által meg nem erősített) gyanú egyébként fennáll bizonyos külföldi privatizációs kivásárlásokkal kapcsolatban is.

75. Ezzel kapcsolatban mondta az MTA Társadalmi Konfliktuskutató Intézete igazgatója (Tamás Pál) az MSZP K-K-E-i tagozata tanácskozásán, hogy vagy kiválik a pártból az új kapitalista elit, vagy korrumpálja a pártot. (nszab, 1996, 06.21. p.3.)    

76. Figyelmeztető lehet a jövőre nézve, hogy új közjogi kamarák és munkaadói szövetségek együtt indítanak majd „független, a vállalkozók érdekeit” jobban képviselő jelölteket a választásokon. Ez pl. a Közgazdasági Társaság ülésén hangzott el. (nszab,1996,06.11.p.13)

77. Tölgyessy egyértelműen fogalmazza meg egy interjúban, hogy az SZDSZ mindinkább egyetlen, gondosan megkomponált politikai arculattal, egyetlen érdekcsoportnak, a „piacképes későkádári tulajdonos-technokrata és médiaelitnek akaratát érvényesíti” a három éves chartás politika és a kampányát finanszírozók akarata szellemében. (nszava,1996,09.07.p.1,7.) Másfelől megfogalmazódik, hogy ez a párt testesíti meg azt a társadalom-, gazdaság- és kultúraszemléletet, amellyel mindenki szakítani akar! Az állam kiszolgáltatását különféle érdekcsoportoknak kifejezetten az SZDSZ számlájára írják. (mn,1996,11.09.p.15.)

78. Az ellenzék két szélsőségét is az MDF-ből kibomló, kiváló két csoportosulás határolja be: egyfelől a MIÉP (mint a jobbfelé radikalizálódás végpontja az FKGP felé), másfelől a MDNP (mint a nemzeti liberalizmus végpontja a mai Fidesz felé). (mn,1996,11.23.p.7.)    

79. Egy közvélemény-kutatás szerint pl. azt a tényt, hogy az ország 1100 éves évfordulóját ünnepelheti csak a lakosság 28%-a tartja nagy jelentőségű eseménynek. (TeleDirect, 1996,05.03. mh,p.1.)

80. A Magyarok Világszövetsége körüli botrányos fordulatok 1996-ban egy patthelyzetbe torkolltak: sikerült a mérsékelt konzervatív erőknek megakadályozni, hogy az anyaországi liberális baloldali, ill. a nyugati szalonbaloldali erők ellenőrzésük alá vonják a szervezetet. Az új tisztségek azonban nem oldják meg a súlyos funkcionális problémákat, a működtetés és a vezetés korszerűsítésének szükségességét.

81. A Bécsi Egyetem és a GfK közvélemény-kutató cég „nemzeti szellem” típusú szociológiai vizsgálódása a Közép-Európai országokban 1995-1996-ban némileg eltérően más kutatásoktól a magyar minta legmagasabb nemzettudatosságát bizonyították (a lengyel, szlovák, cseh mintával szemben):

            - „büszke arra, hogy magyar” 62% (cseh és lengyel 41% és 42%):

            - „ha a kormány döntéseivel nem is értek egyet, magyar vagyok” 66%:

            - „szeretem hazámat” 78% (cseh és lengyel 50%, szlovák 53%):

            - „minden fiatal kötelessége tisztelni a nemzeti örökséget” 64%:

            - „a rendszerváltozás előtt volt jobb” 79%

(mn,1996,12.12.p.7.)

Csorba József, információs tanácsadó
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó