Roma napló 37.
2008. március 24. 11:03
Kapcsolódó cikkeink
> Roma napló 35.

Jóskával, a cigány kőművessel beszélgetünk, valami apró javítani való akadt a háznál, eljött megnézni, megbeszélni. Vállalja persze, nem is kérdés, mert hűséges a régi kuncsaftjához, ahogy mi is hűségesek vagyunk a régi mesterünkhöz. Noha sikeres vállalkozó, ő személyesen már csak kényesebb, finomabb, vagy éppen apróbb dolgokat csinál saját kezűleg, csapatával nem győzi a munkát, rendszeresen kell megrendeléseket visszautasítania.

Nekünk persze nem cigány, nem is cigány kőműves, hanem kőműves, aki cigány. De ez a jegy nem fontos, nem számít, nincs annak ellenére… vagy épp amiatt…, az a fontos, amit végez, ahogy dolgozik, és az a fontos, hogy munka mellett, munka után, munka előtt barátságféle alakult ki köztünk. A munka minősége adott lehetőséget erre, s aztán a barátságféle hozta magával már azt, hogy beszélhessünk, beszéljünk cigányságáról, cigány-magyar ügyekről, kapcsolatokról. 

Jóska bejelenti a munkásait, fél nyolcra értük megy autóval, az sem baj, ha neki kell megtanítania a szakmát, mégis egyre inkább munkáshiánnyal küszködik, legutóbb éppen nagyon elcsúsztak, keresett segítséget, „alvállalkozót”, tíz másik kisvállalkozót hívott föl, mire talált valakit, akinek volt szabad kapacitása. Azt mondja, néhány év múlva alig lesz kőműves, bádogos, ő már jó asztalost nem ismer a környéken, de az autószerelő, a festő is kevés. Emiatt aztán az építési vállalkozók között sok a kontár, akiknek semmi közük a szakmához, többnyire van egy alkalmazottjuk, aki valamit tud az építésről, a megrendelő pedig nem válogathat, inkább tűr.

(Én is ismerek egy ilyen vállalkozót, utcaszomszéd. Korábban fafűrészeléssel foglalkozott, néhány éve hajnalonként szomorú képű alakok állnak a háza előtt, természetesen feketemunkások Vagy megkapják a pénzüket tőle vagy nem, bármit elvállalnak, felépítenek, aztán vagy sikerül, vagy nem. Vagy lesz belőle pénz vagy nem. Vagy hozzájutnak vagy nem. A vállalkozás azonban láthatóan virágzik.

A második ház tőlünk, egy ilyesfajta kontár mű, amelyiken látszik, hogy sosem lehet már befejezni. Minden részletében alkalmi, ideiglenes.)

A kontár természetesen jobban keres, mint Jóska, hiszen csak a tempóra figyel, a minőségre nem, és mindennel spórol, vagy csal, amiben csak lehet. Hamarosan a legkisebb szakmunka is megfizethetetlenül drága lesz, akármit kérhetnek érte, nem lesz másik ajánlat.

Már Romániából se nagyon jönnek dolgozni, Magyarország már nem cikk, hiszen ott is egyre jobb a kereset.

Eközben a helyi szakmunkásképzőben a kőműves képzés éppen megszűnt.

És mi van a cigány gyerekekkel, őket nem tudja foglalkoztatni? – kérdezem.

A cigányokkal nem boldogul. Egyrészt már az óvodában elkülönítik őket, és akkor hogyan tanulnák meg a másik életformát. Másrészt otthon nem tanulnak meg dolgozni. Ő nem példakép a cigányok között a maga nyolcéves autójával. Hiába dolgozik a családjában mindenki, hiába tanult mindkét gyermeke, ők máris túl messze kerültek az elérhetőtől. Nemrég felvett egy cigány fiút, aki a nap végére összeszedte az építtető háza körül talált fémeket, vagy öt kilót. Nem volt az sok, és tényleg ott hevert szanaszét, de hiába. „Este mondtam neki, hogy másnap ne jöjjön, ez lehetetlen, hiába magyarázom neki, nem érti.”

A cigánytelepet fel kellene számolni, ott nem tanulnak meg semmit, reménytelen az egész. Elmennek iskolába, szakmát kapnának, de nem bírják, buknak öt tárgyból. Otthon meg élhető élet van, megszokott, kiismert, segélyből, ügyeskedésből, alkalmi munkából, apró törvénytelenségekből.

Ezen a telepen éppen modellkísérlet folyik. Nem számolják fel, hiszen a nagyon drága telepfelszámolások gyakran eredménytelenek, csak a telepek továbbköltöztetését jelentik, hanem tisztasági házat építettek, fürdővel, mosókonyhával, a lakhatatlan putrikat lebontották, a lakható házakat megerősítették. A Máltai Szeretetszolgálat sok pénzt költött már el. Van már közösségi ház is. Tanodát terveznek oda. És kint van a telepen egy szociális munkás fiatalember, aki próbálja a telepieket segíteni, a javuló életfeltételeket biztosító létesítményeket megvédeni, azok használatát megtanítani. Ugyanezen a telepen jelen van már az egyház is, legutóbb betlehemes játék is volt már a Tabánban a helybeli gyerekekkel, a helybelieknek. (Noha a templom tíz perc járásra van. Két utcahosszra.) Jött két önkéntes segítő is valahonnan nyugatról, talán Franciaországból. Az iskola meg hivatalosan integrál, külön pénzt és segítséget kap az idejáró telepiek után.

Mindez azonban olykor mintha semmi sem volna. Semmi, mert nem csökken a távolság a telepi gyerekek és a többiek között, hanem nő, a település valójában nem tud mit kezdeni a cigányteleppel, viseli, mint keresztjét, de nem türelemmel, nem figyelemmel, és semmiféle megváltásban nem reménykedve, inkább arról sóhajtozva, hogyan vethetné le ezt a terhet. Az életnek két teljesen külön tere van, ha nem muszáj, nem gondolunk egymásra. Útjaink összegabalyodnak, folyton érintkeznek, és mégis távolodnak.

Mindezt nem látom, csak tudom, olykor éppen csak az újságból, mert a telepre nem merek bemenni. Legutóbb, amikor valami jó hír nyomában arra mentem volna, néhány cigány ifjú fenyegetőleg körém gyűlt, és visszaküldtek a parasztok közé. Megértem őket, hiszen ha a magamfajta arra jár, az nekik kétségtelenül olyasféle, mintha egy kukázó a dolgozószobámban is bele akarna nézni a szemetesbe. Ezt magam is érzem, amikor arra megyek, mert ők úgy állnak az utcán, télen-nyáron, mint ahogy az ember a konyhában ácsorog az ebédet készítő felesége körül. A telepen a házfal inkább csak paraván, függöny. De az élettér az többnyire az utca. Ettől persze még ez a fenyegető kiutasítás amúgy közönséges rasszizmus.

Ahogy a Tabán nekünk is valami holdbéli táj, valami hiány a város térképén. Félbemaradt utcák, jelöletlen zsákutcák. És terveinkbe, kultúránkba, rendezvényeinkbe, versenyeinkbe nincsenek beleszámítva, belegondolva az ott élők. Ugyanúgy mi sem létezünk onnan nézve. Vagyis hát persze, hogy létezünk, hiszen a létfeltételek minden eleméhez ki kell onnan mozdulni, de csak úgy, mint az erdőbe fáért. Ahol semmi nem könnyű, ahol végül is lehet boldogulni, csak szívósnak és rámenősnek kell lenni. Ahol mindenütt kilóg a pénz az utcára, a kuka is tele van vele, a kert is. Csak össze kell szedni, csak fejsze kell, de legjobb a motoros fűrész.

Amikor azt gondolták, hogy a cigány gyerekeknek az iskolában cigány népismeretet kell tanulniuk meg cigány nyelvet, hogy otthon érezzék magukat, az jól ki lett találva, viszont a telepieknek mégis csak az kellene, hogy ne fodrászműhelyről ábrándozzanak a lányok, a fiúk meg nagy autókról, miközben tanulják a cigány nyelvet, ami magában véve még annál is haszontalanabb, mintha oroszul tanulnának. Helyette a legkisebb koruktól, ahogy intézményi gondoskodás közelébe kerülnek, azt kellene nap mint nap gyakorolniuk, ami ahhoz kell, hogy egy ház ép maradjon, egy kert gondozott, egy lakás rendben levő, egy munkahely megőrizhető. Talán  el lehetne ezt érni,  ha a tanárral együtt mennének vissza tanórára a telepre, és az ott szükséges napi munkák elvégzése révén tanulnák meg, mit jelent valójában a munka. Miféle sikerekkel, örömökkel, eredményekkel járhat. Miféle áldozatot, lemondást kíván.

A cigány gyerekek mai iskolai programjait értelmiségiek álmodták meg, akik értelmiségit szeretnének faragni minden cigány gyerekből. Kultúrájára büszke, öntudatos kis cigányokat, akik népük hagyományait ápolják és továbbadják. Akik majd diplomájukkal jól elboldogulnak a világban, és cigány önismeretük és sajátos világuk révén az emberiség kertjének szép rózsái lesznek. Olyan értelmiségiek álma ez, akik haragudtak más értelmiségiekre, mert azt gondolták róluk, hogy azok az iskolát kifejezetten a cigány gyerekek ellen találták ki.

Az új értelmiségi álom be is teljesedik a telepi cigányok néhány ezrelékén, de erre a programra ráfáznak mindazok, akik nem válnak értelmiségivé, akik a telepen maradnak, akik elakadnak valahol félúton. Ők nem fogják tudni, mi a dolguk a világon. Csak nagyon haragudni fognak, hogy annyira mostoha hozzájuk. 

A parlamentben négy és fél órás vita volt kedden a kisebbségi törvény kötelező kétévenkénti beszámolójáról. Heves szóváltás zajlott, természetesen főként a cigányság helyzetéről, üres padsorok előtt. Annyira üres padsorok előtt, hogy a kamera meg sem merte mutatni.

Roma világnap volt szerdán, de nem tud róla senki, azt pedig, hogy miért éppen ezen a napon, a cigányságkutató néprajztudós sem tudja.

A mohácsi romák újra menni akarnak Kanadába, mert azt mondják, nincs mit enniük. A kanadai külügyi megbízott próbálja lebeszélni őket.

Junghaus Tímea, a roma művészettörténész Márciusi Ifjak díjat kapott.

A finnek készülnek a román cigány koldusok hadának a feltartóztatására.

Munkácsy Mihály: Sátorozó cigányok

„– Szegény Peti – szóla tréfás sajnálkozással Ákos –, a hazának nincs hasznosabb polgára; ha ház épül, ő veti tégláit; ha valahol lakat romlott, ő igazítja meg, hogy a birtok biztosabb legyen; ha a ló patkóját vagy valamely táblabíró sarkantyúját veszti, ő veri fel; a lakodalmaknál ő húzza a brúgót, s ő ássa a sírt, ha valakit eltemetnek, sőt, a rossz világ azt beszéli, hogy egyszer ifjúságában a közállományt még hóhér alakjában is szolgálta, s most így bánnak vele!” (Részlet Eötvös József A falu jegyzője című regényéből)

Takács Géza
Címkék:
  • Kötetbemutató zárta a Benyovszky-emlékévet
    Csáky Imre: Benyovszky Móric grófi címeres levele - Mária Terézia királynő - 1778 című, latin-magyar-angol nyelvű, díszkiadású kötetének ünnepélyes bemutatójával zárult hétfőn Budapesten a Benyovszky Móric világutazó előtt tisztelgő emlékév.
  • Gyászol a magyar sportélet - Elhunyt Csollány Szilveszter
    A Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt.
  • Gyurcsányék bezárták, Orbán újranyittota
    Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Acsalagon a hétvégén felkeresett egy óvodát, amelyet a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején, 2009-ben zártak be, de 2021-ben újra megnyitottak – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A látogatásról hétfőn közzétettek egy videót is a kormányfő közösségi oldalán.
MTI Hírfelhasználó