„A kettős állampolgárság erkölcsi és nem politikai kérdés”
Az autonómia kérdésének sohasem volt még olyan nagy realitása és esélye, mint manapság - mondta Orbán Viktor a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának Tusnádfürdőn.
2004. július 26. 11:09
Orbán Viktor elmondta: azok a szellemi és politikai áramlatok, amelyek ma meghatározzák Európa életét, hátszelet biztosítanak a magyar autonómiai törekvésekhez. A Fidesz elnöke kifejtette: "Európában a magyar autonómiának az a problémája, hogy nem ismerik. Nem tudnak arról, hogy létezik három megye, amely Székelyföldként összekapcsolódva jogosan pályázhatna egy széleskörű autonómiára. Tehát sokkal inkább a megismertetés, bemutatás ma a feladatunk Európa irányába, nem pedig a szimpátia-gyűjtés, mert az megvan, soha nem volt meg olyan mértékben, mint most." "Az egy kicsit visszaveti a dolgot természetesen, hogy a mai budapesti kormány nem tűnik harcosan elkötelezett kormánynak az autonómia ügyében, és a mostani bukaresti román kormány sem tartja ezt a legfontosabb teendői között napirenden." - mondta Orbán Viktor.

A kettős állampolgárság Orbán Viktor meggyőződése szerint erkölcsi és nem politikai kérdés. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy az erdélyi magyarok szülőföldön maradását elősegítené a kettős állampolgárság, ezért személy szerint támogatja azt.

fideszfrakció nyomán
  • A szélsőbalos alkotmányrombolás összeomlásba vinne
    Bogár László: A 2022-es választás legfontosabb kérdése tehát az, hogy a globális gazda számára elfogadhatatlan magyar identitás és szuverenitás-védő, evidens módon jogállamra épülő berendezkedést meglehet-e alig leplezett erőszakos önkénnyel dönteni, arra hivatkozva, hogy ez a berendezkedés az „önkényuralom”.
  • A kormány nemzetben gondolkodik
    A magyar kormány filozófiája, hogy nemzetben gondolkodik, hiszen az emberiség értékgazdagsága a nemzetek sokszínűségében áll fenn - jelentette ki a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapest IX. kerületében.
  • Európa sokszínűségének alapja a nemzeti identitás
    Kövér László: „Mi, magyarok, és az európai emberek elsöprő többsége nem posztkeresztény és posztnemzeti birodalmi jövőt akar magának és utódainak, hanem hagyományaikra és kultúrájukra támaszkodó nemzetek szuverén államainak együttműködése révén megerősödő Európában szeretne élni."
MTI Hírfelhasználó