Beszédek a Tilos-tüntetésen
A zéró toleranciáról beszélt Lovas István a gyűlölet ellenében. Elhangzott: a Tilos Rádió elleni tömegtüntetésen, 2004. január 11-én. Melocco Miklós és Döbrentei Kornál beszédei.
2004. január 12. 11:19
Lovas István beszéde

Hölgyeim és Uraim! Köszönjük, hogy ilyen hatalmas számban jöttek el. Önök, akik szeretik hazájukat. Jelképeivel együtt. Önök, akik szeretik európai civilizációnk alapját, a kereszténységet. Jelképeivel egyetemben.

Nagyon fontos, hogy olyan nagy számban vagyunk itt, amely számból a hazánkat, a kereszténységet és jelképeinket gyűlölő médiumok egy nullát fognak lehazudni, akárcsak vélhetőleg e mondatot elhallgatni. Mint ahogyan többnyire hallgatnak arról, hogy világszerte miként irtja a többség a kisebbséget. Messze Dél-Szudánban, a gyönyörű Núbiai hegyek és a Kék Nílus táján a muzulmán többség kétmillió keresztényt és animistát ölt meg az elmúlt években. Az indiai Gudzsarat tartományban a hindu többség háromezer muzulmánt koncolt fel. A kínaiak miután több millió tibetit irtottak ki, továbbra is csaknem teljesen elnyomják rabszolgasorban tartott kisebbségüket. Az orosz többség eddig mintegy hatvanezer csecsent mészárolt le. Az izraeli hadsereg palesztin csecsemőket öl meg. A mexikói kormány a zapatista indiánokat. Közelebb hozzánk, Erdélyben, a Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján a magyar nemzethez tartozó magyar kisebbség életét teszik sokszor és a legváltozatosabb, legrafináltabb módon szinte elviselhetetlenné. De a világon Magyarországon kívül egyetlen hely sincs, ahol a kisebbség nyomorgatná a többséget. Magyarországon ez történik. Magyarországon a magyar nemzetet és a kereszténységet gyűlölő kisebbség immár öt évtizede sanyargatja, gúnyolja, szorítja ki a többséget a nemzeti erőforrások totális birtoklásáért folytatott harcában. Miközben politikusaink és értelmiségünk nagy része folyamatosan gesztusokat akar tenni a másik oldalnak. Még most is, nem megértve, hogy gesztusokat csak a hatalmon lévők tehetnek. És azt sem értik, hogy a keresztény- és magyargyűlölő kisebbség étvágyát a gesztusok csak növelik, mert azt a gyávaság jelének tekinti.

Magyarországon ma állami pénzen folyik a keresztény- és magyargyűlölet propagálása. Mint ebben az épületben is mellettünk, amely oly nagymértékben kielégíti a tartalom és forma egységének marxi követelményét. Szennyes kívülről, szennyes belülről. Holott milliókat kap keresztény- és magyarellenes műsorfolyamának propagálására. Annak ellenére, hogy még a keresztényellenes szövegekkel a honlapján magát kellető Országos Rádió és Televízió Testület is tizenegy alkalommal ítélte el a Tilos Rádiót. És az után, hogy jóval korábban ez az eredetileg a törvény megszegésében fogant rádió úgy gyalázta a Szent Koronát és Krisztust, amit már mindannyian tudunk. A mi adóforintjainkon. És most, hogy a Tilos Rádió december 9-i, 19-i és szentestei műsorával még az eddigieken is túllépett, megdöbbenve értesülhettünk arról, hogy nem egészen két hét múlva, január 23-án és 24-én az ORTT Filmmustra fesztiválján két olyan filmet is bemutatnak, amelyet e magyar- és kereszténygyalázó csatorna műsorvezetői készítettek és amelyeket az ORTT ismét a mi adóforintjaink terhére 25 millió forinttal támogat. A Filmmustra fővédnöke egyébként a mit sem sejtő Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Ez azon a Magyarországon történhet meg, ahol televíziós csatornája lehet egy olyan egyháznak, amelynek fő embere minden arabot született terroristának nevezett, a spanyolokat és a portugálokat pedig „fasiszta népeknek”. Ez egy olyan csatorna, amelyen bennünket, a többséget naponta gyaláznak és egy olyan csatorna, amelynek 80 milliós tartozásának követelésétől – hogy jogi nyelven fejezzem ki magam - az ORTT elállt. De bennünket, a többséget gyaláznak szinte minden médiumukban, szinte minden lapjukban. Ahol elmondják, hogy a kiirtásunk ellen tiltakozni – és most idézek a Népszabadság szerdai számából – „ravasz rasszizmus – náci tempó”. Ez az a Népszabadság, amely a keresztényeket és a magyarokat gyűlölő rádiókat és tévécsatornákat finanszírozó hatalom pártjának, az MSZP-nek is a tulajdona. És ez az a Népszabadság, amely egy nappal korábban, kedden ezzel a címmel jelentett meg apologetikus cikket a Tilos Rádió mellett: „A Tilos példamutatása”. Mindez azt mutatja, a Tilos Rádió messze nem marginális csatorna. Hiszen munkatársai ott dolgoznak vagy dolgoztak a HVG-ben, a TV2-ben, az RTL-Klubban, a Magyar Hírlapban, a Soros-féle Élet és Irodalomban és főként a Magyar Narancsban. A Tilos Rádió az SZDSZ vasárnapi szájkosár és maszk nélkül. A Tilos Rádió az állami pénzen támogatott, magyar- és keresztényellenes rasszisták programatikus adója.

Akik tegnap késő este, éjfél előtt látták a Hírtévét, már tudják, hogy ki a földkerekség egyik kétségkívül legbátrabb és legkiválóbb újságírója. Izrael Samír. Samír a jövő héten megjelenő Demokratának adott interjújában ezt feleli arra a kérdésre, hogy mi lenne egy olyan rádióval hazájában, ha az Jom Kippúr ünnepén az ottani többséget és vallását gyalázná. Samír válasza – idézem: „Erre a mérhetetlen gyalázatra Izraelben még lehetőség sem adódna, mert Jom Kippúr ünnepén minden izraeli rádió- és tévéállomásnak kötelező szüneteltetnie adását. Hétköznapokon pedig egyáltalában nem kellene ilyen messzire elmenni. Egy izraeli rádióadó azonnali és örök betiltásához elég, ha pozitívan viszonyul Krisztushoz. És a bezárás a minimális büntetés.” Idézet vége. Ehhez kell kommentár. A kommentár pedig az, hogy tétlenek mi sem maradhatunk. Új programot kell hirdetnünk.

1994-ben, New Yorkban, Bill Bratton, az ottani rendőrkapitány, meghirdette a nulla toleranciát. Attól a perctől kezdve nem volt olyan kis bűn, amelyet a rendőrség ne torolt volna meg. A falfirkákat, az ablakbetöréseket, a közvagyon rongálását. A nulla tolerancia nyomán New Yorkban zuhant a súlyos bűncselekmények száma is. A korábban életveszélyes város ma a béke és közbiztonság szigete.

Mi itt 14 éve gyakoroljuk a gesztusokat. Jobboldali többség mellett adtunk frekvenciaengedélyt a Tilos Rádiónak. Közszolgálati műsoridőt és milliókat a kendepétereknek és társaiknak. 14 év a gesztusok korszaka volt. Hirdessük meg ettől a pillanattól kezdve a magyar- és kereszténygyűlölő kisebbség elleni nulla tolerancia politikáját. Azonnal. Ennek jegyében már most kérjük meg a köztársasági elnököt, hogy ne legyen fővédnöke az állami pénzen támogatott gyalázatnak. Egy afrikai közmondás szerint mindaddig, ameddig az oroszlánoknak nem lesznek meg a maguk történészei, a vadászat története mindig a vadászokat fogja dicsőíteni. Azóta Afrikában az oroszlánok már rezervátumokban élnek. A történelmet az idők végeztéig a vadászok írják meg.

Kérem Önöket, hogy értsék meg, akár ott, itt is a vadászok vannak kisebbségben. Ha nem akarjuk, hogy mi és gyermekeink hamarosan rezervátumokban éljünk, miközben lenáciznak bennünket, amiért sorsunk ellen tiltakozni merünk, ettől a pillanattól kezdve gyakoroljunk nulla toleranciát vadászainkkal szemben. Ha az itteni vadászaink fő védnöke, az Egyesült Államok elnöke beszédét azzal fejezheti be, hogy Isten áldja Amerikát, talán az itteni vadászok még nem lőnek azért, ha azzal búcsúzom Önöktől, hogy Isten áldja Magyarországot.

Melocco Miklós beszéde

Az elkésett szent Unalom.

A nagy, szent Közöny.

Nem hallja meg a szitkozódást, a tahó beszédet, az ostobaságok szavait.

Ekkor a már-már foglalkozás és megélhetés nélkül maradó rosszindulat, mint a fuldokló a levegő után kapkod, szavait tettekre váltja át, mert provokál, beleköt mindenbe és mindenkibe, hogy végre valakinek elfogyjon a türelme, rúgjon vissza, önbíráskodjon, jogtalansággal válaszoljon a jogtalanságra.

És ő védekezhessék ebben a jognélküli, jogtalan világban.

„Kiirtanám az összes keresztényt!”, a következő lépés ennek a végrehajtása. Felrobbantani mise alatt a templomot.

Ez a beszéd az egészséges, jó szokások elleni vétség, a jó szokások, a morál ellen. A nép lelkülete, éthosza elleni vétek: etikai vétség. Az erkölcstelen rombolni akar.

Gazságokat akkor sem szabad mondani. Aki otthon gazember, annak a gazdasága, mint a gaz, kiszivárog az ajtók és ablakok résein, és mérgez.

Eljárt volna a szájuk? Nem, mert ismételik magukat. Pénzbüntetés?! Attól sem félnek, ebben sincs virtus. Ez férfiatlan. A „szólásszabadság” a szólásra vonatkozik. Felszólításszabadság nincs.

„Kiirtanám” – ha megengedik, ha lehetséges, ha még mindig nem vettek volna észre, ha még most sem védekezhetünk.

Petőfi a magyarok Istenére esküdött: „Itt az idő, most vagy soha.” Valószínűleg itt az idő, mert egy magyarul beszélő, aljas ember – ijedt, tehát vakmerő – megfenyegette az országot.

Miért nincsen bíróság előtt? Eltávolodó társaival együtt, akik vele maradtak a műsorban tovább, zenéltek is. Ez nem elhatárolódás, ez együttlét volt.

Ha ez az eset nincs jellemezve a magyar jogban, ha nem lehet rá alkalmazni a törvényt, akkor a magyar jogban nincs meg a „hazaárulás”, a „tömeggyilkosság”, a „népirtás” fogalma. Milyen akkor ez a jogrend? Hagyjuk a „gyűlöletbeszédet”, ezt a ködös, határok nélküli, megfogalmazhatatlan dolgot. Ez a nyilatkozat továbbment, ez már jeladás, provokál. Mindegy, ha gyűlöl, vagy nem gyűlöl, ha teszi.

A Kossuth rádióból hallottuk, hogy Medgyessy Péter azt mondta: „Az ország rosszul végezte a dolgát.” Szabad így beszélni Magyarországgal?

A műsorok megsértették az emberek lelkét. Megsebezték. Van-e nyolc napon túl gyógyuló lelki seb? Vagy nyolc napon belüli?

Hozza magát rendbe a magyar jog! Mik ezek a jogtól néptelen, lakatlan területek? Meddig mossa a kezeit a magyar jog?

A templom az emberek számára nemcsak műemlék – és senkinek a számára nemcsak az, ha tele van emberekkel.

Ezt a rádiót ki kell állítani! A bíróság meg találja ki önmagát most!

Döbrentei Kornél beszéde

„A tetthely nem mindig azonos a bűntény kitervelésének helyével”

Voltaképpen béketüntetésre gyűltünk itt össze, jó akaratú emberek. Mert az jó, ha végre van akaratunk és késztetésünk tiltakozni a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború ellen! A magyarság erkölcsi holokausztja ellen, amelyet álpróféták, álruhában, álorcában – csak a szakálluk valódi – vezényelnek.

Itt és most, ahol kétezer év után a keresztényüldözés parancsa ismételten kimondatott, még ha percemberke fiók-Heródesek által is. Igen, ül a bibliai mondás: a hang Jákobé, de a kéz Ézsaué. Hát ez a fekete evangélium, szerzette a sátán.

De valóban itt kéne seregelnünk? Mert a tetthely, a kivitelezés fóruma nem mindig azonos a bűntény gondolatának és kitervelésének foganási helyével. Nem mindig ott van a sír, melyben egy nemzet süllyed el, ahol ássák. Nálunk ez, ahol állítólag árkokat temetnek, miközben keresztfákat döntenek ki, kivált igaz. A temetőszolgákat máshonnan igazgatják. Onnan, ahová a madár is kéken jár (micsoda madár!), de az nem a boldogság kék madara; csőrében a zöld gally látszatra, kifelé ámításul a nagyvilágnak, a béke olajága, ám befelé mindez a sistergő gyűlölet mérgébe mártva. Hát ne jöjjön el az ő országa!

Mi hozott ide minket az oly soká késlekedő, jogos önvédelmen túl? A felháborodás, melyet egy szűk értelmiségi csoport, kemény mag – rothasztó tevékenységük, karakterisztikusan jól körülírható, ám egy tömény káromkodás olykor, ha nem is szebben, de pontosabban beszél, mint egy rózsaszál –, rendszeres impertinenciája keltett s kelt ma is, és nincs törvény, amely megvédené tőlük az országlakosokat. Van viszont egy – szégyenszemre megszavazta a parlament –, amely őket, a gyűlöletbeszéd valódi gyakorlóit oltalmazza, s lám teszik is a dolgukat.

A nagydolgukat, bele az arcunkba. Azért vagyunk itt, hogy ezt többé és továbbá zavartalanul és büntetlenül ne tehessék. Elég volt a felmérő és letapogató provokációs sorozatokból, melyek azt hivatottak eldönteni, ennek a népnek mekkora a tűréshatára, toleranciás képessége, meddig lehet elmenni a szentséggyalázásban, a blaszfémiában, meddig és milyen mértékben rondíthatnak bele egy ilyen nagy históriai múlttal bíró nemzet önérzetébe. És ugrásra készen várakoznak minden visszautasító reakcióra, hogy nacionalizmusnak, antiszemitizmusnak minősíthessék, feljelentő levelekben híreljék, keltsék rossz hírünket a nagyvilágban.

A kettős mérce irritáló igazságtalanságának rendszeres megélése is idehozott minket. Pontosabban az a Trianon óta génjeinkből kiirthatatlan, cselekvésre ösztönző igazságérzet, sőt, maga az Igazság, mert néha a történelem kivételes és fájdalmas perceiben megadatik, hogy egy népnek, főként, hogy a megmaradása a tét, egyértelműen igaza van. És nekünk igazunk van. És folytonosan ismétlődő, fintoros sorsunk. Most, hogy a kereszténység kiirtása ellen protestálunk, megint Európát védjük, szegény végvárként. Mint tettük ezt Balassi, Zrínyi idejében, avagy a Hunyadiak alatt. Segítséget nemigen kaptunk, erkölcsi elégtételként pedig a déli harangszót.

Amit aztán a Rákosi-féle vörös fasizmus meg is szüntetett, mint ahogy kis híján a Himnuszt is. A valamikor vérrel szerzett déli harangjátszást 1956-ban vérrel hódítottuk vissza. Micsoda történelmi déja vu! A vívmányokat tekintve, ennél többre, tovább nemigen jutottunk. Sem 1956 világraszóló tényével, vagy később a vasfüggöny lebontásával megszerzett reputációnkat nem tudtuk olyan erkölcsi tőkére váltani, amely más minőségben határozhatta volna meg besorolásunkat Európába. Sikerült „leküzdenünk” magunkat – mára világos, milyen erők akarták másodrangúságunkat szorgalmazva stabilizálni –, de a déli harang megmaradt. Félre kell verni. Figyelmeztetésül, hogy ez a tulipiros, Tilos rádióügy csak egy pusztító folyamat része, ez idő tájt kirívó állomása, a sátán stációinak egyike, amely mégis csak a múltból eredeztethető. Gondolok az ateista, istentagadó kommunista diktatúrákra, az úgymond klerikális reakció elleni harcra is.

Mindezen folyamatok a felemás rendszerváltás után felerősödtek, sőt, a szólásszabadság ürügyén komiszabb megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi, mint akár a hírhedt ötvenes években. Az elmúlt 14 év alatt versek jelenhettek meg büntetlenül a szarból jött magyarokról, gúnyvers a kondomhiba miatt megszületett költőtől, egy másik a Szent családról, melyben Mária üzekedik az Istennel, aztán következett a Szent Korona lesvájcisapkázása, a Regnum Marianum meggyalázása, első „megerőszakolása” Rákosiék alatt esett meg, mikor lebontották, és köveit a Sztálin-szoborba építették be. Nos ez a szellem nemigen változott, csak a formák, eszközök módosultak. Egyben megegyeznek: ezek a magyar- és kereszténygyűlölet hegyláncainak csúcsai.

Te jó Isten, még elgondolni is rossz, hogy fortyog a mélyben.

Felettébb elgondolkodtató, hogy ez a sem embert, sem Istent nem ismerő magatartás csak itt Magyarországon dívik. Sehol másutt a világon. A volt kelet-európai blokk államaiban sem. Miért nem? Miért mindig mi vagyunk a rossz szigete? Nézzünk magunkba is! Egy-két tüntetés nem mossa le a gyalázatot. Mi válthat meg minket? Talán az, hogy odatartsuk orcánk másik felét is? Erről Mahatma Gandhi jutott eszembe, aki, bár más vallás hívőjeként, szintén elvetette az erőszakot. Békés lázadásakor több ezer embert bunkóztak le az angolok, aztán kimerültek, erkölcsileg.

Abbahagyták. Volt merszük, kultúrájuk a belátáshoz. És Indiának volt elég lélekszáma, s így emberi életekben mért türelme e belátás kikényszerítéséhez. Mi nagy lélekkel rendelkező kis nép vagyunk, lassan már nem győzzük áldozattal, míg ellenségeink barbárok a bosszúban, minden megbékélésre irányuló nemes gesztust gyöngeségnek minősítenek. Így nagyon nehéz, reménytelen, főként egy olyan országban, ahol a nemzetellenes tevékenység nem jár felelősségre vonással, ahol az az abszurd helyzet vált természetessé, hogy a hóhérok nem bocsátanak meg az áldozatoknak.

Mindszenty hercegprímás eljutott a felismerésig: egy rossz kompromisszum hatásában pusztítóbb, mint az igaz ügy melletti határozott kiállás. Mert itt az erkölcsi hozadék a leglényegesebb, az, ami hathat a történelmi időben. Akkor is, ha elbukik. A hercegprímásnak igaza volt. Ebből élünk a mai napig. A Vatikán ott és akkor kompromisszumot kötött, föláldozva Mindszentyt is. Pontosabban egy kikezdhetetlen erkölcsi magatartást. Helyébe nyomultak be a békepapok, vagyis a kommunistákkal, tehát az ateizmussal kollaborálók. Kártékony és szégyenteljes szerepüket az egyház ma is nyögi, nehezen heveri ki. Hát még mi, a hívők!

Most a bátor, az önvédelmi harcot vállaló egyházon a sor. Szerepe kulcsfontosságú a magyarság jövője szempontjából. Az már megint a történelem fintora, hogy Mindszentyt „csak” boldoggá, míg az őt odadobó pápát szentté avatják. A példa tanulságos. Kereszteket állítottunk az országban, hogy figyelmeztessünk: a sátán offenzívában van. Kérdezték az álnaivak, miért nem a jászolt emeltük magasba. Mert itt már a megszületés sem bizonyos, már az anyaölben elölve az utódlás, az abortuszok miatt a népünk már eleve keresztre feszítve, Európa pedig hitehagyott lett. A mi Koppányunk programja szent hozzá képest. Úgy látszik, mint annyiszor, megint nekünk kell önáldozóan megváltani úgy, hogy ebből csak a mi önmegváltásunk reked ki.

De talán mégse. Amikor Európát védelmezzük, akkor Szent Istvánt, Szent Lászlót is, aki ha kellett, mert az ország érdeke úgy kívánta, még a pápával is ujjat húzott. Amikor Európát védelmezzük, akkor az Árpád-házi királylányokat is, akik mindmáig meghatározóan képviselik a keresztény gondolatot, és kijelölték ősi helyünket túl az aktuális leminősítő politikán.

És amikor az Istent védelmezzük, akkor az Aranybullát is, mint nemzeti ősalkotmányt, de még a Werbőczy-féle Hármas Könyvet is és visszafelé a Vérszerződést és legújabb kori tizenkét – mindmáig teljesületlen – pontjainkat is. De mindenek előtte és után a mindenható Istent, most már jóvátételi követelésként szólítva föl: „Isten, áldd meg a magyart!”

gondola
Címkék:
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó