MKDSZ: gyenge a médiahatóság
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szerint a médiahatóság gyengeségét mutatja, hogy a karácsonykor történtek ellenére továbbra is működhet a Tilos Rádió - vélekedett Harrach Péter és Soltész Miklós, az MKDSZ két vezető politikusa - mindketten fideszes parlamenti képviselők - kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2004. január 6. 17:19
A Tilos Rádió az utóbbi időszakban többször megsértette "milliók meggyőződését és működésével tovább rombolja és szennyezi a társadalmat" - hangoztatta Harrach Péter a rádió épülete előtt tartott tájékoztatón.
A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető szenteste azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt". A kijelentés miatt több szervezet és párt is tiltakozott. A Tilos Rádió kuratóriumának elnöke később elismerte, hogy hibáztak, a műsorvezetőt elbocsátották.

Harrach Péter szerint a Tilos Rádióban karácsonykor elhangzott kijelentés miatt a magyar média és a magyar újságírók becsülete forog kockán. Megengedhetetlennek nevezte, hogy egyes emberek "saját devianciájuk" miatt olyat mondjanak, amely sérti több millió ember meggyőződését. A politikus úgy vélte, hogy a magyar társadalomnak "építő és nem romboló" emberekre van szüksége.

"A meggyőződéses és felelős keresztény ember építi a társadalmat, a gyűlölködő pedig rombolja azt" - mondta, gyűlöletbeszédnek minősítve a rádióban karácsonykor elhangzottakat.

Soltész Miklós közölte: az MKDSZ az elmúlt napokban az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) fordult, hogy vonja vissza a műsorszolgáltatás jogát a Tilos Rádiótól. Ezenkívül, mint elhangzott, feljelentést tettek a Tilos Rádió ellen közösség elleni izgatás címén.

Az MKDSZ választ vár a szabad demokratáktól arra, hogy elhatárolódnak-e attól a gondolattól, amely szerint a Tilos Rádió "támogatható kulturális színfolt" Magyarországon.

MTI nyomán
Címkék:
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó