Folytatódó Tilos-botrány
Fidesz-panasz az ORTT-hez
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója panasszal fordult az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) a Tilos Kulturális Alapítvány (Tilos Rádió) műsorszolgáltató 2003. év december 24-én, szentestén sugárzott műsora miatt.
2004. január 4. 17:23

A Médiaszekció műsorfigyelői megállapították, hogy a Tilos Rádió esti műsorában a beszélgető műsorvezetők nagy lelkesedéssel használtak ocsmány kifejezéseket, egyikük egyenesen a keresztények kiirtását fogalmazta meg célként.

Álláspontunk szerint a Tilos Rádió, melynek már többször volt összeütközése a médiahatósággal, a Magyar Köztársaság alkotmánya és a 1996. évi I. törvény (médiatörvény) legsúlyosabb sérelmét követte el. A médiaszekció beadványában arra hivatkozva, hogy a Tilos Rádió egy jól körülhatárolható közösség kiirtására hívott fel, arra kéri az ORTT-t, hogy a Tilos Rádióval megkötött műsorszolgáltatási szerződést a médiatörvény 112. paragrafus (1) bekezdésének f) pontjában foglalt jogkörében eljárva azonnali hatállyal mondja fel, mert annak 2003. december 24-én este sugárzott műsora súlyosan sérti a médiatörvény 3. paragrafus (2) és (3), valamint az 5/B. paragrafus (5) és 5/C (4) bekezdéseiben foglaltakat. A testületnek precedens értékű döntést kell hoznia. Amennyiben ugyanis a keresztény-keresztyén közösségek kiirtására vonatkozó kijelentés sem ok arra, hogy az ORTT felmondja a Tilos Rádióval megkötött műsorszolgáltatási szerződést, annak beláthatatlan következményei lehetnek - nemcsak a médiában, hanem az egész társadalomban.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Kulturális Tagozata

OS
Címkék:
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó