Kézcsók
2001. október 5. 02:42

A kézcsókra persze hogy rábukott a sajtó!12 Az ismert fordulat alapján (a postásról és a kutyáról) természetesnek mondható, hogy ha a miniszterelnök kezet csókol egy idős mezőkövesdi asszonynak, az nem téma, szemben azzal, ha az idős asszony csókol kezet a miniszterelnöknek. Mint történt ez az egyik legutóbbi vándor-kormányülés után. A 168 Órától a bécsi Der Standardig ívelnek a reagálások, s talán az sem csodálható, hogy előbbi lap publicistája afféle (kormányzati) jelképet látott a kétségkívül szokatlan jelenetben.

A megszokott szereposztásban kár volna tehát különösebb figyelmet szentelni ezeknek a reagálásoknak. Ha nem történt volna valami teljességgel szokatlan ugyanannak a lapnak (168 Óra) következő számában. A baloldali és liberális körökben különösen kedvelt hetilap munkatársa ugyanis kinyomozta az idős hölgy nevét, lakhelyét, és felkereste otthonában, hogy megkérdezze: miért csókolt kezet egy hozzá képest fiatal embernek ("Nyolcvanéves vagyok, bizony, lehetnék a nagyanyja."), aki ráadásul az ország miniszterelnöke.

Talán nem érdektelen maga a történet sem, amelyet - utólagos engedelmükkel - kölcsön veszek kollegáinktólednev.

Gitta néni, mint megtudtuk a riportból, másfél esztendeje elhunyt férjének utolsó kívánságát teljesítette azzal, hogy átadta a miniszterelnöknek Mindszenty hercegprímás emlékiratainak német nyelvű kiadását. Ugyanis férje - németül is elolvasván a mártír főpap visszaemlékezését, megjegyezte, hogy ezt a könyvet így lehet megérteni igazán, és mivel egy ízben az egyik német tévéadón hallotta Orbán Viktort németül beszélni ("Tökéletes.") - fejébe vette, hogy ezt a kötetet mindenképpen eljuttatja neki. A halál azonban közbeszólt. Így aztán, amikor Gitta néni olvasta a helyi újságban, hogy a kormány szűkebb hazájába látogat, elhatározta, hogy megkísérli teljesíteni férje akaratát.

Ahogy mesélte a riporternek, nem ment valami könnyen, hiszen az ilyen alkalmakkor meglehetősen feszes a protokoll, és, persze, szoros a felügyelet. Végül mégis sikerült beszélnie a miniszterelnök stábjának egyik fontos munkatársával, aki megszervezte a lehetőséget a futó találkozásra.

Gitta néni megszólíthatta a miniszterelnököt, átadhatta a könyvet, s amikor röviden elmesélte Orbán Viktornak, hogy ezzel férje utolsó kívánságát teljesíti, a miniszterelnök azt felelte neki: "Ez megható." És Gitta nénivel fordult egyet akkor a világ. Mert szeretett férje a halálos ágyán ugyanezekkel a szavakkal köszönte meg az ő gondoskodását, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét!

"Ez megható."

És akkor Gitta néni lehajolt, és megcsókolta a kormányfő kezét. ("Egy ilyen ember megérdemli, hogy kezet csókoljanak neki. Rám nézett Orbán Viktor és annyit mondott: 'Köszönöm.' Akkor engem a protokollfőnök azonnal elvitt onnan.")

Mondom: nem érdektelen maga a történet sem, amit a hetilap riportere kiderített.

De ami még ennél is érdekesebb, az az, hogy a lap az előző heti, "heveny mérgezési tüneteket" mutató publicisztikai reagálása után vette a fáradságot és kiderítette, hogy mi van e szokatlan kézcsók mögött. Kiderítette, és megírta (Gitta néni küldetése). Szépen, pontosan, egy idős asszony iránti megértéssel.

Vagyis hogy: tette a dolgát.

És igen, talán ez mondja el a legtöbbet jelen sajtóviszonyainkról! Hogy az ember az ilyen "semmiségre" felkapja a fejét…

  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó