Orbán Viktor: a gyászszertartás egyszerre volt búcsú és fölemelő, reményt adó esemény
Orbán Viktor kiemelte: Ferenc pápa személyes ismerőse és a békekezdeményezésben "fölbújtója, bátorítója, biztatója" is volt, tehát nagyon sokat köszönhet neki."Egy barátot vesztettem el, és Magyarország is elvesztette egy barátját, mert a Szentatya szeretett bennünket" - fogalmazott a kormányfő.
2025. április 26. 20:02
waticannews.wa
Ferenc pápa gyászszertartása egyszerre volt búcsú és fölemelő, reményt adó esemény - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek nyilatkozva szombaton, az egyházfő búcsúztatási szertartása után Rómában.
Orbán Viktor kiemelte: Ferenc pápa személyes ismerőse és a békekezdeményezésben "fölbújtója, bátorítója, biztatója" is volt, tehát nagyon sokat köszönhet neki."Egy barátot vesztettem el, és Magyarország is elvesztette egy barátját, mert a Szentatya szeretett bennünket" - fogalmazott a kormányfő.
Hangsúlyozta: mivel most háború van, Európában és a világ több pontján is naponta halnak meg százával, ezrével az emberek, ezért Ferenc pápa szellemi, lelki örökségének, életművének leginkább a békére vonatkozó része az, ami "körülölel bennünket". "Ezért ma minden a békéről, a háború végéről szólt".
"Legyetek bátrak és kössetek békét", ez volt a mai nap üzenete - összegzett a miniszterelnök.
Arra a kérdésre, hogy megértik-e ezt az üzenetet a világ vezetői, Orbán Viktor azt felelte: "ha én megértettem, akkor biztosan mások is meg tudják érteni", az már nehezebb kérdés, hogy tudnak-e engedelmeskedni egy ilyen parancsnak. Hozzátette: ugyanakkor azzal, hogy az amerikai elnök végül is a béketábor élére állt, megnőtt az esélye annak, hogy egyre többen megértsék ezt az üzenetet.
Orbán Viktor véleménye szerint a következő pápának nagyon nehéz kérdésekben kell majd olyan álláspontot kialakítania, ami újra egyesíti a katolikus egyházat és megnyugvást jelent az egyházon belül egyre inkább egymástól eltérő irányzatok számára is. "Nem szervezői, hanem inkább hatalmas intellektuális feladat előtt áll a következő pápa", a katolikus, majd a keresztény egység megteremtése érdekében.
Rámutatott: a világon ma a legüldözöttebb egyház a keresztény egyház, a világon a legtöbben a keresztények közül halnak meg a hitük miatt.
Ez "nem mehet így, meg kell védenünk magunkat, meg kell védenünk egymást", és ehhez "kell egy erős összetartozás érzés", kell egy pápa, aki egyesít bennünket. Aki újra nyugvópontra juttatja a vitáinkat, és megerősíti a közösséget - tette hozzá.
A pápaválasztó konklávén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek esélyeit firtató kérdésre reagálva nem kívánt esélylatolgatásokba bocsátkozni. Kijelentette: három dolgot tud biztosan mondani. Az első, hogy Magyarország nagyon sokat köszönhet a katolikus egyháznak. A második, hogy "Magyarország nagyon sokat köszönhet a magyar katolikus Egyház fejének, Erdő Péter bíboros úrnak", a harmadik, pedig, hogy Erdő Péter "egy kiemelkedő intellektus".
Arra kérdésre, hogy mit üzen a magyaroknak a Ferenc pápa búcsúztatása alkalmából meghirdetett nemzeti gyásznap alkalmából, Orbán Viktor azt felelte: "csendesség, elmélyedés, önvizsgálat, és holnap reggel jobb emberként keljünk föl!".
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) munkacsoportot hoz létre a Homokhátság vízpótlására - jelentette be Mihálffy Béla, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője kedden a Csongrád-Csanád vármegyei Üllésen.
Nemcsak Budapesten, hanem vidéken is fejleszteni kívánjuk a konferenciaturisztikai képességeket, mivel Debrecen, Pécs és Szeged is jó lehetőségekkel rendelkezik, Magyarország pedig híres a közbiztonságáról és a jó ár-érték arányról - jelentette ki Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Rendezvény ReStart konferencián megtartott köszöntőjében.