A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
2025. március 6. 18:51
pixabay
A Szuverenitásvédelmi Hivatal - tájékoztatása szerint - feltárta "azt a politikai korrupciós rendszert, amelynek szálai a USAID-től az Európai Unión át a magyar politikáig és médiáig érnek".
A hivatal az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében azt írta, a 16 oldalas jelentés részletesen bemutatja, hogy "egy kiterjedt nemzetközi hálózaton keresztül hogyan lett az amerikai közpénzből +magánpénz+, majd +hazai pénz+, és hogyan használták fel ezeket a forrásokat a demokrata érdekeknek megfelelően a közvélemény befolyásolására a migráció, gender és háború ügyében".
Mint írták, a USAID a 2021-ben meghirdetett Közép-Európa Program (CEP) keretein belül "a térség nyolc országa számára hivatalosan 35 millió dollárt különített el politikai nyomásgyakorlás céljára". Ez az összeg azonban nagyságrendekkel magasabb lehetett, erre utal Samantha Power, a USAID vezetőjének egy 2023-as szenátusi meghallgatáson tett nyilatkozata is - jegyezték meg.
Hozzátették: "a CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját".
A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal közölte: a jelentése kiemeli, hogy "a USAID magyarországi támogatásai a politikai nyomásgyakorló szervezetek aktivitását ösztönözték, a támogatottak köre pedig jelentős átfedést mutat Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának kedvezményezettjeivel".
"A megszerzett pénzekből a magukat függetlennek beállító médiatermékek a magyar kormány pozícióinak gyengítését próbálták elérni egyebek mellett a nyilvánosság tematizálásával, a hazánk elleni uniós koncepciós eljárásokhoz készített részjelentésekkel, valamint különböző dezinformációs narratívák támogatásával" - fogalmaztak.
Közölték: "a külföldről finanszírozott nyomásgyakorló hálózat jelentős része napvilágra került, a Szuverenitásvédelmi Hivatal feltárta a közvetítőket, a pénzosztó szervezeteket, a támogatottakat". Az eddig feltárt adatok azonban még mindig nem teljesek, László András kormánybiztos munkája révén további adatok derülhetnek ki "- fűzték hozzá.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!