Jó hírek érkeztek az interregnum állapotában lévő Egyesült Államokból. Tömeges kiábrándulás a baloldali politikából, hanyatló nézettségű liberális hírcsatornák, Trumpnak hűségesküt fogadó technomilliárdosok. Úgy tűnik, Kamala Harris bukása csupán az első csapás volt a Demokrata Párt univerzumára, a java csak most következik - olvasható Kovács F. Erik publicisztikájának bevezetőjében a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán.
2025. január 10. 18:10
A napokban látott napvilágot a NORC társadalomkutató cég december eleji, vagyis röviddel a választás után végzett felmérése. Eszerint az amerikaiak közel kétharmada (65%) szeretné a jövőben mérsékelni a politikai hírek fogyasztását. A közéleti érdeklődés megcsappanása persze egy felfokozott kampány után teljesen érthető. Csakhogy amíg a republikánus szavazóknak az 59%-a, addig a Demokrata Párt szimpatizánsoknak a 72% vélekedik így. Vagyis a hírböjtre való igény a vesztesek körében lényegesen magasabb, ami pedig a revánshangulat hiányára utal.
A felmérésnek azonban vannak ennél érdekesebb eredményei is.
A megkérdezettek mintegy fele a nemzetközi konfliktusokról, a gazdaságról és a klímaváltozásról szóló híreket is kerülni szeretné a közeljövőben – vagyis a választók épp az amerikai baloldal által erőltetett ügyekből nem kérnel többet. Ez azért is fontos fejlemény, mert itt nem puszta kampánytémákról, hanem a mindennapok szerves részévé tett, rendkívül erőszakosan és körmönfontan sulykolt üzenetekről van szó.
Úgy tűnik tehát, hogy a választás utáni általános csömör farvizén a globális tudatipar unalomig ismert dogmái és diktátumai is az érdektelenség szemétkosarába kerülnek.
És ha már a tudatiparnál tartunk: a hírességeket – akik főszerepet kaptak az említett üzenetek továbbításában és elfogadtatásában – a NORC felmérése szerint csak a társadalom kisebbsége fogadja el hiteles hírforrásként. Utóbbiak aránya a republikánus választók körében mindössze 11%, de még a demokrata szavazóknak is csak 39%-a tekinti mércének a különféle celebritások véleményét.
A felmérés adatai tehát egyértelműen a tömegmanipuláció gyengülő hatékonyságáról, s egy ébredező, a korábbinál kritikusabb és tudatosabb társadalomról árulkodnak.
A médiafogyasztási szokások talán legtapasztaltabb szakértőjének, a Nielsen cégnek a választás utáni amerikai közönségmérése szintén ezeket a trendeket tükrözi. Eszerint az elnökválasztás utáni másfél hónapban a baloldali-liberális CNN adásait 45%-kal kevesebben nézték, mint a kampány alatt, míg a szintén demokrata-szimpatizáns MSNBC nézettsége a felére esett vissza. Persze mi sem természetesebb, tehetnénk hozzá, mint a hírcsatornák választások utáni lejtmenete, összhangban az imént említett általános hangulattal. Csakhogy ugyanebben az időszakban a jobboldali Fox News még növelni is tudta a nézettségét – vagyis a politikai apátia egyértelműen a baloldali szavazókat sújtja.
Persze a közélet iránti érdeklődés előbb-utóbb a demokrata táboron belül is élénkülni kezd majd. A nagy kérdés az, hogy milyen kérdések mentén történik meg ez az aktivizálódás. Önmagában a Trump-gyűlölet, amelyre a republikánus oldal folyamatosan számíthat (vö. Orbán-fóbia), politikai alternatíva képzésére egyáltalán nem alkalmas, ezt már Kamala Harris negatív kampányának a végeredménye is bebizonyította.
Ami igazán érdekes, hogy a Demokrata Párt vajon továbbviszi-e a négypilléres – a fehérellenes rasszizmusra, a bevándoroltatásra, az LMBTQ-ideológiára, valamint a sötétzöld hipotézisekre épülő – nemzet- és teremtésellenes agendát, vagy pedig keres valamilyen más, jobban eladható politikai üzenetet.
Azonban ne legyünk naivak: ha mindössze a szavazatok megszerzése lenne a cél, ebben a mai, megállíthatatlanul jobbra tolódó világban a baloldali pártok – a woke öngyilkos erőltetése helyett – már rég a centrumba húzódtak volna, megpróbálva összeegyeztetni saját üzeneteiket a többség elvárásaival. Ennek a józan politikának azonban a legkevésbé sem látni semmilyen nyomát, és ez nem véletlen: a fehérellenesség, a multikultúra imádata, a szexuális aberrációk iránti mély megértés, a természetes rendnek teljesen ellentmondó – részben abszurd, részben komikus, részben pedig kimondottan sátáni – világértelmezések és esti mesék propagálása ezeknek a politikusoknak a személyes szenvedélye, akkor is, ha ebbe a szenvedélyükbe aztán a választásokon belebuknak.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a novemberi fiaskó után a Demokrata Párton belül ne jelent volna meg a kibeszélés és a tépelődés kényszere. December utolsó napjaiban a brit The Guardian hasábjain jelent meg egy érdekes beszélgetés a 81 éves Al Frommal, aki a Demokrata Párt stratégájaként jelentős szerepet játszott abban, hogy az amerikai baloldal a kilencvenes évek elején végül győztesen került ki egy hasonlóan reménytelen helyzetből. A Republikánus Párt aranykoráról, a Reagan–Bush-éráról van szó, amit aztán 1992-ben a fiatal Bill Clinton diadala szakított meg váratlanul.
Csakhogy a Demokrata Párt mai helyzete össze sem hasonlítható a harminc évvel ezelőttivel. „A fehér munkásosztálybeli szavazókat már rég elvesztettük – fogalmazott Al From, majd rátért az aktuális problémára, a spanyol szavazók elfordulására. – A bevándorlócsoportok második és harmadik generációi már nem feltétlenül ragaszkodnak az eredeti politikai nézetekhez. Sok oka lehet annak, ha a spanyol szavazók a republikánusokhoz vonzódnak: például vállalkozó szelleműek, vagy a társadalmi kérdésekben vallásilag konzervatívok.”
Az egykor befolyásos demokrata háttérember a legfőbb problémáról, vagyis a Demokrata Párt társadalomidegen politikájáról sem hallgatott: „(Kamala) Harris az infláció és a bevándorlás globális trendjeinek lett az áldozata. Nemi, faji és kultúrharcos témák is napirendre kerültek.
A demokraták túlságosan az identitáspolitika megszállottjává váltak, és elfelejtették a dolgozó emberek nyelvét.”
From a kijelentéseit végig kérdőmódban fogalmazta meg, ezzel is csökkentve azok súlyát. Azt már mi tesszük hozzá, hogy az Amerikai Egyesült Államok alelnökének – főleg úgy, hogy egy cselekvésképtelen államfőt állt módjában helyettesíteni – nem elszenvednie, hanem irányítania kellett volna a trendeket…
S miközben a baloldali értelmiség a szavazók lemorzsolódása miatt sopánkodik, a Szilícium-völgyi techcégek vezetői – mint például Mark „Facebook” Zuckerberg vagy Jeff „Amazon” Bezos, akiket eddig a demokraták legfontosabb gazdasági és tudatipari támogatóiként ismertünk – ezekben a hetekben egymásnak adják a kilincset Donald Trump floridai birtokán. A jelenségről tudósító HVG.hu egyenesen a hízelgés és a térdhajtás szavakat használja. Nyilván jó oka van annak, hogy a tárgyilagos hangnemre mindig nagy hangsúlyt fektető hírportál az újságírói objektivitásnak ezúttal még a látszatára sem ad.
A Szilícium-völgy és Mar-a-Lago (januártól: Washington) kiegyezése ugyanis minden bizonnyal világszerte véget vet a közösségi médiában tapasztalható jobboldalellenes blokádnak. Figyelembe véve, hogy a szólásszabadság védelme ma már konzervatív ügynek, míg a politikai cenzúra liberális törekvésnek számít, érthető, hogy ezek a fejlemények komoly fejfájást okoznak a globalista médiumok szerkesztőségeiben.
A Demokrata Párt üllő és kalapács közé került, már amennyiben a szavazók százmillióit az előbbivel, az internetes tudatiparban utazó dollár-százmilliárdosokat pedig az utóbbival azonosítjuk. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy az amerikai baloldal semmivel sem kezeli majd észszerűbben és professzionálisabban a saját maga előidézte válságot, mint ahogy azt magyarországi elvtársaiknál is látjuk 2010 óta. Ahogy a tévesen Einsteinnek tulajdonított mondás szerzője megfogalmazta, az őrültség nem más, mint mindig ugyanazt cselekedni, s várni, hogy az eredmény közben más legyen.
Feltételezhető azonban – és itt gondolatban idézzük fel újra a NORC felmérésének eredményeit, konkrétan a közérdeklődés fókuszából kikerült témák listáját –, hogy a demokrata tábor jelentős része már nem hajlandó követni saját pártját ebben az őrületben. Ha belegondolunk, ez valahol természetes is.
Nem csak arról van szó, hogy a baloldal által erőltetett és lejáratott témák alkalmatlanok a többség megszólítására, hanem arról is, hogy ezeknek az irracionális és társadalomellenes törekvéseknek a megvalósítása valójában senkinek sem áll érdekében, még a mezei demokrata szavazóknak sem.
Gondoljunk csak az amerikai liberalizmus kísérleti laboratóriumára, az egykor virágzó, mára a hajléktalanok és drogosok által élhetetlenné tett Kaliforniára, ahol a (valószínűleg etnikai okokból) legalizált áruházi lopások miatt sorra zárnak be az üzletek, s ahonnan ma már tömegesen menekülnek más államokba azok a baloldali lakosok, akiket egyébként választókként személyes felelősség terhel ezekért az állapotokért. De az sem várható el egy átlagos demokrata aktivistától, hogy meggyőződéssel álljon ki olyan személyek mellett – megszégyenítve ezzel saját magát a vitákban –, akik iránt ő maga is mély undort érez, lásd például a Biden-adminisztráció nőnek vagy éppen kutyának öltözött, egyszerre röhejes és ijesztő tisztviselőit.
Ami Trumpot illeti, nem kérdés, hogy Amerikában és globálisan is igen érdekes négy év elé nézünk. De hogy a régi-új elnökben mennyire van meg az eltökéltség arra (a lehetőségekről nem is beszélve), hogy ne csak lassítsa, hanem megállítsa vagy akár visszájára fordítsa a 21. század politikai abszurditásait, a gendertől a migráción át a klímahisztériáig, ma még nem tudjuk. A jelen írásban tárgyalt társadalmi változásokat látva azonban elmondhatjuk, hogy a Fehér Ház élén történő őrségváltás már most, a beiktatás előtt is megérte.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.
Donald Trump beszámolója szerint sürgette Vlagyimir Putyin, hogy a "saját háborúját" is be kell fejeznie, amivel az ukrajnai katonai konfliktusra utalt.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból. 
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni. 
