Részemről adott a hajlandóság, hogy lehetőséget adjak neki. Dárdai Bence már egy kész játékos, aki adott esetben már márciusban segítséget jelenthetne nekünk – mondta Dárdai Bence kapcsán a szövetségi kapitány.
2024. november 23. 12:34
Dárdai Bence – facebook/vflwolfsburg
A labdarúgás történetében abszolút nem ördögtől való, hogy egy adott ország válogatottjában egyszerre legyen a pályán két testvér. Ám arra, hogy három fivér játsszon a nemzeti csapatban, már jóval kisebb az esély. Nos, könnyen előfordulhat, hogy Marco Rossi már márciusban bevetne egyszerre három Dárdait – Palkót, Mártont és Bencét –, és ennek érdekében minél előbb szeretné meggyőzni a német utánpótlás-válogatott 18 éves Bencét, hogy a magyar mezt válassza a német helyett.
Ha Marco Rossi legendás rábeszélőkészsége nem mond csődöt, akkor rövidesen, már márciusban egy igazi kuriózumnak lehetnénk szemtanúi. Ugyanis a szövetségi kapitány fejében már összeállt a kép, és jövőre akár három Dárdai is szerepelhet a magyar labdarúgó-válogatottban. A volt szövetségi kapitány, Dárdai Pál fiai közül a legidősebb, Palkó egyszer, a középső, Márton tizenegyszer ölthette magára a nemzeti csapat mezét, s 2025-ben a legfiatalabb testvér, a német élvonalbeli Wolfsburgot erősítő 18 éves Bence is bemutatkozhat Marco Rossi együttesében – tudta meg a Sportal.
Persze ennek létrejötte nemcsak Rossin múlik, ugyanis a legfiatalabb, ám sokak szerint a testvérek közül a legtehetségesebb Bence jelenleg stabil tagja a német U19-es válogatottnak, ráadásul nemrég a magyarok ellen is pályára lépett, és bizony nem is játszott rosszul. Nagy kérdés, hogy a karrierjét szem előtt tartva vajon Bence is követi majd bátyjai példáját, akik szintén szerepeltek utánpótlásszinten a német nemzeti csapatban, ám felnőttként a magyar válogatott mellett tették le a voksukat. Mindenesetre Marco Rossin nem fog múlni, hogy mindhárom Dárdai már tavasszal lehetőséget kapjon a magyar nemzeti csapatban.
– Dárdai Bence irányítóként, számunkra nagyon érdekes pozícióban játszik, figyeljük a teljesítményét. Még nem beszéltem vele személyesen, de az MLSZ érdeke, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Részemről adott a hajlandóság, hogy lehetőséget adjak neki. Dárdai Bence már egy kész játékos, aki adott esetben már márciusban segítséget jelenthetne nekünk – mondta Dárdai Bence kapcsán a szövetségi kapitány.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.