A fiatalok jelentik a kereszténydemokrácia jövőjét
A kereszténydemokrácia a jövőbe tekintő politikai bölcselet, épp ezért modern, épp ezért vonzza a fiatalokat, épp ezért ad izgalmas, szép emberi feladatokat a fiatal közösségeknek.
2024. augusztus 30. 19:54

Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) budapesti országos nyári találkozójának megnyitóján 2024. augusztus 30-án. MTI/Kovács Attila

Az, hogy sok fiatal vallja magáénak a kereszténydemokrata értékeket, azt bizonyítja, hogy a kereszténydemokráciának, csak a kereszténydemokráciának van valódi jövője - jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) országos nyári találkozójának megnyitóján pénteken, Budapesten.

Latorcai Csaba úgy fogalmazott: amíg a politikai palettán velük szemben állók a halál, addig a kereszténydemokraták az élet kultúráját képviselik.
   
A kereszténydemokraták feladata az, hogy megtalálják azokat a pontokat, amelyek mentén valódi, élhető közös jövő biztosítható mindannyiunk számára - tette hozzá.
   
A politikus, aki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is, úgy vélekedett: az olimpiát követően különös aktualitást nyer arról beszélni, hogy milyen jövőt akarunk.
   
"Ugyanis azt, hogy az ellenfeleink milyen jövőt szeretnének, az olimpia megnyitóünnepségén tökéletesen bemutatták. Én nem szeretnék olyan jövőt" - mondta.
   
Kiemelte, az, hogy ténylegesen milyen értékekre szeretnénk a közös jövőt építeni, a fiatalokon múlik.
   
Sokszor a magukat progresszívnek nevezők azt állítják, hogy a kereszténydemokrácia avítt, idejétmúlt, dohszagú, ám ezt cáfolja, hogy sok fiatal vallja magáénak - közölte Latorcai Csaba.
   
Halmay Gábor, az IKSZ ügyvezető alelnöke köszöntőjében azt mondta: az a céljuk, hogy a szövetség megfelelő, hasznos utánpótlást biztosítson a KDNP és nemcsak a kereszténydemokrácia, hanem az Európai Unió számára is.
   
Arra buzdította a jelenlévőket, hogy az elkövetkező időszakban, készülve a 2026-os országgyűlési választásokra, találják meg a kapcsolódási pontokat a közösen gondolkodókkal, hogy a kis közösségek egy nagy közösséggé tudjanak fejlődni.
   
"Legyetek azok az ifjú kereszténydemokrata harcosok, akik nem az árral, nem a mainstreammel együtt úsznak, hanem harcolnak az egész világon ránk zúduló abnormalitás ellen" - fogalmazott a politikus.

MTI
  • Vucic a balkáni stabilitás bajnoka
    A miniszterelnök elmondta, intenzíven zajlanak a Szerbia és Magyarország közötti, 300 kilométer hosszú olajvezeték építésének előkészítő munkálatai. Hozzátette, hogy a vezeték minkét ország energiabiztonságát szolgálja majd.
  • Országjárásba kezdtek a KDNP politikusai
    Simicskó István, a kisebbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője hétfőn Szombathelyen, az újabb országjárás első állomásán tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a KDNP családbarát politikát folytat, a családokért dolgozik, ez szeretnék hangsúlyozni az országjárások alkalmával.
  • Üldözi a keresztény egyházakat a balliberális szélsőség
    A liberális petíció – amelyet egy Soros Györgyhöz köthető aktivista szervezet támogat - a gyermekek védelmére hivatkozik, de ne legyenek kétségeink, a céljuk egyértelmű: tudatosan meg akarják akasztani a fiatalok lelki érését, szocializációját, végső soron pedig minél messzebbre akarják őket terelni a katolikus egyháztól, a keresztény vallásgyakorlástól.
MTI Hírfelhasználó