Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára koszorúz az államalapítás és az államalapító Szent István király tiszteletére, a Perkői búcsút megelőzően tartott ünnepségen a székelyföldi Kézdiszentléleken, a Szent István-szobor előtti parkban 2024. augusztus 20-án. MTI/Kátai Edit
A magyaroknak ragaszkodniuk kell államiságuk keresztény alapjaihoz és össze kell fogniuk azokkal a közösségekkel, amelyek fel merik emelni szavukat a keresztény tanítást kiforgató, "pusztító, romboló és erőszakos őrülettel" szemben - hangoztatta Soltész Miklós kedden a székelyföldi Perkő-tetőn, a Szent István-napi búcsún.
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felső-háromszéki oltárhegyen összegyűlt zarándokok előtt rámutatott: Szent István király Imre herceghez intézett intelmei közül gyakran idézik a vendégek befogadását és gyámolítását, illetve a türelem gyakorlását, az első három intelem - a katolikus hit megőrzése, az egyházi rend becsben tartása és a főpapoknak járó tisztelet - felett viszont gyakran átsiklanak.
"Fontos az idegenek bebocsátása, tisztelete, gyámolítása, mindaddig, amíg nem veszélyezteti a kereszténységet, hitet, nemzetet, országot. Fontos az igaz ítélet, tehát a jog, mindaddig, míg a jogra hivatkozva, nem kötnek gúzsba országokat, mindaddig, amíg az erkölcsi alapokat, a teremtett világ alapjait a jog eszközeivel szét nem verik, mindazt kötelezően ránk nem erőltetik" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Soltész Miklós szerint ma Brüsszelben ideológiai és gazdasági szempontból vezérelve kiforgatják a keresztény tanítást, arra használják föl a keresztények türelmét és jóhiszeműségét, hogy elfogadtassák a pusztító, háborúkat kirobbantó ideológiájukat.
Az államtitkár az európai keresztény közösség legnagyobb hibájának nevezte, hogy elfogadta a francia forradalom eszméit az egyház és az állam szétválasztásáról.
"Hagyjuk és hagytuk lerombolni Európa alapzatát, a zsidó-keresztény tanítást, a kereszténység kultúra és tudományteremtő értékrendszerét" - állapította meg.
Szerinte ennek következménye, hogy az olimpiai megnyitón immár megtorlás nélkül lehetett megszentségteleníteni a keresztények hitét, vallását, és érzéseit. Megjegyezte: a keresztények halk, szemérmes tiltakozása semmit sem számított, de ha a muszlim vallást ért volna ilyen sérelem, egész Párizst lángba borító lázadás tört volna ki.
"Amikor Szent István királyunk Imréhez intézett intelmeiben kiemelte a katolikus hit megőrzésének, az egyházi rend becsben tartásának és a főpapoknak kijáró tisztelet fontosságát, akkor ő már tudta, hogy ezek nélkül a nemzete, az országa meggyengül, elvész. Ezért kell nekünk őrizni az ezeréves örökséget, ezért nem fogadhatjuk el, hogy életidegen ideológiák fiainkat, leányainkat, megfertőzzék, őket összezavarják" - hangsúlyozta Soltész Mikós.
Hozzátette: "ugyanez a társaság" szítja a háborúkat, terjeszti a genderpropagandát és támogatja a migrációt, ezzel Európa megszállását.
"Bátran hirdessük nemzeti hitvallásunkat, miszerint büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot és hazánkat a keresztény Európa részévé tette" - zárta beszédét a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Kézdiszentléleken a központi Szent István-szobornál tartott rövid ünnepséggel kezdődött a hagyományos augusztus 20-i búcsú, majd a zarándokok körmenete a település felett magasodó oltárhegyre, a Perkő-tetőre vonult. A kápolnánál Marton József nyugalmazott teológiai tanár celebrált szentmisét.
A Szent István-napi perkői búcsú délután néptánc- és hagyományőrző fesztivállal folytatódott, este a Zanzibár együttes koncertjével, illetve tűzijátékkal és őrtűzgyújtással zárul. Háromszéken további 22 településen rendeznek kedden őrtűzgyújtást Szent István napja alkalmából.
Az augusztus 20-i perkői búcsú a felsőháromszéki katolikusok nagy ünnepe már a 17-18. századtól, amelyre évről évre több ezer hívő gyűlik össze. A Perkő-tetőn 1680 körül építtetett kápolnát Köröspataki gróf Kálnoky Sámuel főkapitány, Erdély alkancellárja Szent István király tiszteletére. A Perkő nyugati oldalán vezető út oldalán a keresztút fából készült stációit 2013-ban kőkeresztekre cserélték, amelyek a katolikusok által lakott felső-háromszéki falvak nevét viselik.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
"És akkor jönnek a zavaros eszmék, a fonákjára fordított igazságok, abszurd okoskodások, hogy például a család nem egy férfi és egy nő életközössége, hanem ötletszerű konfigurációk végtelen változata" - leplezte le a propagandaszélsőséget Orbán Viktor.
-
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásban kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest arról, hogy tartott-e és tart-e fenn jelenleg munka- vagy egyéb kapcsolatot a Ferenc pápa budapesti szentmiséjének szervezésében is aktív, ám pedofília miatt jelenleg felfüggesztett kecskeméti plébánossal, H. Róberttel?
-
A botrány akkor robbant ki, amikor a New York Times megírta, hogy a bizottság elnöke SMS-üzenetekben tárgyalt meg több milliárd dolláros vakcinabeszerzéseket a Pfizer vezetőjével, a nyilvánosság teljes kizárása mellett. Leyen, durván megsértve a jogállamiságot, azóta is bujkál a kérdések elől.