Följelentés az olimpiai megnyitó miatt
Az ECLJ vezetője úgy fogalmazott, a szervezők célja nem az volt, hogy bemutassák a "nagy francia civilizációt", hanem egy eltorzult, kozmopolita Franciaországot, amit Macron francia elnök szeretett volna. Azt mondta, egy "woke-káoszt" jelenítettek meg a megnyitón.
2024. augusztus 4. 15:44

Puppinck: Centro Europeu para o Direito e a Justiça

Francia alkotmányjogász: bírósághoz fordul az Európai Jog- és Igazságügyi Központ az olimpia megnyitóünnepségén történtek miatt.

Meggyalázták a francia kultúrát és keresztényellenes propagandát folytattak a párizsi olimpiai játékok megnyitóján, ezért az Európai Jog- és Igazságügyi Központ (ECLJ) bírósághoz fordul - mondta Grégor Puppinck, francia alkotmányjogász a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az ECLJ vezetője úgy fogalmazott, a szervezők célja nem az volt, hogy bemutassák a "nagy francia civilizációt", hanem egy eltorzult, kozmopolita Franciaországot, amit Macron francia elnök szeretett volna. Azt mondta, egy "woke-káoszt" jelenítettek meg a megnyitón.
   
"Olyat mutattak, amit szeretnének láttatni a külvilággal a jövőben, ez az ő álom Franciaországuk. És nem azt, ami Franciaország valójában, amiért a világ népei szeretik Franciaország kultúráját" - fogalmazott a francia alkotmányjogász.

eclj.org


   
Grégor Puppinck szerint a francia kormány az olimpiai megnyitóünnepséget arra használta fel, hogy keresztényellenes propagandát folytasson. Leszögezte, tiltakozni kell azon jelenet ellen, amikor Jézust és a 12 apostolt mutatták be. Kiemelte, nem szabad csendben maradni, amikor a hatalom a kultúrát támadja, ideértve a keresztény kultúrát is.
   
Puppnick közölte, tiltakoznak a Nemzetközi Olimpia Bizottságnál (NOB), mivel a szervezők nem tartották tiszteletben a világszervezet kérését. Nem lehet politikai vagy vallási propagandát előtérbe helyezni ilyen alkalommal - mondta.
   
Az alkotmányjogász hozzátette, más, köztük magyar szervezetekkel keresik annak lehetőségét, hogy bírósághoz forduljanak. Most a legfontosabb, hogy nyíltan kiálljunk az olimpia megnyitóünnepsége ellen - húzta alá.
   
Grégor Puppinck megerősítette azokat a gondolatokat, miszerint a szervezők ezt a muszlim kultúrával szemben nem merték volna megtenni, mert egész életükben bujkálniuk kellene.

Kifejtette, a francia baloldal mindig is eltartotta a muzulmánokat, mert azok hatalomra segítik őket és megosztják a társadalmat.
   
Emlékeztett arra, hogy az olimpiai ünnepség megnyitó napja Jacques Hamele atya születésnapja is egyben. Ő volt az a pap, akinek egy muszlim levágta a fejét 2016-ban egy templomban.

MTI
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
  • Megvan a gyilkos
    A merénylőt egy barát és családtagok segítségével azonosították, majd fogták el, miután csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda nyilvánosságra hozott egy fotót a feltételezett támadóról, aki a támadást megelőzően és azt követően is ruhát váltott.
MTI Hírfelhasználó