Magyarország és Horvátország barátsága nem csak harminc évre tekint vissza, a két országot ezeréves kapcsolat köti össze, amelynek mindig voltak fénypontjai, örömei és nehézségei - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Somogy megyei Őrtiloson.
Latorcai Csaba a harminc évvel ezelőtti első ideiglenes határnyitásra emlékező rendezvényen, a horvát-magyar barátság napja alkalmából arról beszélt, hogy a két nemzet számtalan küzdelmet vívott együtt, harcolt a tatárok és a törökök ellen is.
Több mint harminc éve azonban új dimenzióba jutott a kapcsolatunk, hiszen "Magyarország szinte elsőként állt a függetlenségét vívó Horvátország mellé és segítette a legújabbkori állama megteremtésében" - mondta. Hozzátette, hogy Magyarország Horvátország európai uniós csatlakozásának is élharcosa volt, s amióta szomszédunk az EU tagja, új lehetőséget kapott mindkét állam a kapcsolatok fejlesztésében.
Az államtitkár szerint ebben a kapcsolatban "katalizátorként vannak mellettünk" a horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok. Nem véletlen, hogy a magyarországi nemzetiségek támogatását több mint hétszeresére, évente 21 milliárd forintra emelte a magyar kormány, ebből az összegből pedig kiemelten részesülnek a horvátok.
Latorcai Csaba arra is kitért, hogy a térségben összefolyó Mura és Dráva nem csupán természetes, hanem egyben földrajzi határt is jelent, márpedig a határ menti régiók mindig nehezebb helyzetben vannak, mint az ország közepén lévők. Az őrtilosiak és a szomszédos légrádiak azonban példamutatóak abban, hogy miként lehet egy periférián lévő régiót a centrumba helyezni, mert csak így van esély, lehetőség a felzárkózásra turisztikai, gazdasági értelemben egyaránt.
Beszélt a két szomszédos település között tervezett gyalogos és kerékpáros hídról, amelyet a magyar kormány is támogat, hogy a regionális együttműködés keretében épüljön meg. Ez a híd a két ország ezeréves történetét szimbolizálja, a kulturális kötődés hídja is egyben, de példamutató lehet a horvát-magyar határ mentén a felzárkózásra is - mondta az államtitkár.
Ez Magyarország területfejlesztési politikájának is a lényege, hogy helyi kezdeményezésekre, helyi ötletekre építve segítsük a települések megerősítését, mert a közösségek erősödése gazdasági versenytöbbletet, kitörést jelent - emelte ki Latorcai János.
Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője (KDNP) ugyancsak a két ország közös történelmét, kultúráját emelte ki beszédében, de arra is kitért, hogy ennek a kapcsolatnak még mélyebb gyökere van, az pedig a kereszténység. Ez nem csupán a közös kultúránk, hitünk és történelmünk, de ez jelenti a megmaradást és a jövőt is - tette hozzá.
Kósz Attila, Horvátország nagykanizsai tiszteletbeli konzulja a két ország földrajzilag és történelmileg is fontos pontjának nevezte a térséget. Kiemelte, hogy nemcsak Őrtilosban terveznek hidat, de Murakeresztúrnál is, ugyanakkor még több összeköttetésre lenne szükség a két ország között, mert ezek a hidak a szabadságot jelentik, az emberi kapcsolatok és a közös jövő fejlesztését.
Kelei Zita, Őrtilos polgármestere (független) elmondta, hogy a Légráddal közös híd tervezése lezárult, hamarosan elindul az engedélyeztetési eljárása.
Ivan Sabolic, a horvátországi Légrád polgármestere felidézte, hogy 1948-ban szakadt meg a kompkapcsolat a két település között, s a hajóforgalom ideiglenes újraindítására egészen 1994-ig kellett várni.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
"És akkor jönnek a zavaros eszmék, a fonákjára fordított igazságok, abszurd okoskodások, hogy például a család nem egy férfi és egy nő életközössége, hanem ötletszerű konfigurációk végtelen változata" - leplezte le a propagandaszélsőséget Orbán Viktor.
-
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásban kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest arról, hogy tartott-e és tart-e fenn jelenleg munka- vagy egyéb kapcsolatot a Ferenc pápa budapesti szentmiséjének szervezésében is aktív, ám pedofília miatt jelenleg felfüggesztett kecskeméti plébánossal, H. Róberttel?
-
A botrány akkor robbant ki, amikor a New York Times megírta, hogy a bizottság elnöke SMS-üzenetekben tárgyalt meg több milliárd dolláros vakcinabeszerzéseket a Pfizer vezetőjével, a nyilvánosság teljes kizárása mellett. Leyen, durván megsértve a jogállamiságot, azóta is bujkál a kérdések elől.