Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, akkor mindenkire szükség van. A családtagokra, a barátokra, a szomszédokra, az összes ismerősre!
2024. június 8. 10:29
„Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, akkor mindenkire szükség van. A családtagokra, a barátokra, a szomszédokra és az összes ismerősre. Mondjuk el nekik is, hogy itt a lehetőség, éljenek vele, és menjenek el vasárnap a békére szavazni!” – hangsúlyozta a KDNP frakciószóvivővje.
„A Békemeneten, Európa legnagyobb béke melletti kiállásán is megmutattuk, hogy rengetegen vagyunk. Mutassuk meg vasárnap is, hogy mi vagyunk a többség! Csak akkor van győzelem, ha mind elmegyünk, és mind szavazunk. Vasárnap mondjunk nemet a háborúra, és álljunk ki együtt a béke mellett!” – tette hozzá.
„Csak a béke, csak a Fidesz-KDNP!” – zárta mozgósító videóüzenetét a KDNP-s Nacsa Lőrinc.
Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.