Molnár Zsolt - a korrupciós megállapodásról értesülve - megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak. Miután a kft. elnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át Molnár Zsoltnak - írja az ügyészség.
2024. március 4. 19:12
MTI/Kovács Tamás felvétele
Polt Péter legfőbb ügyész - a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként - indítványozta Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
A Legfőbb Ügyészség az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyeinek informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatásra, a közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot.
Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását - politikai befolyásának érvényesítésével - ne akadályozza.
A közlés szerint Molnár Zsolt - a korrupciós megállapodásról értesülve - megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak. Miután a kft. elnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át Molnár Zsoltnak - írja az ügyészség.
A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
A büntetőeljárás országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására - így a tényállás részleteinek további tisztázására - a mentelmi jog felfüggesztését követően nyílik lehetőség - írta a Legfőbb Ügyészség.+
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
„A politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat – a lehetőség, hogy hitből és meggyőződésből tegyünk másokért” - vallja Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, veszprémi önkormányzati képviselő, ifjúsági és egyházügyi tanácsnok. A Gondolának adott interjúban arról beszél, hogyan látja a fiatalok felelősségét a közéletben, miként újul meg az IKSZ, és miért tartja fontosnak, hogy a politika újra a közösségépítésről, a hitről és a hitelességről szóljon.
A Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozást 2025. szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen megalakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi. A ma kiadott hivatalos közlemény is megállapította: az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Ma van Szent II. János Pál pápa emléknapja. Ennek apropóján életének egy, a mi szempontunkból fontos epizódját idézzük fel: első magyarországi látogatását nem sokkal a rendszerváltás után.