Magyar siker is volt a Bayern München győzelme: ezen az összecsapáson a bajor együtes vezetőedzője Lőw Zsolt volt. A magyar tréner nagyszerűen vezényelte a világklasszis csapatot.
Utoljára frissítve: 2023. szeptember 20. 23:46
2023. szeptember 20. 23:21
Löw Zsolt a csereként pályára lépő Thomas Müllernek magyaráz – m4sport/EPA/Szilágyi Anna
A bajorok az első félidőben öt perc alatt rúgtak kettőt, majd a manchesteri szépítés után hamar visszaállították a kétgólos különbséget. Ezt a meccs végén még egyszer eljátszották a csapatok, harmadszor már nem volt rá idejük.
A német együttes kezdte aktívabban a találkozót, az első helyzet mégis a vendégek előtt adódott, de Eriksen kísérletét védte a kapus.
A folytatásban kiegyenlítődött a mérkőzés, a 20. perctől azonban egyre nagyobb volt a bajorok fölénye. A vezető góljukhoz azonban kellett Onana, a vendégek kapusa, aki a 28. percben egyszerűen bevédte Sane lövését.
A gól után lendületben maradt a Beyern, és alig négy perc elteltével Gnabry révén növelte előnyét. A német játékos a manchesteri védelem asszisztálása mellett lőtte ki a bal alsó sarkot.
A Manchester United minden sorozatot figyelembe véve először veszített el három egymást követő mérkőzést Erik ten Hag irányításával. Erre legutóbb 2019-ben volt példa, még Ole Gunnar Solskjaer irányítása mellett.
A folytatásban is a Bayern volt fölényben, de nem tudta növelni előnyét. A második félidő egy gyors manchesteri góllal kezdődött, de sokáig nem örülhettek neki, mert három perc múlva ismét kétgólos volt a különbség, Harry Kane magabiztosan értékesítette az Eriksen kezezéséért megítélt 11-est. Ezzel ő lett első angol játékos, aki szerzett a BL-ben a Bayern színeiben.
Löw Zsolt a csereként pályára lépő Thomas Müllernek magyaráz. EPA/Anna Szilagyi
A folytatásban próbálkozott ugyan a United, de különösebb veszélyt nem jelentettek a bajorok kapujára, ugyanakkor a hazaiak sokkal kevesebb hibával játszottak, mint az első félidőben, így magabiztosan őrizték kétgólos előnyüket, melyet kicsit több koncentrációval akár növelhettek is volna.
Thomas Müller a harmadik játékos, aki 100 Bajnokok Ligája-győzelmet aratott Cristiano Ronaldo (115) és Iker Casillas (101) után. Azonban közülük Müller az első, aki ezt egyetlen klubnál tette meg.
A vége mégis szoros lett, Casemiro a 88. percben egy szerencsés góllal szépített, de mielőtt vérmes reményeik lettek volna,. a 92. percben ismét gólt kaptak. Casemiro egy fejessel még kozmetikázott az eredményen, de az angolok három szerzett gól ellenére is vereséggel távoztak.
m4sport
Lőw Zsolt irányításával nyert gólgazdag meccsen a Bayern München
A Bayern München 4-3-ra legyőzte a vendég Manchester Unitedot szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.
A vezetőedző Thomas Tuchel eltiltása miatt a másodedző Lőw Zsolt irányította hazaiak a 28. percben Leroy Sané nem túl jó lövésével szereztek vezetést, amit André Onana bevédett, majd pár perccel később Jamal Musiala megindulása után Serge Gnabry talált be közelről.
A fordulás után a vendégcsapat a nyáron szerződtetett Rasmus Höjlund első manchesteri góljával gyorsan szépített, de pár perccel később a Christian Eriksen kezezéséért megítélt büntetőből Harry Kane hamar visszaállította a kétgólos különbséget. A hajrában az MU Casemiro révén kétszer is szépített, de a Bayern Mathys Tel találatának is köszönhetően sorozatban 20. alkalommal is győzelemmel kezdte a BL-csoportkört, ami rekord.
A játéknap többi mérkőzésén a tavasszal döntős Internazionale 1-1-es döntetlenre végzett a Real Sociedad vendégeként, a BL-be hat év után visszatérő Arsenal odahaza simán legyőzte a PSV Eindhovent.
Az Európa-ligában címvédő és hétszeres győztes Sevilla hazai pályán 1-1-et játszott a Lensszal, az olasz bajnok Napoli egy hajrában esett öngóllal kerekedett vendéglátója, a Braga fölé. A 21 évvel és 183 nappal a BL-történelem legalacsonyabb átlagéletkorú csapatával kiálló Salzburg közel 80 percet emberelőnyben játszva nyert a Benfica vendégeként.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:
A csoport:
Bayern München (német)-Manchester United (angol) 4-3 (2-0)
----------------------------------------------------------
gólszerzők: Sané (28.), Gnabry (32.), Kane (53., 11-esből), Tel (92.), illetve Höjlund (49.), Casemiro (88., 95.)
korábban:
Galatasaray (török)-FC Köbenhavn (dán) 2-2 (0-1)
------------------------------------------------
g.: Boey (86.), Tete (88.), illetve Elyounoussi (35.), Goncalves (58.)
Arsenal (angol)-PSV Eindhoven (holland) 4-0 (3-0)
-------------------------------------------------
g.: Saka (8.), Trossard (20.), Gabriel Jesus (38.), Ödegaard (70.)
C csoport:
SC Braga (portugál)-SSC Napoli (olasz) 1-2 (0-1)
------------------------------------------------
g.: Bruma (84.), illetve Di Lorenzo (45+1.), Niakate (88., öngól)
korábban:
Real Madrid (spanyol)-Union Berlin (német) 1-0 (0-0)
----------------------------------------------------
g.: Bellingham (94.)
D csoport:
Real Sociedad (spanyol)-Internazionale (olasz) 1-1 (1-0)
--------------------------------------------------------
g.: Mendez (4.), illetve Martínez (87.)
Benfica (portugál)-FC Salzburg (osztrák) 0-2 (0-1)
--------------------------------------------------
g.: Simic (15., 11-esből), Gloukh (51.)
piros lap: Antonio Silva (Benfica, 13.)
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.