A rövid táv 5 kilométer, valamint 12 kilométer, a hosszú táv pedig 62 kilométer, amely áthalad a Felvidéken, a Duna bal és jobb partján. Mindhárom távot teljesítők áthaladhatnak a DMRV Zrt. 550 méter hosszú közműalagútján Nagymaros és Visegrád között a Duna alatt!
2023. szeptember 2. 14:03
Rétvári Bence fővédnök, a térség országgyűlési képviselője (j2) elindítja a harmadik Duplakanyar futóversenyt Nagymaroson 2023. szeptember 2-án. Jobbról Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere, balról Sári Tibor, a Szobi Italgyártó Kft. ügyvezetője és Szilágyi Zsolt, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója (b2). MTI/Hegedüs Róbert
A Duplakanyar futóverseny különleges élményt nyújt, hiszen a Duna teljes folyása mentén valószínűleg nincs még egy olyan futóverseny, amelynek során a folyó mellett, fölött és alatt is lehet futni - közölte Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a rendezvény fővédnöke szombaton az indítás helyszínén, Nagymaroson.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a versenyzőket köszöntve emlékeztetett, a futóversenyt azért hozták létre, hogy különleges élményt nyújtsanak a résztvevők számára, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy átfutottak a Duna alatt.
Népszerű lett az esemény, ma már évről évre beírható a futónaptárba, hogy szeptember legelején egy gyönyörű, egyedi környezetben és a Duna alatt lehet átfutni - tette hozzá.
Heinczinger Balázs (független) polgármester arról számolt be, hogy a szervezők tájékoztatása szerint az idén lényegesen többen indultak hosszú távon, mint tavaly. A harmadik alkalommal meghirdetett Duplakanyar futóverseny résztvevői áthaladnak a Magyarországot és Szlovákiát összekötő új Helemba-Ipolydamásd közúti Garam hídon és a Mária Valéria-hídon, valamint a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. Duna alatt átvezető közműalagútján is.
A táv teljesítése közben látható a többi között az esztergomi bazilika, a Magyarországot a Felvidékkel összekötő párkányi Duna-híd, a Börzsöny panorámája, valamint a visegrádi Fellegvár.
Az indulók három táv közül választhattak, az egyéni nevezés mellett a hosszú távon lehetőség van csapatok részvételére is.
A rövid táv 5 kilométer, valamint 12 kilométer, a hosszú táv pedig 62 kilométer, amely áthalad a Felvidéken, a Duna bal és jobb partján. Mindhárom távot teljesítők áthaladhatnak a DMRV Zrt. 550 méter hosszú közműalagútján Nagymaros és Visegrád között a Duna alatt!
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.