Bayer Zsolt: Világok harca
Ők az utóbbi évtizedekben megtámadták Vietnamot, s ott vidám tömeggyilkosságokat, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el, majd ezt az egészet feloldották hollywoodi filmalkotásokban, mert az Amerikai Egyesült Államok egyik lényege éppen az, hogy ő „termeli” a globális tudatot és a globális szórakoztatást.
2023. június 10. 11:44

Abu Graib: az USA-katonák kegyetlenkedésének helyszíne – abc news

– Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát Oroszországgal – mondta David Pressman nagykövet, s még hozzátette: – Ebben az elkeserítő pillanatban úgy tűnhet, hogy világok választanak el bennünket a magyar kormánytól.

Értjük. S mivel értjük, engedtessék meg nekünk, hogy kiegészítéseket eszközöljünk.

Például szeretnénk megemlíteni, hogy Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát az Amerikai Egyesült Államokkal.

Ők az utóbbi évtizedekben megtámadták Vietnamot, s ott vidám tömeggyilkosságokat, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el, majd ezt az egészet feloldották hollywoodi filmalkotásokban, mert az Amerikai Egyesült Államok egyik lényege éppen az, hogy ő „termeli” a globális tudatot és a globális szórakoztatást, így lesz az Amerikai Egyesült Államok által elkövetett tömeggyilkosságokból, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményekből Szarvasvadász meg Apokalipszis most.

Azzal az Egyesült Államokkal tartjuk fenn makacsul a kapcsolatainkat, sőt az „összekapcsoltságunkat” (micsoda hülye szó!), amelyik mindenféle létező felhatalmazás nélkül megtámadta Irakot, Szíriát, Afganisztánt, Líbiát, Jugoszláviát, s mindenhol tömeggyilkosságokat, emberiség és emberiesség elleni bűntetteket követett el. Tette mindezt úgy, hogy előtte az utóbb diktátornak kikiáltott vezetőket ő maga támogatta, pénzelte és fegyverezte fel. Szaddam Husszein: az Egyesült Államok felfegyverezte, pénzelte, majd megölte. Oszama bin Laden: az Egyesült Államok felfegyverezte, pénzelte, majd megölte. Moammer Kadhafi: az Egyesült Államok felfegyverezte, pénzelte, majd megölte. (Kérdés: Vajon Zelenszkij sejti a jövőt?)

Tíz éve végzett egy amerikai kommandósakció Oszama bin Ladennel | Euronews

Oszama bin Laden: amerikai kiképzést kapott – euronews

Abu Graibtól a szerbek terrorbombázásáig és az afganisztáni kivonulás szégyenéig és undoráig tart az Amerikai Egyesült Államok bűnlajstroma. S mivel az USA a második világháború óta minden olyan háborút elveszített, amelyben saját maga harcolt, ezért áttért a proxy háborúra.

Ez zajlik most Ukrajnában.

És mi még mindig fenntartjuk, sőt tovább erősítjük összekapcsoltságunkat ezzel az országgal.

Pócs János azt mondta a minap, hogy Brüsszel most rosszabb, mint a kommunizmus.

Nagyobb a diktatúra.

Pócs János tévedett. Illetve csak félig. Mert ma az Amerikai Egyesült Államok rosszabb, mint volt a nyolcvanas évek Szovjetuniója, Brüsszel pedig „csak” ennek az Egyesült Államoknak a kilóra megvett slapaja.

S mindez természetesen a „birodalmi” Amerika. A „nemzetállam” Amerika nem ilyen, ezért lenne mindennél fontosabb, hogy fordulat jöjjön odaát, s ezt a „demokrata” deep state-t, ezt a szemétdombot eltakarítsák a nemzetállami Amerika normális milliói.

Mielőtt végleg felszámolják a nemzetállami létet ott és Európában is. Mert vegyük észre végre: a vallási identitást már felszámolták, volt rá idejük, a nagy francia forradalommal és a felvilágosodással kezdték.

Francia forradalom: a kivégzések „iparosítása" nyaktilóval – france today

A nemzeti identitás felszámolása a második világháború után kezdődött a globális tőkés világgazdaság győzelmével, és Nyugaton igen előrehaladott állapotban van.

S immáron belekezdtek a nemi identitás felszámolásába is.

Erről szól az egész LMBTQ-elmebaj, -hisztéria és -pöcegödör.

Külföldi kapcsolatokat épít az LMBTQ-mozgalmat támogató parlamenti képviselőcsoport

LMBTQ – hirtv/facebook

Amikor széthullott a Római Birodalom, a romjain aprócska városállamok és kisközösségek éltek túl. Vissza a hitbe, vissza a nemzetbe, vissza a kikezdhetetlen nemi identitásba. Férfiak vagyunk és nők vagyunk, magyarok (oroszok, angolok, németek amerikaiak stb.) vagyunk, keresztények vagyunk. Minden más: ócska hazugság és ocsmányság. Minden más: birodalom, birodalmi törekvés és halál. Éppen ezért teljesen mindegy, hogy Pressman mit beszél.

Helytartónak jött.

Annak is képzeli magát, és szégyenben fog távozni innen. Minél előbb, annál jobb.

Bayer Zsolt

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
MTI Hírfelhasználó