A bajban és ezután is segítjük Törökországot
A magyarok a földrengés okozta bajban és a következő időszakban is segítséget nyújtanak a török embereknek - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel szerdán Ankarában folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.
Utoljára frissítve: 2023. március 29. 21:48
2023. március 29. 18:02

Recep Tayyip Erdogan török elnök (j) fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt Ankarában, az elnöki palotában 2023. március 29-én. MTI/Bruzák Noémi

A magyarok a földrengés okozta bajban és a következő időszakban is segítséget nyújtanak a török embereknek - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel szerdán Ankarában folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.

A magyar köztársasági elnök elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet nevében Lehel László elnök-igazgató 100 millió forint értékű adományt ad át szerdán Törökországnak, emellett 100 tonna gyógyszerrel és orvosi műszerekkel is segítik a magyarok a földrengés sújtotta országot. Novák Katalin a török elnökkel folytatott megbeszélés témái között említette az orosz-ukrán háborút, az illegális migrációt, az Európai Unió és a NATO bővítését, az energetikai együttműködést és a demográfiai kihívásokat.
   
Kitért arra is, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából meghívta Erdogan elnököt, hogy decemberben közösen nyissák meg Törökország és Magyarország közös kulturális évét. Novák Katalin a sajtótájékoztatón megköszönte a mentésben részt vevő magyar szervezetek munkáját, hangsúlyozta a magyar emberek összefogását és segítőkészségét. A magyar köztársasági elnök szólt az orosz-ukrán háborúról, kiemelve a mielőbbi tűzszünet, a béketárgyalások és az igazságos béke elérését, s a Kárpátalján élő mintegy 150 ezer magyar ember sorsát. Hangsúlyozta, hogy el kell kerülni a háború eszkalálódását, s megköszönte Törökország közvetítő szerepét. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a béke elérése a végső cél, amelyhez közös szándék szükséges, s mindent meg kell tenni a háború eszkalálódása ellen. Nem táplálni, hanem hűteni kell a feszültségeket, a háborús feleknek közös asztalhoz kell ülniük, és béketervre van szükség - hangsúlyozta. Novák Katalin kiemelte Törökország illegális migrációval kapcsolatos szerepét, amely Magyarország számára kulcsfontosságú. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország pártolja a NATO és az EU bővítését, elsősorban a Nyugat-Balkán tekintetében. Emlékeztetett, hogy a napokban írta alá a Finnország NATO-csatlakozásának magyarországi ratifikálásáról szóló törvényt, s napirenden van Svédország csatlakozása is. Novák Katalin köszönetet mondott azért, hogy a jövőben is biztosított a Török Áramlaton keresztül Magyarország energiaellátása, emellett kiemelte a stratégiai partnerekkel, így a Törökországgal való együttműködés fontosságát. A demográfiai kihívásokról szólva Novák Katalin kifejtette, hogy mindkét ország számára kiemelten fontos a hagyományos családi értékek megőrzése, amely a jövőnk záloga, s meghívta Erdogan elnököt a Családbarát Elnökök Hálózatába. A háromnapos látogatásra érkező Novák Katalin csütörtökön ellátogat a Török Nagy Nemzetgyűlésbe, megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, pénteken felavatja Mancs mentőkutya szobrát, majd meglátogatja a Thököly Imre-Zrínyi Ilona Emlékházat, és megkoszorúzza Thököly Imre síremlékét.

 

Erdogan: Törökország kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén

Törökország és Azerbajdzsán kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában, a Novák Katalin magyar köztársasági elnökkel folytatott tárgyalást követő közös sajtótájékoztatón.

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök (j) és Novák Katalin köztársasági elnök Ankarában, az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón 2023. március 29-én. MTI/Bruzák Noémi

Erdogan a beszédében a transzanatóliai gázvezetéket (TANAP) említette biztosítékként, amely a dél-kaukázusi gázvezetékhez (SCP) csatlakozva egészen az azerbajdzsáni Sah Deniz mezőről továbbítja Európa irányába a kitermelt földgázt.
   
Erdogan a török-magyar kapcsolatokról szólva egyúttal megköszönte Magyarországnak azt a támogatást, amelyet a február 6-i dél-törökországi földrengések után a mentési munkálatok során nyújtott.
   
Mint fogalmazott: "a segítő kéz a mélyreható baráti kötelékeink közvetlen megnyilvánulása volt".
   
"A magyar csapatok 35 honfitársunkat mentették ki sérülten a romok alól" - tette hozzá.
   
Erdogan elmondta, hogy Novák Katalinnal elsősorban kereskedelmi, katonai, gazdasági és kulturális témákról egyeztetett.
   
Jelezte azt is, hogy a Török-Magyar Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 6. ülését decemberben Budapesten tartják.
   
A török államfő arról számolt be, hogy a két ország éves kereskedelmi forgalma elérte a 3,5 milliárd dollárt, a következő cél pedig a 6 milliárd dollár.
   
A török államfő egyúttal az orosz-ukrán háborúról is beszélt. A mielőbbi béketárgyalásokat és a háború lezárását sürgette.

 

MTI
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • A csíksomlyói Hármashalom-oltárnál
    A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
  • Semjén Zsolt: a békét kértük a Szűzanyától
    A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. "Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben" - összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
MTI Hírfelhasználó