Ismét Freund Tamást javasolják az MTA elnökének
Az MTA új vezetőit május 9-én választja meg a közgyűlés három évre. A jelölőbizottság határozata értelmében az MTA három vezető jelöltjének programja elérhető az akadémia honlapján (mta.hu).
2023. március 29. 15:03

Az elnök – MTI

Az elnöki posztra Freund Tamást, a főtitkári tisztségre Kollár László Pétert, főtitkárhelyettesnek pedig Erdei Annát javasolja ismét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelölőbizottsága - közölte az MTA az MTI-vel szerdán.

Társadalomtudományi alelnöknek Lamm Vandát, élettudományi alelnöknek Kosztolányi Györgyöt, természettudományi alelnöknek pedig Hudecz Ferencet javasolja a testület.
   
Társadalomtudományi elnökségi tagnak a bizottság Csépe Valériát, Hamza Gábort, valamint Zsoldos Attilát javasolja. Élettudományi elnökségi tagnak Szathmáry Eörsöt, Csákiné Michéli Erikát, természettudományi elnökségi tagnak pedig Józsa Jánost, Kiss L. Lászlót és Stipsicz Andrást javasolják.

Az MTA új vezetőit május 9-én választja meg a közgyűlés három évre.
   
A jelölőbizottság határozata értelmében az MTA három vezető jelöltjének programja elérhető az akadémia honlapján (mta.hu).
   
A jelölőbizottság a tisztújítás mellett a közgyűlési bizottságok tagjainak választását is előkészítette. Mint írták, 2023-ban lejár a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság, a Tudományetikai Bizottság, a Felügyelő Testület és a Vagyonkezelő Testület tagjainak és póttagjainak mandátuma.
 

MTI
  • Brüsszel migránsáradatot zúdítana hazánkra
    Az Európai Unió erővel akarja áttelepíteni a migránsokat Magyarországra, ez egy újabb lépés, ami azt bizonyítja, hogy Brüsszel teljes mértékben visszaél a hatalmával - fogalmazott Nacsa Lőrinc.
  • Bayer Zsolt: Világok harca
    Ők az utóbbi évtizedekben megtámadták Vietnamot, s ott vidám tömeggyilkosságokat, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el, majd ezt az egészet feloldották hollywoodi filmalkotásokban, mert az Amerikai Egyesült Államok egyik lényege éppen az, hogy ő „termeli” a globális tudatot és a globális szórakoztatást.
  • Feszty-tárlat Ópusztaszeren
    Feszty Árpád nemcsak a festészetben jeleskedett. A hazája iránti mérhetetlen szeretete és elköteleződése társadalmi szerepvállalásra sarkallta. Komoly szerepet játszott a magyar ipar fellendítésében és a művészet társadalomba való széles körű integrálásában, így kezdeményezte a rajztanítás megreformálását is az egész országban.
MTI Hírfelhasználó