A nemzetet békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni
A magyar nemzetet 2010 után a meglévő határok mellett, békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.
2022. december 5. 23:22

Az államtitkár – kulhonimagyarok.hu

A magyar nemzetet 2010 után a meglévő határok mellett, békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: ez óriási eredmény, amely 2010 május 26-án, a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásával kezdődött.
   
A 2004 december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás következménye volt, hogy a leendő kormánypártok már a kampányban megígérték, ha hatalomra kerülnek, megteremtik a kettős állampolgárság lehetőségét - mondta.
   
Az államtitkár közölte: ma már több mint 1 millió 170 ezer új magyar állampolgárról beszélhetünk.
   
A nemzetpolitika időszakairól szólva elmondta, hogy annak két időszaka volt: 2010 és 2014 között közjogi értelemben, jogszabályokkal megteremtették azt az t alapot, amelyre azóta is lehet építkezni. Majd 2014-2015-től kezdődően alapvetően a gazdasági támogatások irányába tudtak fordulni, hogy a szülőföldön való boldogulást megerősítsék.
   
Potápi Árpád János kiemelte: a kormánynak ma nincsenek olyan, a határon túli magyarságot érintő intézkedései, amelyekről előtte a közösségeket és politikai vezetőiket ne kérdeztek volna meg.
   
Az idei év a nemzetpolitikában is elsősorban a "cselekvést jelentette", hiszen a cselekvő nemzet tematikus év keretében hajtják végre a programjaikat - mondta.
   
Potápi Árpád János kijelentette: április 3-án "történelmi győzelmet arattunk" - nemcsak Magyarországon, hanem a világban bárhol - hiszen minden magyar ember szavazata benne van abban, hogy a Fidesz-KDNP kormányzó erők 2010 óta a legnagyobb győzelmét hajtotta végre.
   
Az államtitkár megjegyezte azt is, az elmúlt időszakban a magyar intézményrendszert szerte a Kárpát-medencében megerősítették.
   
Potápi Árpád János közölte, a jövő évben viszik tovább a programokat, és ki is bővítik azokat.
   
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, az Országgyűlés alelnöke köszönetet mondott a kormánynak, hogy a határon túli falugazdász hálózatot életben tartja, segíti és működteti. Az érdekképviseletekre hárul a hálózat olyan működtetésének feladata, hogy az valóban a határon túli magyar emberek számára jelentsen előnyt, sikert, együttműködést - mondta.
   
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a 2004 december 5. népszavazás kapcsán arról beszélt, azért gyűltek össze, hogy elmossák december 5. fájó emlékét, és ez a dátum ne a szétszakadásról, megtagadásról szóljon, hanem az összetartozásról.
   
Minden magyar része a magyar nemzetnek 2010 óta, éljen bárhol is a világban. Felelősséget érzünk egymásért és segítjük is egymást minden lehetséges eszközzel - hangsúlyozta.

MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Magyarországnak ki kell maradnia az éleződő háborúból
    A háború témája ismét felülír minden más belpolitikai kérdést az elkövetkező időszakban – erről beszélt a Magyar Hírlap hétértékelő rovatában Deák Dániel politológus. A DK és a Momentum dominanciaharca az évértékelő beszédekben folytatódott, az elemző szerint ismét bebizonyosodott, hogy az erőtlen Donáth Annával szemben Gyurcsány Ferenc erősítette pozicióját.
  • A „dollárbaloldal" továbbra is magyarellenes
    Gyurcsány Ferenc és a „dollárbaloldal" - úgy, ahogy korábban más nemzeti sorskérdések esetén - most is a magyar emberek érdekével szemben határozza meg a politikáját – fogalmaz Hollik István.
  • Életveszélyes az EP vérgőzös javaslata
    Hidvéghi Balázs azt mondta: a javaslat szövege egészen elképesztő állításokat és felhívásokat tartalmaz például a fegyverszállítások tekintetében, nemcsak üdvözli például a tankok Ukrajnába küldését, hanem kifejezetten felhív vadászrepülőgépek és nagy hatótávolságú rakétarendszerek szállítására is.
MTI Hírfelhasználó