Átsüt a remény
Az EU klímapolitikája teljességgel megvalósíthatatlan. Csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha visszasüllyedünk a középkori életszínvonalra. Minden erőnkkel munkálkodnunk kell tehát az önfelszámolásra törekvő politika következményeinek elhárításán – forgalmaz Szarka László Csaba.
2022. szeptember 24. 12:01

brecorder.com

Lóránt Károly megállapításait már évtizedekkel ezelőtt eligazító erejűnek találtam. Először a hetvenes évek közepétől halmozódó magyar államadósságról tette közzé felismeréseit, később a rendszerváltozás veszteségeiről és az uniós csatlakozás pénzügyi kihatásairól írta meg a valót. Örültem, hogy a környezet és a gazdaság összefüggéseit is elkezdte szemügyre venni. Ő egy más úton jutott el a magamfajta föld- és környezettudományi kutatókéhoz teljesen hasonló következtetésekre. Készülő könyvéhez 2020-ban előszó megírására kért fel. A Világvége helyett – Tények a klímaváltozásról és a megvalósítható klímapolitikáról című kötet a Századvég Kiadó gondozásában nemrég jelent meg. Az Energiapolitika 2000 Társulat a könyv bemutatóját szeptember közepén tartotta.

 

Könyv: Világvége helyett (Lóránt Károly)

libri.hu

Lóránt Károly azt mutatja ki – többekkel egyezően –, hogy akármit gondolunk a klímaváltozás okairól, a dekarbonizáció zsákutcáját mindenképpen el kell kerülni. A könyv pontról pontra végigvezet mérnök-közgazdászi gondolatmenetén és érvrendszerén.

A könyvet jó érzés kézbe venni. A hátsó borítón lévő ismertető tömör és tartalmas. A kötet a szerző és az ajánló előszavából, bevezetőből, 11 fejezetből (1. Éghajlatváltozások az egyes földtörténeti korokban, 2. Klímaelméletek, 3. A klímapolitika kialakulása, 4. Az IPCC-jelentések, 5. Az EU klímapolitikája, 6. Klímavita: ki mit mond és miért?, 7. Klímapolitika a gyakorlatban és az első tapasztalatok, 8. A klímasemlegesség feltételei, 9. Elérhetők-e a globális klímapolitikai célok?, 10. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, 11. Energiarendszerek), összefoglalóból, hazánk számára szóló záró következtetésekből, valamint függelékekből és irodalomjegyzékből áll.

A földtörténet általa ismert éghajlatváltozásainak ismertetése elegendő betekintést ad ahhoz az olvasónak, hogy meggyőződjön róla: a kőbe vésett földtörténet szerint örökké változik minden. Senki nem ismer olyan tudományos tényt, miszerint a természet beszüntette volna hullámzó, turbulens működését.

A második fejezetben négy tudományos „klímaelméletről” olvashatunk. Egy elmélet, egy hipotézis akkor és csak akkor tudományos, ha a kutatóknak megengedik, hogy szabadon nekirugaszkodhassanak megcáfolni. Nos, a szén-dioxid-hipotézis – mindaddig, amíg tiltják a cáfolatát –, nem tekinthető tudományosnak. A Gaia-elmélet még a szén-dioxidnál is megfoghatatlanabb. A Miskolczi-hipotézist komolyan kell venni. Ami azt jelenti, hogy érdemes rajta vitatkozni, és feltétlenül tesztelni kell modern adatokon is. Egyedül a negyedik – a Milankovics–Bacsák-hipotézis – nyert már meggyőző bizonyítást. E négyen kívül azonban ezernyi olyan mechanizmus létezik, amelyekről a könyv nem ejt szót. Nem csoda, hiszen a kutatók is csak ámulnak a természet gazdagságán.

A klímapolitika kialakulását Lóránt Károly is a hetvenes évek elejére teszi. És észreveteti az olvasóval, hogy a szén-dioxidról akkor még szó se volt. Az IPCC (Kormányközi Éghajlatváltozási Testület) jelentéseiről szóló fejezetben csak az első öt jelentést ismerteti.

Intergovernmental Panel on Climate Change - IPCC | Genève ...

geneve-int.ch

 

A hatodik jelentés (IPCC AR6) első része ugyanis csak a kézirat leadása után jelent meg. Mégis kikövetkeztethető a könyvből, hogy mi lesz az IPCC AR6 üzenete: immár ellentmondást nem tűrően hirdeti azt, hogy a jelenlegi klímaváltozás példátlan (nem az), és hogy azt az ember okozta (aminek valójában az ellenkezője is lehetséges). Az Európai Unió klímapolitikai szerepéről Lóránt Károly azt emeli ki, hogy Európa mindig is mintarégió kívánt lenni. Az ígéretek szerint ez lesz például az első klímasemleges kontinens. De az EU a klímapolitikában nem kezdeményező, hanem inkább végrehajtó. Mondható kísérleti terepnek, de szerintem azt sem zárható ki, hogy az EU jelenlegi vezetői az ENSZ és a WEF pogány oltárán Európa polgárait „önkéntes” emberáldozati szerepre kényszerítik.

World Economic Forum Vector Logo - Download Free SVG Icon | Worldvectorlogo

worldvectorlogo.com

Az EU-klímapolitika egyik meghatározó mérföldköve tényleg a 2006-os úgynevezett Stern-jelentés volt. E rész első elolvasásakor helyenként már-már attól tartottam, hogy az agyonreklámozott következtetések valamennyire a szerzőt is megfertőzték. De nem. Mindössze arról van szó, hogy egy másik, de agyonhallgatott közgazdász, William Nordhaus közgazdaság-tudományi Nobel-díjas (aki idejekorán kimutatta, hogy a Stern-jelentés irreális), kifelejtődött. De azóta van már az EU-ban Európai Green Deal („Zöld Megállapodás”), sőt klímatörvény is (a Green Deal betartására). A klímatörvény keretében – amint e kötetből is megtudható ˗ minősített többséggel lehet dönteni; csak egyes esetekben (például a tagországok energiaszerkezetét illető kérdésekben) van egyhangú döntésre szükség.

A klímavita legfőbb állításait összefoglaló fejezetből kiemelem a 2019-ben megalakult Klímaintelligencia-csoport, a CLINTEL klíma-világnyilatkozatát (akkori nevén az úgynevezett Európai Klímanyilatkozatot).

A CLINTEL üzenete a COP26-on részt vevő nemzeti politikusoknak és  világvezetőknek - Clintel

clintel.org

Ezt igazán széles nemzetközi gondolkodás szülte. Megfogalmazásában a lehető legszélesebb egyetértésre törekszik. Címe lényeglátó: Nincs klímavészhelyzet! Ínyencek számára elgondolkodtató egyéni meglátásoknak, valamint kilencven olasz kutató szó szerint leközölt klímanyilatkozatának elolvasása is ajánlható.

Bemutatja az európai, ezen belül a német energiapolitika ideológiai irányultságát, majd két fogalommal kénytelen bűvészkedni: az úgynevezett klímasemlegességgel és az úgynevezett szén-dioxid-semlegességgel. (Szerintem mindkét fogalom értelmetlen; ezen kívül nem sok közük van egymáshoz. Semmi esetre sem lenne szabad az egyiket a másik szinonimájaként kezelni!) Az európai klímasemlegesség elérhetőségét megvizsgáló fejezetben valójában arról van szó, hogy szén-dioxid-kibocsátás nélkül fenntartható-e az energiaellátás. Lóránt Károly válasza az, hogy igen, fenntartható, de csak atomerőművek révén. A megújulókkal (a szél- és a napenergia) erőltetésével: nem. Ezek az energiafajták ugyanis hatástalanok és fokozottan természetpusztítók. Épp ezek elburjánzása kezdte megemelni az energiaárakat, már évekkel ezelőtt.

A globális szintű klímasemlegességre is az európaihoz hasonló eredményt kapott. Európa egyébként a világban már alig számít valamit. Mondhatnánk, hogy a kutya (az EU) ugat, a karaván halad, és egyáltalán nem a szén-dioxid-semlegesség útján. Az antropogén szén-dioxid-kibocsátás belátható időn belül minden valószínűség szerint a jelenleginek a duplájára fog emelkedni. Körbejárja a szerző az úgynevezett adaptáció, azaz az alkalmazkodás lehetőségeit is. Itt oly részletességgel ismerteti a Bill Gateséknek a 2019-es ENSZ klímacsúcs elé időzített álobjektív félelemkeltését, mintha sok mindent el is hinne belőle.

Az ökológiai lábnyomról a szerző is kinyomozta, hogy van ugyan hat különféle mutatója, de az ökológiai lábnyom felét az úgynevezett szénlábnyom teszi ki, sőt azt is, hogy az Európai Unió kizárólag a szénlábnyomot erőlteti.

A világ energiarendszeréről terjedelmes áttekintést olvashatunk. A szerző adatai szerint a fosszilis energiaforrások a világ energiaellátásának 84,7 százalékát alkotják. Én a British Petrolnál 2021-re hibahatáron belüli értéket: 83 százalékot találtam. Tehát nem igaz az a médiasugalmazás, hogy a fosszilis energiaforrások aránya az utóbbi években 80 százalék alá csökkent volna, és az sem, hogy a tendencia jelentősen csökkenő irányú lenne.

Az Összefoglaló szerint 1. nem tudni, hogy a klímaváltozást a szén-dioxid-kibocsátás okozza-e, viszont 2. a mérnöki számítások egyértelműen azt mutatják, hogy a szén-dioxid-emisszió megcélzott csökkentését szél- és naperőművekkel lehetetlen elérni. Ha valóban csökkenteni akarjuk a szén-dioxid-kibocsátást, annak egyetlen reális megoldása van, amit úgy hívnak, hogy atomenergia.

A záró gondolatokban Lóránt Károly két forgatókönyvet tárgyal. Azt, hogy mit kell tennie Magyarországnak, ha a Föld klímája nem antropogén hatásokra változik meg, és mit kell tennie akkor, ha a hőmérséklet-emelkedést mégis jelentős vagy döntő módon befolyásolja a szén-dioxid-kibocsátás. Lóránt Károly az első eshetőségre adott többoldalas válaszában a vízgazdálkodásra koncentrál. Ezzel mint egyik fókuszponttal messzemenően egyet lehet érteni. Viszont, ha a szén-dioxid-bűnvádtól megszabadulunk, végre saját lehetőségeinkhez és korlátainkhoz igazodva reálisan foglalkozhatnánk a víz mellett minden egyéb kérdéssel is: az energiaellátástól kezdve a termőföldön át a konkrét környezeti problémákig. Ne feledjük, hogy mértéktartónak és takarékosnak kell maradnunk. A második forgatókönyv megvalósulása esetében természetesen el kell fogadni a szén-dioxid-kibocsátás-mérséklést. Amit Lóránt Károly javasol erre az esetre, az valójában kármentés.

Hiszen az EU klímapolitikája teljességgel megvalósíthatatlan.

Csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha visszasüllyedünk a középkori életszínvonalra. Minden erőnkkel munkálkodnunk kell tehát az önfelszámolásra törekvő politika következményeinek elhárításán.

A függelékek a szerző által fontosnak tartott technikai részleteket tartalmazzák. A huszonhat oldalnyi irodalomjegyzék fejezetenkénti csoportosításban tekinti át a felhasznált munkákat.

A könyv formailag nem hibátlan. A kitevőkről például a 201. oldalon a szerkesztő teljesen megfeledkezett. (És az általam írt bevezetőből is szóvá teszek egy elírást: W/m2 mértékegységből számomra rejtélyes módon W/cm2 lett…) Javítást, néhány szükséges kiegészítést (de legalább egy hibajegyzék-készítést) követően – kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Az egyik ilyen kiegészítés javaslatom szerint a klímaváltozás kedvezőtlen és kedvező következményeinek objektív kifejtése lenne. Kizárt ugyanis, hogy bármilyen irányú változás eleve csak kedvezőtlen legyen.

A zárógondolat annyira aktuális, hogy megéri visszatérni rá. Lóránt Károly csak két forgatókönyvet tárgyal. Jóhiszeműen azt feltételezi, hogy a klímapolitika észszerű. Halkan megkérdezem, mi van akkor, ha nem az? Ebben az esetben mindjárt adódik két további szcenárió is. Az első kettőről már volt szó. Elméletileg olyan is lehetséges, hogy tényleg van klímavészhelyzet a szén-dioxid miatt, azonban a klímapolitika semmit sem tesz visszafogás érdekében. Végül, a negyedik lehetőség mintha nem is szcenárió, hanem maga a valóság lenne. Arról van szó, hogy a szén-dioxid bizonyítottan nem okolható a klímaváltozásért, ám a klímapolitika mégis ehhez ragaszkodik, követve a globális elit, a világszervezetek és a nagyvállalatok közmegegyezését. Nem számít, hogy e közgazdasági célkitűzés messze elszakadt a fizikai valóságtól. Könnyen elképzelhető, hogy a globális agytröszt azzal is tisztában van, hogy amit hasznos idiótáik (a mélyzöldek) papagájként rikoltoznak, abból egy szó sem igaz. Sokkal inkább az lehet a célfüggvényük, hogy visszafordíthatatlanná tegyék a legalább három évtizede, de inkább fél évszázada elindított folyamatokat, és megvalósítsák a globális kormányzást.

Ez – úgy, ahogy van – emberellenes.

Eben megközelítésben a klímapolitika nem más, mint egy sötét, ám nagyon hatékony eszköz. Erről lehetőségről a könyvben Lóránt Károly nem ejt szót, de nem zárja ki, hiszen a könyvbemutató napján megjelent Magyar Nemzet-véleménycikkében ő maga is „klímaizmus”-ról ír.

Kötelességünk figyelembe venni az összes lehetőséget, és felkészülni a lehető legrosszabbra is. A mi célfüggvényünk nem lehet más, mint megállítani a gonoszt. Lóránt Károly könyve – közvetve – az erőgyűjtéshez szükséges felismerésben segít az olvasónak.

A kötet címoldalán átsüt a Nap, átsüt a remény.

Szarka László Csaba geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja  

magyarhirlap.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó