Így „háborúzik” évek óta Weber a magyar kormánnyal
Az „emberek embereként” felbukkanó bajor politikus néhány év alatt kapaszkodott fel többek között a magyar és lengyel kormány bírálatával az Európai Néppárt elnöki posztjára, de mire odaért, igazán már senkinek sem kellett a szék. Ráadásul közben elbukta az Európai Bizottság elnöki posztját is. Weber újabban a földgáz elosztásának „igazságos” felvetésével veteti észre magát.
2022. július 6. 23:09

A minap a földgáz „igazságos” elosztását felvető Manfred Webert egészen a 2019-es EP-választásokig úgy írták le, mint az unalmas negyvenes mérnököt egy kicsi bajor faluból, aki „Brüsszelen és Bajorországon kívül ismeretlen”így tett a róla írt 2018-as portrécikkében a brüsszeli Politico. A szerző még azt is hozzátette, hogy kell kiejteni a furcsa nevet („it’s pronounced Ve-ber”). S mint megjegyezte, a bajor Keresztényszocialista Unióban politizáló, 2004 óta az Európai Parlament padsorait, 2014 óta pedig az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának frakcióvezetői székét koptató Weber soha sehol nem szolgált korábban magasabb pozícióban, kizárólag Angela Merkel ajánlásának köszönheti felfutását az akkor még konzervatív jegyeket mutató Európai Néppárton belül, frakcióvezetői tisztségét pedig emellett pusztán annak, hogy hagyományosan Németország adja a fő erejét a pártcsaládnak.

Rá is játszott erre az „emberek embere” szerepre, mint mondta, „elsősorban úgy tekintek magamra, mint az emberek képviselőjére”. Az EPP alelnöke, Esteban González Pons úgy jellemezte, mint aki más, mint a brüsszeli bürokraták, „inkább egy polgár a politikában, mint egy politikus, aki polgárnak próbál látszani”. Ekkor még csak az Európai Néppárt csúcsjelöltségéért lobbizott ellenfelei, a finn Alexander Stubb és francia uniós főtárgyaló Michel Barnier ellenében, elméletileg konzervatívabbnak tartott jelöltként a CSU centristább szárnyából.

Sikerrel is járt, így ő mérethette meg magát az Európai Bizottság elnöki posztjáért folyó küzdelemben, ám végül az EP döntésében megkerülte, és Ursula von der Leyen vitte el az orra elől a tisztséget 2019. július 16-án. Weber pedig hoppon, illetve magára maradt azzal az érvelésével, miszerint csak a csúcsjelöltek közül lenne szabad elnököt választani (a csúcsjelölti rendszer rövid tündökléséről izgalmas tanulmányt írt egyébként anno Navracsics Tibor).

Weber egyébként 2018 ősze előtt bírta Orbán Viktor támogatását is, ami logikus volt ellenfelei politikai pályafutásának ismeretében. Csakhogy időközben, talán részben seszínű, ismeretlen jelöltségének ellensúlyozásaképpen, talán a migrációs válság után fokozatosan teret vesztő CDU/CSU népszerűség-csökkenése ellensúlyozására, de elkezdett durván, szóban és tevőlegesen is beleállni a magyar kormányba és a Fideszbe.

Angela Merkel távozó német kancellár Manfred Weber társaságában egy EPP-s rendezvényen Berlinben 2021. szeptember 9-én (MTI/EPA/Clemens Bilan)

A Sargentini-jelentés

Aligha felejtik el valaha a Fideszben, hogy 2018 szeptemberében Weber az EPP frakció többségével együtt megszavazta a magyar jogállamiságot elítélő Sargentini-jelentést, amely a kötelezettségszegési eljárás megindítását eredményezte (noha később az ő száján is kicsúszott, hogy a jelentés jogi szempontból nem állja meg a helyét).

2019 februárjában még azt mondta, tiszteletben tartja, hogy a magyar választók többsége Orbánra szavazott, és még a Fidesz Néppártból való kizárása ellenében foglalt állást – majd miután a Néppárt ötöde kezdeményezte a kizárást, hirtelen maga is lépéseket sürgetett.

Keményen reagált a magyar kormány plakátkampányára, bocsánatkérést, a „Brüsszel-ellenes kampány” leállítását és a CEU maradását követelte. Ettől kezdve hangosan elítélte a CEU-val kapcsolatos kormányzati lépéseket, s amikor 2019 márciusában Magyarországra látogatott, egyből a CEU-ra látogatott, majd közölte, egyeztetés helyett ultimátumot hozott (a sajtótájékoztatón már óvatosabb volt).

Weber volt ugyanakkor az is, aki az EU tagországainak jogállami elveinek érvényesülését ellenőrző testület létrehozását is kezdeményezte, ebből lett később a jogállamisági mechanizmus. 2019. március 20-án az EPP felfüggesztette a Fidesz tagságát, Weber maga szorgalmazta a Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatos jogállamisági kérdések megvitatását, sőt,

közölte, nem akar EB-elnök lenni, ha ahhoz a fideszesek voksai is kellenek – ezzel átlépte a vörös vonalat, Orbán közölte, nem támogatja tovább Webert.

Egy jó ideig tartó, a koronavírus-járvánnyal is megnyújtott – huzavona után végül – mint emlékezetes – a Fidesz nem várta meg a kizárást, magától lépett ki 2021 márciusában.

Így egy rövid választási kitérő mellett (pl. miután közölte, nem szeretné, hogy belpolitikai célokra legyenek felhasználva az uniós szervek döntései, minden további nélkül szívélyes fogadtatásban részesítette Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelöltet) a konfliktus valamelyest csitulni látszott ezután.

Majd az idén február 24-én meginduló orosz offenzívával kitört a háború, amely – talán azzal a ténnyel is karöltve, hogy utóbb Weber Donald Tusk távozásával az EPP elnöki székét akarta elfoglalni, amit végtére is júniusban egyetlen jelöltként sikerült abszolválnia – újra kiélezte a helyzetet. Ami odáig fajult, hogy Weber egyenesen a tagállami vétó intézményének megváltoztatására is javaslatot tett, amiben Von der Leyenben lelkes támogatóra lelt.

Heves szócsatáktól a „gázkommunizmusig”

Weber mindeközben ilyen kijelentésekkel borzolta a kedélyeket (amelyekre természetesen rendre válaszolt is a Fidesz és a kormány): az EPP-ből való távozásról: „Magyarország rossz irányba tart (…) Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból” a távozást megelőzően azt mondta, „nem kérünk kioktatást sem a politika, sem a választások ügyében. A mi irányvonalunk és az értékeink világosak”, illetve „Orbán Viktor megszemélyesített ellenségképeket gyárt, azokból él”.

Most utóbb Weber közölte: szerinte a magyar kormány elképesztő kettős játékot űz Ukrajna ügyében, s „Orbánnak a magyar részről el kell döntenie, hová tartozik”.

Elege van abból, hogy Orbán szerinte állandóan blokkolja az Oroszország elleni szankciókat (mondta mindezt úgy, hogy egyébként saját hazája gátolta például a bankrendszert érintő szankciókat Moszkvával szemben), valamint elege van abból, „hogy Orbán Viktortól függünk külpolitikai kérdésekben vagy az uniós olajembargó ügyében”.

A legutóbbi kardcsörtét egyébként azzal kezdeményezte Weber, hogy javaslatot tett arra, hogy fogják az EU-ba érkező gázt, és „igazságosan osszák el”, vagyis azok az országok, amelyeknek mérsékelt diplomáciával sikerült beszerezni a megfelelő gázmennyiséget, egyszerűen adják oda azoknak, akiknek nem.

A magyar kormány viszonylag hamar jelezte, hogy szó sem lehet erről.

Weber és frissen melegedő pártelnöki széke kapcsán szokás megjegyezni, korántsem olyan szilárd és magas már annyira a pódium alatta; mint arra Navracsics Tibor blogbejegyzésében rámutatott, a pártot az elmúlt években szétfeszítették az ellentétek, folyamatosan gyengült, nem csupán a Fidesz kiválásával, hanem általánosságban is, a bajor politikus pedig így „egy hajdan jobb napokat látott, némileg megcsappant önbizalmú és megfáradt pártot vett át elődeitől”, s kérdés, hogy képes lesz-e ezen változtatni politikájával – éppen ő, aki alaposan kivette a részét a korábban jobbközép pártszövetség centrumba fakításával.

mandiner.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó