A szerencsétlen lord major
A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
2022. június 28. 02:27

Régi szakmai alapvetés, hogy sem indulatból, sem kétségbeesésből nem szabad cikket írni. Nem szabad és nem is érdemes. De mit tegyen az ember, ha összeomlik a tanács, az öröknek hitt szakmai bölcsesség?

Mert Budapest jelenleg regnáló főpolgármesterének munkássága felülír mindent, felülírja a szakma tanácsát, felülírja a meglévő és elvárt toleranciát és udvariasságot, felülír mindent, mert ez a tevékenység, ez a munka, ez a teljesítmény, ez a magtartás, ami jellemzi a lord majort, nem csupán az eddigi udvarias kereteket teszi feleslegessé, hanem a változást akaróknak is üzen.

Mielőtt a csetlő-botló szerencsétlennek kártékony munkásságát felidéznénk, érdemes néhány szót ejteni a negyedik hatalmi ágról, a sajtóról is. Különösen most, amikor Brüsszel kérlelhetetlen nagyítója alatt a hazánkat érő abszurd vádaskodások kapcsán a sogennante sajtó szabadsága is állandó téma.

De ez a különös sajtószabadság, különös mérlegelés már Brüsszel előtt is működött. Naná.

Emlékezzünk, hogy az első szabadon választott magyar kormány minisztere, Andrásfalvy Bertalan mit kapott a sajtótól, amikor egy egyházi iskolában mondott beszéddel nyitotta meg a tanévet. És azután is, folyamatosan, amíg végül távozni kényszerült a bársonyszékből. Istennek hála, a kitűnő etnográfus és tudós ma is él és alkot, bizonyára elfelejtette már azokat az időket, amikor a hirtelen szabaddá vált sajtó pittbull kutyaként és minősíthetetlen módon támadta.

Van persze ellenpont is, a már akkor is Soros-helytartó Magyar Bálint nevezte Fodor Gábort a politikai élet hercegének. Azt, aki otthagyta a Fideszt, SZDSZ-listán másodikként lett képviselő, miniszter lett, többször is, maradandót nem alkotott sem az oktatás, itt inkább rombolt, sem a környezetvédelem (?) területén. Volt pártelnök, bukott pártelnök, új pártot is alapított, ahonnan kiszorult és mostanában különböző tv-csatornákon magyarázza egyrészt a magyarázhatatlant, másrészt a jelent.

Ez a múlt, a közelmúlt. Egy jellemóriás nagyszerű tudós, aki szolgált és egy polherceg, aki megszolgált.

No meg a sajtó.

Regnáló főpolgármesterünk is a Soros-helytartó Magyar Bálint szárnyai alól reppent ki. Az SZDSZ frakciójában fontoskodott háttéremberként, majd baloldali közvélemény-kutatócégeknél dolgozva pallérozta politikai tudását és ismereteit.

Aztán egyik alapítója lett a trójai faló LMP-nek, hogy aztán azt otthagyva a Párbeszéd nevű fantompárt vezetője legyen. Aztán elvállalta nyírtassi legényként a zuglói polgármesterséget, aztán a miniszterelnök-jelöltséget, aztán a főpolgármester-jelöltséget, aztán még egyszer a miniszterelnök-jelöltséget, amitől aztán a hatalmas sikerű baloldali előválasztás során visszalépett.

Vajh ki ő, és merre van hazája?

Főpolgármesteri tevékenysége is finoman szólva ellentmondásos, kevésbé finoman botrányos. Bicikli-sáv, Lánchíd, rakpart, méhlegelők, a közgyűlések vezetése, megannyi zavaros probléma.

De most a közelmúltról kell beszélni, mert ez fájóbb és dühítőbb, mint az eddigi reménytelen iszapbirkózások.

Az elmúlt hónapokban négy olyan világraszóló esemény történt a fővárosban, amelyekre mindenki büszke lehet (büszke is), csak épp a regnáló városvezető maradt ki mindenből.

Átadták a Magyar Zene Házát, amelyet egy világhírű japán építész tervezett. Azóta özönlenek a látogatók, az egész világon nincs még egy ilyen többfunkciós épület.

Átadták a Néprajzi Múzeumot, ahova azóta szintén özönlenek a látogatók. És a város első embere, a vezető nincs sehol. No nem a megálmodás, a tervezés és a kivitelezés hosszú folyamatában, hanem az átadáskor. Mintha nem is a főváros, az általa vezetett főváros gazdagodott volna ezzel.

Persze van elődje is, a rosszemlékű Demszkyt is akarata ellenére úgy kellett kikönyörögni a repülőtérre 1991-ben, hogy a város vezetőjeként méltóztasson jelen lenni, amikor ezer év után egy római pápa végre Budapestre látogat.

De Gergőnket a Liget Projekt kapcsán nem csak a kultúra zavarja.

Országos örömünnep és szinte fesztivál volt az a három nap, amikor a Giro’Italia Magyarországról indult. A magyar szervezők, a résztvevők kitűnőre vizsgáztak, falvak és érintett városok lelkesedtek és örültek.

De Gergőnknek ez sem kellett. Bár nagy biciklibarátnak mutatja magát (persze jogsija nincs és néha csak az utolsó métereken kerekezik a kamerák előtt kiszállva a szolgálati autóból, ami buszsávokon és záróvonalon száguld, ha lehet egyáltalán ilyet mondani a budapesti dugókban), szóval olyannyira biciklibarát, hogy meg sem tiszteli a világ egyik legrangosabb kerékpáros eseményét.

Arról meg nem is beszélve, a Tour’ de Francon évszázados hagyomány, hogy a befutókon az adott település vezetője – akár nagyváros, akár kis hegyi falu – adja át a győztesnek a díjat.

De Gergőnknek, a nagy biciklibarátnak ez sem kellett. És ez már nem jellemkérdés, hanem sportdiplomáciai faragatlanság is.

És itt van a vizes világbajnokság, amit a magyar szervezők a japán város lemondása miatt beugróként három hónap alatt tökéletesen előkészítettek és megvalósítottak, a nemzetközi szakmai szervezetek legnagyobb elismerésére.

De Gergőnknek ez sem kellett. Budapest gazdagodott két fantasztikus kulturális intézménnyel, megszervezett két világraszóló sporteseményt, és Gergőnk még Brüsszelben tarhált, hogy a kormány kivérezteti a fővárost, majd kitűzte az általa majdnem eladott Városházára a szivárványos lobogót.

És van még valami. Sebastian Coe, a csodálatos brit kétszeres olimpiai bajnok futólegenda, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke is ellátogatott a vizes vb-re. S ha már itt járt, elment az épülő atlétikai stadionba is, ahol magyar diákokkal futott egy jót. És járt a Karmelita Kolostorban is, ahol a magyar kormányfővel beszélgetett. Örült az épülő stadionnak.

A miniszterelnök bizonyára udvariasan fogadta az atléta-ikon szavait és dicséretét, így valószínűleg nem mondta el, hogy ezért az új stadionért is meg kell küzdeni, mert a városvezetés először letiltotta, ellenezte, majd zsarolásra használta fel a beruházást.

Mert Gergőnknek ez sem kellett, neki szebb lenne a sziget csücskén eddig álló rozsdatelep és kaszálatlan roncsderbi, mint egy modern létesítmény, ahol jövőre világbajnokságot rendezünk.

Persze azt sem tudja, hogy a foci vb és az olimpia után az atlétikai vb a harmadik legnézettebb sportesemény a világon, honnan tudná, talán majd Tüttő Kata elmondja neki.

Ha egy település gazdagodik, a vezetője az első, hogy ott van, hogy kifejezze örömét a gyarapodásnak. Legyen az iskolabővítés, járdaépítés, vagy harangszentelés. Ott van, mert ott kell lennie, ha tényleg a település első embere. De Gergőnk soha nincs sehol.

Szomorú történet ez, egy ember elképzelés nélkül, egy főváros vezető nélkül. Erre még a szülőföld, Nyírtass sem lehet nagyon büszke, ahogy elszármazott fiuk rendre csetlik-botlik a nagypolitika útvesztőiben.

Egy, csak egy legény van, aki mindennek örül, a boszorkánykonyha főszakácsa.  Örül, mert tudja, hogy Márky-Zay alkalmatlan és tehetségtelen, azt is, hogy Karácsony alkalmatlan és tehetségtelen.

És azt is tudja, hogy ő nem tehetségtelen. De azt már nem fogja fel, hogy ő is alkalmatlan.

(szek)

 

 

gondola.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó