Amikor a Parlamentben akarták megölni a házelnököt: 110 éve lőttek Tisza Istvánra
„Van még egy ellenzéki képviselő!” – hallatszott a kiáltás, majd hamarjában több lövés dördült az ülésteremben. 110 éve, 1912. június 7-én követtek el merényletet Tisza István ellen.
2022. június 8. 11:12

Napok óta forrongott az ország háza. Többször is megesett, hogy a hangoskodó, autódudákkal tülkölő ellenzékieket csendőrökkel vezettették ki a teremből. Az dühítette fel az ellenzéki képviselőket, hogy az Országgyűlés vita nélkül elfogadta a véderőtörvényt, amely Magyarország erőteljes fegyverkezésével járt, s amiért Tisza Istvánt okolták.

Aztán ki is tiltották a hangoskodókat, akik 1912. június 7-én megjelentek az épületben, a karhatalmisták viszont kivitték őket az utcára. Így érkeztünk délelőtt 11 óra 5 perchez, amikor Tisza István házelnök lépett a pulpitusra.

 

Gróf Tisza István (balra) és a merénylő, Kovács Gyula. Fotó: Wikipedia

„Az ülést megnyitom” – mondta, majd hozzátette: „Tisztelt Ház! A mai ülésen ismét sajnálatos események történetek…” Eddig jutott. Ebben a pillanatban ugyanis több lövés dördült a teremben.

Néhány perccel korábban, már ott lapult a pisztoly egy bizonyos Kovács Gyula, gyomai képviselő zsebében. A 38 éves férfi szintén a kitiltottak között volt, s a családja később elmondta, napok óta látszott, hogy képtelen feldolgozni az eseményeket. Aztán az újságírók páholyán átmászva megközelítette a parlamenti pulpitust, majd 11 óra után 5 perccel, remegő kézzel lőtt. Többször is.

Egyik lövés sem talált, a következő pillanatban pedig Kovács Gyula a halántékához emelte a fegyverét és meghúzta a ravaszt. A pár másodperces jelenetsor sokkolta az embereket, majd a következő pillanatban többen a merénylőre vetették magukat.

Az eszméletlen, vérző férfit ütlegelni kezdték, hiába feküdt élettelen testtel, volt, aki a fejét ütötte. Aztán a jobb érzésűek mentőért kiáltottak, s hamarosan elvitték a lövöldöző férfit. Tisza Istvánt megdöbbentette az eset, az újságíróknak elmondta, az első pillanatban azt sem tudta, honnan lőnek, de aztán meglátta Kovácsot. Ami mai fejjel talán nehezebben érthető, a gyilkossági kísérlet ellenére az ülés hamarosan folytatódott, Tisza pedig a következőkkel emelkedett szólásra: „Tisztelt Ház! Az előbbi incidenst tekintsük egy szerencsétlen, őrült ember rémtettének és részvéttel eltelve saját katasztrófája iránt, folytassuk a tanácskozást.”

Az újságok napokon át a címlapon hozták a merénylet híreit. Fotó: Arcanum/Friss Újság

Ekkor még mindenki úgy tudta, hogy a merénylő halálán van, menthetetlen. Később sikeres operációt hajtottak végre rajta és eltávolították a fejéből a golyót. Utóbb rögzítették azt is, hogy csaknem nyolc méterről tüzelt a merénylő. Volt olyan golyó, amely az elemvénybe fúródott, de nem ütötte át és kiderül az is, hogy Kovács képviselő összesen négy lövést adott le, ám mindenki öt durranást hallott.

Az ötödik lövést egy másik pisztolyból adták le és nem Tiszának, hanem Kovácsnak szánták és a kormánypárti oldalról érkezett.

Kovács Gyula aztán felépült, bíróság elé állították, de „mélyebb öntudatzavar” miatt végül felmentették. A merénylő később 1942-ben Amerikába emigrált és 1963-ban, 89 éves korában ott is hunyt el. Tisza István története ismert. Több merényletet is elkövettek ellene. Volt, hogy egy, az I. világháború alatt kiábrándult katona lőtt rá, a golyó azonban itt sem talált, majd 1918. október 16-án egy antimilitarista akart végezni vele, ám a pisztolya a lövés pillanatában csütörtököt mondott. Nem sokkal később, 1918. október 31-én, az őszi rózsás forradalom idején aztán katonák lőtték agyon az otthonában. Itt már nem volt esélye Tiszának. Nem úgy 1912-ben, amikor Kovács Gyula remegő kézzel felemelte a fegyverét az ülésteremben…

Sal Endre

Sikertelen merénylet gróf Tisza István ellen

A baloldali anarchistákkal rokonszenvező pesti esküdtszék felmentette a Justh-párti országgyűlési képviselőt, a döntés felháborította a közvélemény józan többségét.

A Délmagyarország című újság 1912. jú­nius 7-én, címoldalon közölte, hogy a képviselőház üléstermében merényletet követtek el gróf Tisza István házelnök ellen. Az történt, hogy Kovács Gyula gazdapárti képviselő a második padsor mellől, a forgópisztolyából három lövést adott le az elnöki emelvényen tartózkodó Tiszára, majd főbe lőtte magát. A házelnökre leadott lövések egyike sem talált, Kovács pedig vérző fejjel zuhant a földre.

Az 1910-es évek elején a magyar országgyűlést erősen megosztotta az új véderőtörvény körül kialakult nézetkülönbség és vita. Tisza István az ország és a Monarchia biztonságának megőrzése érdekében szükségesnek tartotta az újonclétszám emelését és a katonai kiadások növelését. A botrányosan viselkedő, feldühödött ellenzék élesen támadta a törvényjavaslatot, és évek óta megszokott fegyverével, az obstrukcióval (folyamatos, hosszan tartó felszólalásokkal) hátráltatta a döntéshozatalt. Az 1912 májusában a képviselőház elnökévé választott Tisza június 4-én a munkapárti többséggel végül megszavaztatta a törvényt.

Az ellenzéki obstrukció 1904. december 13-án fizikai erőszakba torkollt az Országházban (Forrás: Wikimedia)

Az ellenzéki képviselők az általános választójoggal, a nemzetiségi jogokkal és más ügyekkel kapcsolatban is szemben álltak Tisza felfogásával, s mivel akadályozták a parlamenti munkát, ezért a házelnök több alkalommal is kivezettette őket az ülésteremből.

Síppal, dobbal…

Az ellenzék a merénylet előtt jó két héttel, május 22-én, Tisza István házelnökké választásának napján is tűrhetetlenül viselkedett. Kovács Gyula azzal keltett feltűnést, hogy fel akarta dönteni a szavazóurnát, ám ezt a Munkapárt egyes tagjai megakadályozták. A renitens Kovácsot fellökték, aki ennek következtében könnyebb sérüléseket szenvedett. Ezt az akcióját kevésnek érezhette, mert június 7-én a forgópisztolyát is magával vitte a parlamentbe. Nem tudhatjuk, hogy ezt megszokásból vagy előre kitervelten tette-e, tény azonban, hogy ő is a botránykeltő képviselők közé tartozott, és az ülésterembe nem a szokásos módon jutott be. Horánszky Lajos bankigazgató, író (1871–1944) Tisza István és kora című munkájában (szerk.: Horánszky Nándor, Budapest 1994) így írt a merényletet megelőző pillanatokról:
„Közfeltűnést keltett Mezőssy Béla volt államtitkár viselkedése, aki eddig nyugodt vérmérsékletűnek mutatkozott. Elővett egy hosszú sípot és elkezdte fújni, úgy, hogy majd kicsattant az arca a nagy erőlködéstől. Mezőssy példáját többen is követték, s megindult a sípolás, dobolás, fütyülés, fülsiketítő lárma kíséretében. Tisza István leszállott az elnöki emelvényről, megtette rendelkezéseit, a rendőrség kivezette a botránycsinálókat, akikkel együtt kivonult az egész ellenzék.

Fél tizenkettőkor Tisza István ismét felült az elnöki emelvényre és megnyitotta az ülést. Ebben a pillanatban a bal oldali hírlapírói karzaton át beugrott a terembe Kovács Gyula gazdapárti képviselő, s a második padsor melletti helyről ezzel a felkiáltással: »Van még egy ellenzéki« forgópisztolyából reálőtt az elnökre.”

Horánszky szerint Tisza rezzenéstelenül, a félelem legkisebb jele nélkül fogadta az első lövést. Nyugodtan intett az első emeleten tartózkodó felesége felé, mintegy jelezve, hogy nem történt baja. A Tiszára irányzott újabb két lövés után néhány kormánypárti képviselő Kovácsra rontott, aki a nagy tumultus közben maga ellen fordította a fegyverét. Tisza odakiáltott a Kovácsot ütlegelő honatyáknak, hogy ne bántsák a merénylőt, majd bejelentette, hogy az ülés folytatódik.

Herczeg Ferenc A gótikus ház című visszaemlékezésében (1939) kissé másként örökítette meg az eseményt. Szerinte az első lövés után Tisza fölemelkedett az elnöki székből, és „rövidlátó szemével figyelmesen nézte a merénylőt, mikor pedig utolsót csattant a forgópisztoly, föltekintett a karzatra, ahol a felesége ült, és legyintett a kezével, amivel azt akarta jelezni: nem talált!” Az öngyilkosságot megkísérlő, eszméletlen Kovácsot kivitték a teremből. A folyosón az ellenzéki Hock János, „a macskafejű papképviselő”, aki azt hitte, hogy Kovács haldoklik, áldásra emelt kezekkel, műkönnyeket hullatva búcsúztatta az „áldozatot”.

Gyalázatos szégyenfolt

A merénylő azonban nem halt meg. Nyomban Herczel Manó magángyógyintézetébe szállították, ahol maga a nagynevű sebész főorvos, kórháztulajdonos műtötte meg. A kor anarchista, baloldali megnyilvánulásai az irodalmi életet is átszőtték. A Világ című radikális hangvételű napilap például a merénylet után két nappal közölte Ady Endre Rohanunk a forradalomba című, elképesztő tiszteletlenséget és érzéketlenséget tanúsító versét, benne a geszti uradalom birtokosára, Tiszára utaló, sértő versszakkal:

„Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.”

Kovács a sikeres műtét után betegágyához kérette pártjának elnökét, Justh Gyulát, valamint gróf Batthyány Tivadart (Károlyi Mihály elvbarátját), és hogy a sajtó se maradjon távol, saját sógorát, Gonda Henriket, a Magyar Tudósító szerkesztőjét is. Nevezett urak, valamint más ismert közéleti emberek sorra látogatták Kovácsot, miközben a sajtóban folyt a hangulatkeltés Tisza Istvánnal szemben. „Mind ezen erőfeszítések ellenére az izgatás mégsem hatott, az ország komoly közvéleménye Tisza István pártjára állott.”

Kovács Gyula a sikertelen merénylettel rövid időre a figyelem középpontjába került. Az érdeklődés ezután már csak 1913 novemberében, az ellene folyó per idején fordult felé. A védők ekkor számos tanút felvonultattak. Az esküdtszék elé idézték többek között Polónyi Géza országgyűlési képviselőt, aki korábban a második Wekerle-kormány igazságügy-minisztere volt. Polónyi a vallomásában Kovács védelmére kelt, és igyekezett kormányellenes hangulatot kelteni. Tisza István (június óta miniszterelnök) ezzel szemben rövid és tárgyilagos hangvételű vallomást tett. Nem fogalmazott meg a vádlottal szembeni elítélő véleményt, csupán arra utalt, hogy a szóban forgó bűncselekmény megítélése a bíróságra tartozik. Az esküdtszék két nap elteltével meghozta döntését. Kovács Gyulát felmentették, amit az ellenzék nagy lelkesedéssel, a társadalom józanabbik része viszont felháborodással fogadott.

Az esküdtszék döntésével kapcsolatban Szász Károly ezt írta 1920-ban, Tisza István című munkájában: „Ez végtelenül szomorú tünete volt az erkölcsi érzés országosan megkezdődött pusztulásának, s letörölhetetlen szégyenfoltja marad az esküdtszéki igazságszolgáltatásnak.” Herczeg Ferenc ennél is találóbban jellemezte a történteket Két arckép című írásában (Budapest 1920): „Nyilvánvalóvá lett, hogy a pesti polgárság, amelyből ilyen esküdtbírák kerültek ki, sohasem tudná megvédelmezni a rendet, de még a maga vagyonát sem. Az arisztokrácia balga szűzei pedig nem sejtették, hogy ők már akkor a vörös terror lába elé szórták virágukat.”

Báró Fejérváry Gézát (1833–1914), a felsőház tagját, egykori miniszterelnököt annyira felháborította az esküdtszék döntése, hogy azon a napon elhatározta – elhagyja az országot. „Nem maradok olyan országban, ahol ilyen gyalázatosságok történhetnek” – jelentette ki, majd nemsokára Bécsbe költözött. Kovács Gyula a merénylet után lemondott képviselői mandátumáról. 1913-ban a kerüle­té­ben, Gyomán báró Perényi Zsigmond belügyi államtitkár, míg Aradon Tisza István nyerte az országgyűlési képviselő-választást. Ez jól tükrözte az akkori közhangulatot. Kovács Gyula ezután Nyugatra emigrált (1933-ban állítólag még élt), de személye hamarosan végleg a megérdemelt feledés homályába merült.

A háború előszele

Ma már tudjuk: Tisza István és hívei jó okkal szorgalmazták Magyarország hadi potenciáljának erősítését. A kormányzat vezető politikusai ugyanis rendelkeztek azokkal az információkkal, amelyek előre vetítették egy közeli háború lehetőségét. Elegendő, ha Jánossy Dénes (1891–1966) történész, levéltáros, az MTA levelező tagja Az osztrák–magyar monarchia háborús felelőssége című tanulmányára gondolunk (Századok, 1931). Ebben ismertette azokat a kutatási eredményeket, amelyek az addig megjelent, angol, német, osztrák diplomáciai forráskiadványok, valamint szerb és orosz levéltárak szemelvényeinek felhasználásával napvilágot láttak, s amelyekből világosan megállapítható Szerbia háborús felelőssége.

A horvát bántól és a boszniai tartományfőnöktől származó jelentések és jegyzőkönyvek szerint például György szerb trónörökös „1912-ben, Zimonyon való keresztülutazása alkalmával… kijelentette, hogy ez a terület rövidesen Szerbiához fog tartozni.” Jánossy írta: „A boszniai annexió (1908 – a szerző) után Szerbia forrongó vulkánhoz hasonlított, ahol egymást érték a monarchiaellenes tüntető felvonulások és sajtókirohanások.” György trónörökös és Nikola Pasics miniszterelnök Szentpétervárra utazott, hogy Szerbia számára biztosítsa a cári udvar támogatását.

A szerbek ezzel egyidejűleg elképesztő propagandát fejtettek ki az annektált területeken. Jánossy szerint „se szeri, se száma nem volt a falitérképeknek és naptáraknak, amelyekkel a szerb nyomdák a monarchia délszlávok lakta területeit elárasztották, és amelyekben Bosznia, Hercegovina, Horvátország, Bácska, Bánát és Szerémség már mint a szerb királyság integráns részei szerepeltek. A belgrádi középiskolákban − amint azt ottani követségünk jelentette – olyan földrajzi tankönyvet használtak, amelyben többek közt azt tanították, hogy Újvidék már a szerb kultúrközösséghez tartozik.” Ehhez kapcsolódik a Narodna Od­brana (Népvédelem) és a „Fekete Kéz” elnevezésű, a szerb kormányzat által titokban támogatott terrorszervezetek szabotázsokban, merényletekben bővelkedő tevékenysége.

A Monarchia és a magyar kormány vezető politikusai pontosan tudták, hogy Szerbiá­nak és támogatóinak érdekükben áll a háború kirobbantása. Számos előjele volt annak, hogy Európa nagyhatalmai elérkezettnek látják az időt egy hatalmas méretű erőpróbára. Tisza igyekezett mindent megtenni az ország biztonsága, védelme érdekében, de jelentős belső erők dolgoztak azon, hogy ő és politikája megbukjon. A hazaárulók aknamunkája a világ­háború végére elérte célját, s nagyban hozzájárult Tisza István meggyilkolásához és magához a trianoni tragédiához.

Bánó Attila

A szerző író, újságíró

mandiner.hu - Magyar Hírlap
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó