Közös nevezőn a Fidesz és a republikánusok
A CPAC budapesti megrendezése az amerikai és a magyar jobboldal Donald Trump idején megélénkült együttműködésének is a gyümölcse. Erősíti ezt, hogy a Republikánus Párton belül irányadó lett a nemzeti és családpárti vonal, amely az Orbán-kormányban pedig rendkívül stabil, már a tizenharmadik hivatali évét kezdő partnerre számíthat.
2022. május 19. 12:37

Donald Trump (Fotó: Andy Jacobhson)

Donald Trump egykori kormányából Mike Pence alelnök és Jeff Sessions igazságügy-miniszter is Budapesten járt az elmúlt bő fél évben. A magyar kormány tevékenységét a tengerentúlon is széles körben megismertető jobboldali amerikai média véleményvezérei közül pedig Tucker Carlson és Dennis Prager látogatott Magyarországra. Az olyan hazai agytrösztök, mint az Alapjogokért Központ, a Danube Institute vagy a Mathias Corvinus Collegium meghívására mindeközben folyamatosan érkeznek hozzánk Amerikából a liberális fősodor gondolkodásával szemben kritikus értelmiségiek, mint James Carafano, Joshua Mitchell, John Fonte vagy Peter Boghossian.

Kiálltak a magyar kormány politikája mellett a Republikánus Párt olyan magyar származású politikusai is, mint George Pataki, New York állam korábbi kormányzója vagy Andy Harris marylandi képviselő. Előbbi szintén nemrég járt itt, míg utóbbi online szólal fel a CPAC-en, a ma kezdődő Konzervatív Politikai Akció Konferencián, amely az 1970-es évek óta a jobboldal amerikai szervezésű vezető fóruma, de most először rendezik Európában.

Már csak ezek fényében sem meglepő, hogy az Amerikai Konzervatív Unió választása Budapestre esett, amikor helyszínt kerestek a CPAC-nek.

Az amerikai és a magyar jobboldal között az elmúlt években megélénkült kapcsolatokat tekintve utólag az is világosan látszik, nem valaminek a betetőzése, hanem a magasabb szintű kapcsolatépítés kezdete volt, amikor Trump – demokrata párti elődjével és utódjával is ellentétben – 2019 májusában fogadta Orbán Viktor kormányfőt a Fehér Házban.

Trump csodálta Orbánt – mondta egy lapunknak adott interjúban Jeff Sessions. Donald Trump a mostani magyarországi választások előtt is nyíltan támogatta Orbán Viktort; ez a Jair Bolsonaro brazil elnöknek adott támogatása mellett az egyetlen ilyen ajánlása volt az elmúlt másfél évben. Bolsonaro februári budapesti útja is annak jele volt, hogy hazánkat kitüntetett hely illeti meg a jobboldal világtérképén.

A kapcsolatépítést további tényezők segítik. John Fonte konzervatív amerikai politológus a lapunknak a héten adott interjúban beszélt arról, hogy a Republikánus Párton belül Trump nemzeti konzervatív irányvonala vált a meghatározóvá a Bush-korszak internacionalista vonulatával szemben. Így olyan ígéretes politikusok vezetésével, mint Ron DeSantis, Florida fiatal kormányzója, a „trumpizmus” túlélheti a nyolcadik iksz felé közeledő Trumpot.

A CPAC budapesti mottója – Isten, haza, család – egyben az amerikai és a magyar jobboldal közös nevezője is.

Kísérteties a hasonlóság például Florida és DeSantis a genderideológia elleni harca, valamint a magyar gyermekvédelmi törvény között.

További kapcsolódási pont a törvénytelen bevándorlás elleni fellépés. Sessions az amerikainál jobb gyakorlatként említette a magyar határvédelmet. A genderelmélet, valamint a baloldali „woke” ideológia és a „kritikai fajelmélet” kilengéseivel szemben fellépő republikánusoknak jó esélyük van az idei kongresszusi választások megnyerésére is. A társadalom alapvetését kiforgató transzgenderizmus például számos olyan közép-amerikai vallásos bevándorló-hátterű amerikai számára is elfogadhatatlan, akikre pedig a demokraták választói bázisként számítanának.

Ehhez a programhoz a negyedszer is kétharmados felhatalmazást kapott Orbán-kormány stabil európai partnerséget kínált és biztosít. A Fidesz mellett számos más európai párt is bekapcsolódott ugyan a nemzeti konzervatív erők együttműködésébe, de ezek a lengyel Jog és Igazságosságot kivéve tartósan nem kerültek kormányzati pozícióba.

 

 

 

MNO
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • Hazánk első szuperszonikus kutatórakétája
    Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön - közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
  • Nekünk Magyarország biztonsága az első
    Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
  • Szijjártó: FARE önkéntes munkásőrök csoportja
    Szijjártó Péter nonszensznek nevezte a szervezet tevékenységét, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke „megszabadítja az európai futballt ettől a munkásőr-szervezettől, mert ezek csak bajt okoztak, meg bajokat is fognak okozni”. „Jól látszik, hogy fogalmuk sincsen a világról, és halvány fogalmuk sincsen a magyar történelemről” – emelte ki.
MTI Hírfelhasználó