Az amerikai hegemóniát kihasználó elit Patyomkin-világfalut épített, ez ma az Európai Unió
Az ukrán–orosz háború vagy „különleges katonai hadművelet” két hónapja tematizálja a közbeszédet. Mára már eltelt annyi idő, hogy szinte mindenkinek kialakult egy vagy akár többféle összeegyeztethető vagy összeegyeztethetetlen, de megmásíthatatlan és örök érvényű igazság a hipotalamuszában arról, ami a Donbászban történik. Robert C. Castel Izraelben élő biztonságpolitikai szakértővel megpróbáltunk „out the of box”, kereteken kívül gondolkodva beszélgetni a szomszédunkban zajló, az egész világot alapjaiban átformáló konfliktusról.
2022. április 27. 21:32

Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő, a Neokohn főmunkatársa (Fotó: Israel Democracy Institute)

– Az elmúlt hetekben újabb terrorhullám zajlik Izraelben. Gépkarabélyokkal járókelőket gyilkoló illegális munkás Ciszjordániából, szétlőtt bárok, halottak Tel-Aviv belvárosában, késes támadás egy piacon, a halottak hírére pedig spontán édességosztással és utcai karnevállal reagáló Hamasz. Mit érez, mire kell felkészülnie, mit kell elrendeznie magában ilyenkor az embernek?

– Kezdjük ott, hogy a mai napig tartalékos vagyok.

– Aki egyszer katona volt, az is marad.

– Különösen igaz ez itt, Izraelben. Nálunk hullámhegy követ hullámvölgyet, és a béke mindig csak egy újabb vihar előtti csend. Az ember ilyenkor, a támadások után valahogy éberebbé válik a szokásosnál, akinek van önvédelmi fegyvere az állandóan hordja, akár egy brit gentleman az esernyőt. Ha terrortámadás történik, mindenki a saját maga készenléti egysége. A terrortámadásokra általában a fegyvert viselő civilek reagálnak először. Ez persze olykor-olykor egészen abszurd helyzeteket teremt. A legutóbbi tel-avivi terrortámadás során a hadsereg és a rendőrség különlegesei között ott mászkáltak, rohangáltak a fegyveres civilek is, akik segíteni próbáltak. Ez persze minden doktrína és mindenféle szabály ellen van, de úgy látszik, hogy minden eseménynek megvan a maga dinamikája, amihez ott és akkor kell alkalmazkodni. De visszatérve a kérdésére: az élet egyáltalán nem áll meg ilyenkor, mert nem uralkodik el rajtunk a rettegés. Magyarul: Izraelben nem tudsz úgy élni, ha átengeded magad a félelemnek.

– Minden, amit most látunk, láthatunk az ukrán–orosz háborúból az bizonytalan, nem valóságos és elsősorban az érzelmeinkre hat. Röviden: propaganda. Hogyan informálódik az a biztonságpolitikai szakértő, aki meg akarja őrizni a hitelét?

– Általában nincsen hozzáférésünk titkos, bizalmas dokumentumokhoz, információkhoz. Ha lenne, akkor sem használhatnánk fel azokat forrásként egy elemzéshez, ami másnap megjelenik a sajtóban. A munka az adatgyűjtéssel kezdődik. Az első lépés pedig mindig a kontextus felépítése. Ez általában lexikonokat, térképeket, vízrajzi és demográfiai adatokat, amennyire csak lehet teljes, átfogó képet, „big picture”-t jelent. Lehetőleg olyan forrásokból vagy olyan időszakokból, amikor még nem állt senkinek az érdekében ezeket az adatokat „kozmetikázni”. Nagyon fontos megismerkedni a térség történelmével, az ott lezajlott háborúkkal, és megpróbálni beazonosítani a mintázatokat, a valóságot elfedő „rejtőszíneket”. A második lépés az elsődleges források vizsgálata: ilyenek a műholdas felvételek. Előfordul, hogy az egyetemeknek van élő előfizetése valamely műholdas felvételeket forgalmazó cégeknél. Ezt ilyenkor mindenképpen ki kell használni. Természetesen az így szerzett információk sem minősülnek „szentírásnak”, de még mindig megbízhatóbbak, mint a másod vagy harmadkézből vett, alaposan „megszűrt”, valamely versengő narratívához igazított jelentések. A harmadik lépés a másodlagos források beléptetését jelenti. Tisztában kell lenni a már korábbi említett kontextusokkal és elfogultsági irányokkal. Olvasni kell a sorok között. A következő fázis az összegyűlt nyersanyag feldolgozása. Ennek egy része – többek között – abból áll, hogy megismerjük az elemzésünk tárgyaként a ma zajló legfontosabb katonai konfliktus helyszínét (például) a Donbasz régió domborzatát vagy azt, hogy melyek a régió, az ukrán vasúti hálózat legfontosabb gócpontjai. Az elvégzendő munka másik része pedig abból áll, hogy a már meglévő eszközeinket és tudásunkat a vizsgálat tárgyára alkalmazom. Hipotéziseket próbálunk ki és vetünk el. De mindez semmit nem ér a megfelelő hozzáállás hiányában.

Úgy gondolom, hogy az elemzőnek úgy kell viszonyulnia egy ilyen szöveg megírásához, mint annak a katonának, akinek jelentést, konkrét javaslatokat kell írnia a felettesének. Hiányos és bizonytalan információkra támaszkodva kell egyértelmű választ adni, méghozzá olyan választ, amely alapján a következő hajnalban az alakulat csatába indul. Az elemzői munka része a tévedés. „Égni” tudni kell. Az értelmiségre jellemző tét nélküli handabandázás, az egyrészt-másrészt semmit nem ér, ezek mind olcsó kibúvók a feladat súlya alól.

Úgy gondolom, hogy nem az a fő mércéje egy elemzőnek, hogy egy kérdésben a jóslata bevált-e vagy sem. Még egy álló óra is pontos időt mutat kétszer a nap folyamán. A szakértők hozzáadott értéke, hogy olyan szemszögből világítanak meg témákat, amelyre a laikus, a döntéshozó vagy a többi szakértő nem gondolt. A másik hozzáadott érték az „ördög ügyvédjének lenni”, azaz: szembemenni a konszenzussal.

A Planet Labs PBC amerikai vállalat által közreadott, 2022. április 24-én készült műholdkép a mariupoli Azovsztal acélművek orosz támadásokban megrongálódott épületeiről (Fotó: MTI/AP/Planet Labs PBC/Planet Labs PBC)

– Honnan ismerjük meg már távolról a kamuelemzőt?

– Sokan vannak, akik képesek látszólag értelmesen, összefüggően a saját vagy a megbízó valóságáról beszélni, és mindezek mellé még jól adják el magukat, meggyőzőnek tűnnek a laikusok számára. Ők azonban általában semmi eredetit nem tesznek hozzá a diskurzushoz, mert az ilyenek szinte minden esetben a beléjük programozott tézismondatokat ismételgetik, díszítgetik vagy variálják. Vannak olyanok, akik bátrabbak, önállóbbak, de gyakran rugaszkodnak el a valóságtól. Ugyanakkor bennük van, hogy mernek és tudnak is valami újat, eredetit mondani. De ezek közül egyik típus sem igazi szakértő vagy elemző.

A valódi szakértő az, aki képes értelmeset, valóságosat és eredetit is mondani egyszerre.

 – Nyugaton a népirtás a legfőbb bűn, ultima ratio mindenek felett. A holokauszt tragédiájának teljes, mindenre kiterjedő kiaknázása óta ez határozza meg a közmorált és az áldozatpolitikát, azt, hogy mit tartunk helyesnek, kiket tartunk elkövetőknek és áldozatoknak. Mindez az iszonyat valójában már velünk is megtörtént, a részünk lett. Másként fogalmazva: a krematóriumok füstjébe minden nyugati ember beleszagolt. Ennek tükrében mi történhetett Bucsán? Tisztázódni fog valaha az, hogy ki a felelős?

– Ezeket a kérdéseket nem lehet általánosságában megválaszolni. Egy ilyen háborús helyzetben különbséget kell tenni a felelősség és a bűnösség között. Az a fél amelyik egy adott pillanatban ellenőrzése alatt tart bizonyos területet az felelős mindenért, ami ott és akkor megtörténik. Ergo, ha az orosz megszállás alatt ukrán bűnözők kihasználták az alkalmat rablógyilkosságok elkövetésére, akkor ez az oroszok felelőssége még akkor is, ha az valójában nem az ő bűnük. Teljesen elképzelhető, hogy Bucsában és máshol voltak atrocitások, amelyeket az orosz parancsnokság rendelt el, voltak magánakciók a katonák részéről, voltak leszámolások és bűncselekmények a civilek között, és talán – mert ez sem elképzelhetetlen – az ukránok is hozzátették a magukét. Az teljesen érthető, hogy mindenki megpróbálja a saját propagandája szolgálatába állítani ezeket az eseteket, de ez távolról sem jelenti az igazság feltárását.

Ha valaki – idővel – valóban meg akarja tudni, hogy mi történt, milyen drámák zajlottak le ezeken a szomorú helyszíneken, akkor minden egyes gyilkosságot külön esetként kell kivizsgálnia, bármilyen nehéz is lesz ez. De, aki ezt vállalja, az készüljön fel rá, hogy az igazság, amit munkájával a „felszínre hoz” már csak az ő magánügye lesz.

– Elképzelhetők-e a közeljövőben pogromok, etnikai tisztogatások a régióban?

– Sajnos egyetlen okot sem tudok felsorolni az ellen, hogy ez ne következzen be. Az az elképzelés, hogy Európa valamiképpen kivételt képez, és a pokol csak a világ primitívebb részein tör felszínre, egy igen naiv illúzió. Ezek a dolgok szükségszerűen bekövetkeznek.

Bármilyen szörnyű is ezt beismerni, de a háborúknak van egy darwinisztikus kimenetele. Az erősebb fél mindig gondoskodik róla, hogy az általa elfoglalt területet az ő génjei uralják.

Ezek olyan dolgok, amelyeket az állatvilágból hoztunk magunkkal. Jane Goodall, a híres csimpánzkutató megdöbbenve látta a közeli rokonaink „hadviselési szokásait”. Emberi – túlságosan is emberi – ahogy Nietzsche mondta volna.

Kijev, 2022. április 1.: Orosz katonai fejfedő hever a földön (Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda)

– Számomra úgy tűnik, hogy az ukránok nagyon hasonlóan építik fel a saját áldozati szerepüket, médiastratégiájukat akár a palesztinok. Elképzelhető-e, hogy a palesztin terrorizmushoz hasonlóan kialakul egyfajta „ukrán terrorizmus” Európa-szerte az orosz vagy oroszbarát célpontok ellen?

– Ki vív gerillaháborút? Az, aki nem tud konvencionális háborút folytatni. Ki választja a terrorizmust? Az, aki nem képes gerillaháborút viselni. Ezek a döntések gyengeségből fakadnak. Statisztikailag a győzelem esélye a konvencionális hadviseléssel a legnagyobb, de az esélyek romlanak, ha valamely fél gerilla-hadviselést alkalmaz és még tovább gyengülnek a terrorizmus repertoárjának felhasználása esetén. A valóságban persze a dolog ennél összetettebb, a kategóriák sokszor összemosódódnak, de ez nem változtat a fent említett szabályszerűségen, egyértelmű mintázaton. Ebben a konkrét esetben, akkor számíthatunk széleskörű „ukrán terrorizmusra”, ha az oroszok elfoglalják egész Ukrajnát, és sikerül elfojtaniuk az ukrán gerilla-partizántevékenységet. Erre jelenleg csak az ország délkeleti részén van reális esély. Ezeken a területeken az egyének vagy elszigetelt csoportok szintjén idővel megjelenhet valamiféle terrorizmus is.

– Talán blaszfémikus felvetésnek fogja tartani, de rengeteg párhuzamot látok az izraeli–palesztin konfliktus és az orosz–ukrán ellentét között. Izraelnek sem sikerült a nyugati közvéleménnyel megértetnie a katonai prevenció jelentőségét, nem sikerült „áldozati szerepbe”kerülnie, olyanná válnia, akinek, aminek „mindent elnéznek ”. Mi lehet ebből a párhuzamból a tanulság?

– A legfontosabb az, hogy a posztmodern erkölcsiség egyszerűen látja a világot. Aki gyengébb, kisebb, barnább, szegényebb az a jó. Az erősebb, a nagyobb, a fehérebb, a gazdagabb a rossz. Arról sem szabad soha megfeledkezni, hogy ki az, akinek a szemében „megbélyegzetté” válsz? Mi is az, amit a „világ közvéleményének” nevezünk?

Egy szűk és izgága értelmiségi réteg a nyugati világ országaiban. Ennyi. Ezen a körön kívül senki sem teszi magáévá ezt a posztmodern erkölcsiséget.

A legjobb példa erre, hogy százötven ország szavazta meg Oroszország kizárását az ENSZ emberi jogi sóhivatalából, de csak harminchét csatlakozott a szankciókhoz. Harminchét a százkilencvenhatból. Ez a dolgok valódi mércéje.

– Amerika nemcsak katonai, hanem erkölcsi világrendet is fenntart. Bátrabban fogalmazva úgy mondanám,hogy az amerikai külügy, titkosszolgálatok morálja ma Európa erkölcse is egyben. Meddig fenntartható az az állapot, amelyben Európának nem működnek a saját morális ösztönei?

Az, amit ön „amerikai erkölcsi világrendnek” nevez már régen nem amerikai sajátosság, attribútum. Ez az erkölcsi világrend olyan akár a Frankenstein által életre hívott lény, amely már régóta függetlenítette magát, és többször rátámadt a teremtőjére is.

Az, hogy ez az abszurd naivitással moralizáló magatartás dominánssá tudott válni, annak az oka viszont valóban a totális amerikai hegemóniában és az ezen keresztül kialakuló egypólusú világban található. A hidegháború kétpólusú világában nem lehettünk finnyásak, mert a kommunisták fölénk kerekedtek volna. Abban a pillanatban, hogy a Szovjetunió szétesett és az USA totális hatalommá vált, megszűnt mindenféle egzisztenciális fenyegetés. A reálpolitika helyét átvette a posztmodern erkölcsiség. Ennek a feltétele egy nemzetközi szekuláris klérus, amely a média, az akadémiai világ, a nemzetközi szervezetek, az NGO-k és a jogi oligarchák képviselőiből áll. Ez a fagylalt nagyon hamar visszanyalt Amerikának. Ez az elit ráerőszakolta az öngyűlölet ideológiáját Amerikára és a Nyugatra. Obama elnök megválasztása és politikája ezt az öngyűlölő vezekelni vágyást tükrözte vissza.

Ami Európa „saját morális ösztöneit” illeti: a posztmodern internacionálé kihasználta az amerikai hegemóniát és geopolitikai „nyári szünetet” arra, hogy egy Patyomkin-világfalut építsen a saját álmaiból. Ez ma az Európai Unió. Nem az uniót alkotó tagországoké, hanem a nemzetközi elitek ideológiája ez a hamis posztmodern öntudat. Európa tehát nem az áldozat ebben a moralitásjátékban, hanem tettestárs, bűntárs, az amerikai progresszív elitek avatárja.

Leninnek, az orosz bolsevik forradalom vezérének, a Szovjetunió megalapítójának portréját céltáblának használták a frontvonal közelében, Csuhuivban. 2022. április 15. (Fotó: MTI/AP/Felipe Dana)

– Van azért jó híre azok számára is, akik a kiutat keresik ebből a kollektív öngyilkosságból?

– Van. Az amerikai hegemónia összeomlásával ennek a posztmodern világnézetnek is befellegzett. Az események peremén még látjuk Fukuyamat és Harrarit, ahogyan megpróbálják összedrótozni ezt a tákolmányt, de ezek már csak utóvédharcok a részükről. Igen, ma már némi ironikus felhanggal, de kimondhatjuk, hogy a „lét határozza meg a tudatot”.

 – Izraelnek ezzel szemben önálló erkölcsi világképe van, mindaz, ami a harcok, háborúk során bekövetkezik, az morálisan igazolható. Akár a harcokban résztvevők számára is. Mi a titkuk?

– Izrael titka az univerzalizmus elvetése és a saját partikularizmusának megőrzése. Izrael lakosságának döntő többsége nemzeti és vallásos érzelmű. A moralitás forrása számukra a Biblia több ezer éves bölcsessége és nem az, amit egy unatkozó bölcsész vagy egy jogi akrobata kitalált, mint alapvető emberi jog, és amiről tizenöt perccel korábban még senki nem hallott. Az uralkodó világnézet konzervatív, ami ebben a kontextusban azt jelenti, hogy nagyra értékeljük azt, amink van, és azt, ami sok ezer éven át működött. Mi ezt akarjuk megőrizni. Nem zárkózunk el az új gondolatok elől, mert köztudott, hogy Izrael „startup nemzet”. De a bizonyítás terhe az újítót terheli minden esetben.

Izrael a modern nemzet bibliai prototípusa. A történelme folyamán állandóan küzdött a soknemzetű birodalmak és az általuk képviselt univerzalista ideológiák ellen.

Izrael titka ugyanaz, mint Ukrajna titka. Az ukránok nem a posztmodern erkölcsiségből merítettek energiákat, hogy szembeszálljanak a birodalommal, hanem az ukrán nemzeti érzésből. Ez az, ami az ukrán fiatalnak motivációt ad a küzdelemre, és nem az az álom, hogy egyszer majd olcsó kelet-európai munkaerő lehet valamely német nagyvárosban.

– Az orosz–ukrán háború hatással van Izrael jelenlegi helyzetére?

– Az orosz birodalom előző inkarnációja minden alkalmat megragadott, hogy az ellenfeleinket támogassa. 1967 és 73 között Izrael de facto hadban állt a Szovjetunióval és ennek a titkos háborúnak számos emlékezetes epizódja volt. Oroszország jelenléte Szíriában és az együttműködése Iránnal komoly nemzetbiztonsági fenyegetést jelent ma Izraelnek. Most sikerült kialakítani egy modus vivendit a Szíriában állomásozó orosz erőkkel, és ezt szeretnénk megőrizni. Ez a háború ugyanis nagyon hamar átterjedhet a Közel-Keletre. Ha Oroszország úgy gondolja, hogy az energiaárak túl alacsonyak, vagy pedig Európa kezdi hatékonyan kezelni a függőségét az orosz energiától, akkor ezekre a bajokra azonnali gyógyír található a térségünkben. Van itt néhány szűk keresztmetszet: ilyen a Szuezi-csatorna, a Báb el-Mandeb és a Hormuzi-szoros ahol, ha valami baj történik, akkor a világ energiaellátásának és kereskedelmének egy jelentős része azonnal kiesik.

Harkiv, 2022. április 16.: Ukrán katona orosz támadásban megsemmisült épületek romjai között Harkivban 2022. április 16-án (Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej)

– Lehetséges, hogy nem pusztán a katonai célok fontosak az orosz vezetés számára, hanem a háború által okozott gazdasági célok beteljesítése? Azaz, röviden: a nyugati szankciópolitika belülről, belső vérzéseken keresztül gyengíti le az európai gazdaságot, ami újból teret nyit a kontinensen kívüli nagytőkének. Néhány hét és megjelennek a fekete öltönyösök, akik hol kínaiul, hol „amerikaiul” beszélnek, és közlik, hogy „köszönjük, innen átvesszük a boltot”.

– Ez a háború teljesen logikus lépés volt Oroszország részéről. Itt nem a gazdaságpolitikáról van szó, hanem a biztonságpolitikáról. Ez a háború teljesen beleillik abba a mintázatba, amit Oroszország geopolitikai viselkedésében láttunk az utóbbi évszázadokban. Ezeknek a geopolitikai, geostratégiai megfontolásoknak a „geoeconomics” csupán az egyik dimenziója.

Sajnálom, de ki kell mondanom, hogy Európa, az európai gazdaság és a nagyrabecsült európai fogyasztó egyáltalán nem fontos ebben a játszmában se az oroszoknak, se az amerikaiaknak. Európa csak egy terepasztal ahol ez a konfliktus lezajlik. Az USA szempontjából Európa harmadrangú hadszíntér a Távol-Kelet és a Perzsa-öböl után. Európa nem látja el a világot létfontosságú nyersanyagokkal (mint Oroszország), és nem számít innovációs gócpontnak sem mint (például) Izrael vagy az ázsiai tigrisek. Az orosz energiáról való lemondással a drága munkaerő után a termelés is megfizethetetlen lesz Európában. Kevés olyan áru akad majd, amit érdemes lesz a kontinensen előállítani.

– Ami az RPG volt Szomáliában most az a MANPADS Ukrajnában. Az ukrán irregularitás valóban ilyen jól működik (vagy csak jobb a marketingje), mint az orosz regularitásnak?

– Igen eltúlzottnak tartom ezt az új „irreguláris” divatot. Kicsit emlékeztet az előző évtizedek „counterinsurgency” divatjára. Mielőtt piedesztára emeljük az ukrán „irregulárist” a vállról indítható sárkányölő fegyvereivel, inkább helyezzük az egész képzeletbeli alakot a megfelelő propozícióba. Az ukrán irregularitás sikerrel járt a stratégiai védelem kontextusában, de csak a világ legerősebb katonai szövetségének támogatásával egy meglehetősen inkompetens ellenféllel szemben. Mindez az északi hadszíntér speciális körülményei között történik, történt. Ezt se felejtsük el. Az ukrán irreguláris erőknek sikerült megállítaniuk az orosz inváziót, de nem sikerült átmenniük ellentámadásba. Az előrehaladásuk feltétele a mindenféle nyugati hadi propagandával szemben az orosz visszavonulás, átrendezés volt. Érdemes feltenni a kérdést, hogy miért nem sikerült az ukrán irregulárisoknak hasonló sikereket elérniük a déli hadszíntéren. A válasz igen egyértelmű. Nyílt terepen nem valószínű, szinte lehetetlen, hogy sikerülni fog megállítani az összfegyvernemi támadást vagy a későbbiekben ellentámadások során visszafoglalni a már elveszített területeket. Minden eszköznek megvannak a maga inherens korlátai.

– Az Azov-gárda. Korábban a nyugati sajtó is „nácizta” a brigádot, ma pedig a háborús röpiratgyártás igyekszik hősként prezentálni őket. Az oroszok „nácítlanításnak” nevezett narratívája igaz lehet velük kapcsolatban?

– Az oroszok „nácitlanítása” az saját olvasatomban a régi cári és szovjet birodalom félelme a leigázott etnikai csoportok nacionalizmusától. Történelmi perspektívából szemlélve az ügyet: a moszkvai nagyhercegség úgy vált kontinentális birodalommá, hogy képes volt megzabolázni a meghódított népek önállósági törekvéseit.

A csecsen háborúk az ékesszóló bizonyítékai annak, hogy ez a küzdelem a partikularista nemzet és az univerzalista birodalom között soha nem ér véget. Az Európai Unióból szemlélve ezt a folyamatot, önnek is déjà vu érzése támadhat. Ez pedig nem a véletlen műve.

Harkiv, 2022. április 21. (Fotó: MTI/AP/Felipe Dana)

– És a hírhedt Wagner-csoport?

– Első körben: a sokat emlegetett posztmodern erkölcs és az egypólusú világrend kanti békéje nagyban hozzájárult a háború, mint politikai eszköz delegitimizálásához. A régi vicc margójára „de igény volna rá”, az államok kitaláltak egy sor kiskaput, amivel meg tudják kerülni ezeket a „tankcsapdákat”. Az egyik ilyen kiskapu a hadviselés kiszervezése a magáncégek számára. Ennek a megoldásnak számos előnye van, úgymint: a demokratikus, illetve a törvényekben foglalt fékek és egyensúlyok lebontása, a döntéshozatali folyamat megkerülése. Ez a „plausible deniability” logikája. Amerika élen járt ebben, mert a Wagner-csoport mellett a leghírhedtebb – természetesen – az amerikai Blackwater volt.

– És a Légion étrangère.

– (nevet) Maradjunk a tárgynál, térjünk vissza Oroszországra, mert nem a Wagner-csoport az egyetlen olyan katonai erő, amit az elnök a formális döntéshozatali csatornák megkerülésével tud mozgatni. A csecsen állam fegyveres erői, akik dzsihádot hirdettek Ukrajnában, élén Ramzan Kadirovval szintén egyfajta magánhadseregnek tekinthetők.

Összegezve a kérdéskört: történelmi távlatból vizsgálva a Wagner-csoporthoz hasonló magánhadseregek inkább a normához tartoznak, mint a kivételhez.

– Május kilencedikén – a posztmodern politikai doktrínák logikáját követve – a „győzelem napján” véget fog érni a háború? Oroszország megpróbálja majd ezzel a deklarációval visszaszerezni a kezdeményezést a médiatérben?

– Tévedés azt gondolni, hogy az oroszok nem viselnek információs háborút. Az információs háborújuk defenzív jellegű, a saját lakosságukat igyekeznek befolyásolni és megakadályozni az ellenséges propaganda térhódítását a birodalmon belül. A háború – Putyin elnök támogatottságából megítélve – az oroszok belső propagandájának sikeres. Az ön által beidézett felvetés is ennek a infowarnak a része.

Moszkva, 2022. március 30.: Hatalmas Z betű egy színház épületének falán. Az orosz katonai járművekre festett Z betű az orosz hadsereg jelképévé vált az ukrajnai háború során (Fotó: MTI/AP)

– A Kubrik-féle Strangelove moziból ismert „nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni” elve ma még érvényben van? Vagy egyáltalán elképzelhető egy atomháború?

– Inkább fordítsuk meg a kérdést. Mi az esélye annak, hogy sikerül örökre palackba zárni a szellemet? Egy kétpólusú világban a kölcsönösen biztosított megsemmisülés volt a záloga annak, hogy nem lesz atomháború. Az ezt követő egypólusú világban az USA birtokolta a vitathatatlan erőt, a képességet arra, hogy bárkit elpusztíthat. Nem volt, aki kihívást intézzen ellene. Az a multipoláris világ, amit most élünk, ami most alakul ki a szemünk előtt – ab ovo – instabilabb, mint az előző két konstrukció, és ebből következik, hogy a része lesz egy állandó, rendszerszintű veszély, amellyel eddig még soha nem kellett számolnunk.

– A Moszkva zászlóshajó elsüllyesztése a NATO fedett művelete volt?

– Nyilvánvaló, ha Oroszország képes lenne bizonyítani, hogy a támadást száz százalékig a NATO követte el, akkor sem állna érdekében ezt szétkürtölni, mert az válaszlépésekre kötelezné. Az pedig beláthatatlan következményekkel járna. A NATO hasonló okokból hallgat. Paradox módon az egyetlen játékos, akinek érdekében áll felfedni a NATO közreműködés mértékét az éppen Ukrajna, azt remélve, hogy ezzel sikerül válaszcsapást kiprovokálni az oroszokból, és ezzel beleerőszakolni a NATO-t a háborúba. Számomra egyértelmű: erre a kérdésre az ukránoknál kell keresnie a választ.

– A nyugati világ érzékenységének eredménye a nagy vízió a történelem végéről. Ha nincs történelem, akkor nincs több háború, ha nincs dinamizmus, akkor nincs konfliktus. Mint civil kérdezem a katonától: kik látják meg a háború és a történelem végét?

– Nincs vége se a történelemnek, se a háborúk történelmének. A történelem végéről ideológusok és fantaszták hablatyolnak, akik a saját világmegváltó ábrándjaik diadalának tulajdonították azt, amit az USA politikai, katonai hegemóniája teremtett meg.

Röviden: a maastrichti szerződést az amerikai szuronyok emelték a magasba, és ezek tartják fenn.

Szerencsés D. Márton

 

hirado.hu
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • Beérett Lánczi András igazsága
    A Konzervatív kiáltvány jelenlegi politikai viszonyaink alapító nyilatkozata.
  • Hősies küzdelem után ezüstérem
    A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a hazai rendezésű vizes világbajnokságon, miután óriási csatában, 9-7-re kikapott a sorozatban negyedszer győztes, az elmúlt három olimpián is első Egyesült Államoktól a szombati döntőben a Margitszigeten.
  • Segítség a legjobbaknak
    Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a kiművelt emberfő, versenyképes tudású, a világra nyitott, hazáját szerető, szorgalmas fiatalokra van szüksége az országnak ahhoz, hogy ne csak szemlélője, hanem alakítója is lehessen a jövőnek - írta Novák Katalin a Facebook oldalán szombaton.
MTI Hírfelhasználó