„Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle”
Az idézett szavak jellemezték végig Antall József politikai pályafutását, még a betegágyán is. A Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke élete során volt könyvtáros, gimnáziumi tanár, múzeumigazgató, míg végül ő kapta meg a felhatalmazást a kormányalakításra a kommunista diktatúrától megszabaduló magyar társadalomtól. Ma lenne kilencvenéves.
2022. április 8. 10:08

Budapesten született 1932. április 8-án. Édesapja, id. Antall József a Független Kisgazda- és Földmunkás Párt egyik alapítója, több minisztérium dolgozója volt, a második világháború alatt menekülteket mentett, és a nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás. A családi indíttatásnak is része volt benne, hogy Antall József tizenhat évesen eldöntötte, hogy politikai pályára kíván lépni, noha a lehetőség még hosszú ideig váratott magára, de ő készült rá. Tanulmányait 1942-ben a budapesti Piarista Gimnáziumban kezdte, a középiskola elvégzése után tizenkét éven át volt az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója.

Magyar nyelv és irodalom szakon diplomázott, de egyetemi évei alatt hallgatott még néprajzi, antropológiai, jogi, közgazdasági és orientalisztikai tárgyakat is. Tanulmányai végeztével a Magyar Országos Levéltárban, majd a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott. 1955-ben az Eötvös József Gimnáziumban kezdett tanítani, majd 1956 októberében a forradalmi bizottság élére került. Itt részt vett a Kisgazdapárt újjászervezésében és a Keresztény Ifjú Szövetség megalapításában. A forradalmat követően a szovjet és a magyar hatóságok többször őrizetbe vették, ám tanítani ekkor még taníthatott, 1957-ben a Toldy Ferenc Gimnáziumba helyezték át fegyelmi eljárással, majd 1959-ben politikai magatartása miatt végleg eltiltották a pedagógusi pályától.

1963-ban több mint nyolcvan orvos életrajzát írta meg a Magyar Életrajzi Lexikonba. Ezalatt felismerte a gyógyítás történetének jelentőségét, és amikor 1964-ben megnyílt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, kezdetben mint tudományos kutató dolgozott a könyv- illetve levéltárban, később aztán főigazgatója lett az intézménynek. Több száz orvostörténeti publikációja jelent meg, számos művet lektorált és szerkesztett. 1968 és 1990 között szerkesztője, illetve főszerkesztője volt az Orvostörténeti Közleményeknek.

A már pártként működő Magyar Demokrata Fórum őt is delegálta az 1989. március 22-én létrejött ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokra. Az alkotmánymódosítást előkészítő bizottság tagjaként szakértelmével, kompromisszumkészségével és felkészültségével gyorsan ismertté vált. 1989. október 21-én az MDF elnökévé választották. Az 1990. április 8-án tartott első szabad választáson miniszterelnök-jelöltként vezette győzelemre az MDF-et, így május 23-án ő alakíthatott kormányt, az Országgyűlés pedig megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé.

Helmut Kohl német kancellárral Bonnban, 1990. június 21-én Fotó: MTI

 

Az MDF, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Független Kisgazdapárt (FKgP) koalícióját vezette, megteremtve az átalakulás politikai, gazdasági és külpolitikai feltételeit. 1991. február 15-én ő írta alá Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel elnökkel a Visegrádi Együttműködés alapokmányát. Európa egyesítéséért és Magyarország európai kapcsolatainak bővítésért végzett tevékenységéért 1991-ben Strasbourgban Robert Schuman-díjjal tüntették ki.

1990 nyarán nyirokrákot diagnosztizáltak nála. A betegség az Egyesült Államokban jelent meg, amikor meglátogatta George H. W. Bush elnököt. Októberben, hazatérése után azonnal kórházba került, két nappal a taxisblokád előtt sikeresen megműtötték. Ezt követően a betegágyáról közvetítették a pizsamás interjúját, ahol reagált a taxisblokád kiváltotta feszült politikai helyzetre. A betegség még a kormányzati ciklus lejárta előtt legyűrte szervezetét, 1993. december 12-én elhunyt. Temetését 1993. december 18-án tartották, a koporsót a Kupolateremből az Országház előtt felállított ravatalhoz vitték ki, majd a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Nehéz helyzetet örökölt, az általa vezetett kormányt nem véletlenül titulálták „kamikázekormánynak”. De hitt benne, hogy negyven év kommunizmus után is visszavezethető Magyarország oda, ahová Szent István óta tartozott, a keresztény kultúrájú Európába. Ahogy egykori tanítványának és gyóntatópapjának, Bolberitz Pálnak mondta: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője.”

Magyar Hírlap
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó