Szétrobbant az Összefogás
MZP előtt először Karácsonnyal kísérleteztek, de a kockázat nála is hamar bebizonyosodott. Erre volt a klán válasza Dobrev, akit a férjéhez képest mégiscsak új szereplőként lehetett bemutatni - nyilatkozta Galló Béla.
2022. április 6. 12:28

Galló Béla – xxiszazadintezet.hu

Ám ez még mindig nem volt megnyugtató a kinti vezérlőpult számára, és ekkor dobták be az addig a futottak még mezőnyében található MZP-t.

Működni kezd majd a szemlőhegyi B-terv, hiszen már április 4-én kimondatott, hogy aktuálissá vált a „kapitány"-csere. A vonatkozó pártocskák erre meg csak sorban rábólogatnak, ja, hát, ha a Feri nélkül nem megy, akkor jöjjön a Feri – írja publicisztikájában Galló Béla politológus. Őt kérdezte a Gondola.

– Galló úr, a választás után csak órák kellettek, egymásnak estek az ellenzéki politikusok. Gyurcsány Ferenc rögtön Márki-Zay Pétert okolta, rossz kapitány volt – állapította meg. Márki-Zay jelentős részben gyurcsányi kreatúra. Moshatja-e kezeit a DK elnöke?

– Moshatni moshatja, hiszen a nagy közös kudarcon belül ő maradt a legnagyobb ellenzéki kispárt elnöke. De nem hiszem, hogy MZP-t maga kreálta volna. Márki-Zayt odakintről ültették a fejére, lévén komoly kockázatot láttak a szemlőhegyi klánban, már ami a győzelmi esélyeiket illeti. Emlékezzünk: MZP előtt először Karácsonnyal kísérleteztek, de a kockázat nála is hamar bebizonyosodott. Erre volt a klán válasza Dobrev, akit a férjéhez képest mégiscsak új szereplőként lehetett bemutatni. Ám ez még mindig nem volt megnyugtató a kinti vezérlőpult számára, és ekkor dobták be az addig a futottak még mezőnyében található MZP-t. A vezérlőpult „magyar” hangjai, hipp-hopp, fel is fedezték benne az ideális jelöltet. „Keresztény, konzervatív, sokgyerekes vidéki családfő” stb., aki saját pályáján támadhatja a kormánypártokat. S csodák csodája az ellenzék irányában mondjuk úgy „barátságos” közvélemény-kutatók az előválasztás hajrájában 24 óra alatt esélyesnek mérték Márki-Zayt. Karácsony rögtön tudta, mit jelent ez, mert korábban – közvélemény-kutatóként - maga is részese volt már ilyen gyors és nagy csodáknak. A klán viszont szívta a fogát, ám annál sokkal okosabbak voltak, hogy nyíltan ellenszegüljenek. Gyurcsány a háttérben feltűnően hallgatag maradt. S persze őket is meglepte a jelölt alkalmatlansága. Látták, milyen hamar „ledolgozza” magát, s tudták, hogy utána úgyis ők maradnak a porondon. Így is lett. Most már nyíltan hangoztathatják, hogy MZP „rossz kapitány”.

– Jakab pártelnök is leszögezte: Márki-Zay nélkül folytatják a politizálást. Átlátják-e a jobbikosok, hogy Márki-Zay katasztrofális beszédei csak Jakab támogatásával hangozhattak el? Tehát Jakab is felelős.

– A Jobbik hanyatlástörténete Vonával kezdődött, aki pedig tehetségesebb politikus volt Jakabnál. Ő a Spinoza-ház díszvendégeként követte el a hibát. Először is azt hitte, hogy a nagyvárosi „elit” nemcsak politikailag használja, hanem egyenrangú partnerként be is fogadja, mégpedig a pártjával együtt. Második tévedése még ennél is nagyobb volt: azt hitte, hogy mindez (ha így is lett volna), tetszik a pártjának. A nemzeti radikalizmusnak mindig lehet 10-15 %-a, vagy valamivel több is, de aligha néppártosodhat, ez nincs benne a magyar társadalom szerkezetében. Félreértés ne essék, ez nem népi-urbánus ellentét, ez szociológia és társadalompszichológia. A csendes többség Magyarországon a nemzeti konzervativizmusé, hacsak kívülről nem erőltetnek rá szélsőséges ideológiákat. Se Vona, se Jakab, se Márki-Zay nem volt tisztában evvel, mindketten tovább erodálták a Vona-párt romjait. Szomorú olvasni most azokat a vereség utáni aktuális ellenzéki értelmiségi kirohanásokat, amelyekben a nagyvárosi „liberális” elit rasszizmusa a vidékellenességben tobzódik… Annak idején a Spinoza-házban a vendéglátók – magasabb választási szempontból – ezt csupán zárójelbe tették.

– Maga Márki-Zay is értékelt: szerinte a súlyos vereség oka Gyurcsány és a Jobbik. Minősíthetnénk bohózatnak is a fejleményeket, ám ezek az emberek hatalmas fizetésért négy évig bent lesznek a parlamentben, és munka helyett hisztériát keltenek. Ez volna a demokrácia, és miért nem ez?

– Nem bohózat, tragikomédia, mint ahogyan az MZP-jelenség maga is az. A médiafogyasztóknak komédia (a médiának meg nyereség, mert növeli a kattintás-számot), a hazának pedig tragikus, nemcsak azért, mert négy éven át megint mi fizetjük őket, hanem mert a hosszú távú árát is mi fizetjük meg. Márpedig most nem akármilyen nemzetközi viharokban kell majd kormányozni a magyar hajót, s ehhez szükség volna minden józan észre.

Komolyan és közösen kellene elgondolkozni azon, vajon törvényszerűség-e, hogy az ellenzéki oldalon jó ideje már csak a nagyon rossz vagy a még annál is rosszabb ajánlatok közt választhatunk. A kormányzati teljesítményről egy demokráciában lehet és kell is vitatkozni, de ehhez ellenzéki teljesítmény is kellene, ami nálunk régóta hiánycikk. A négy 2/3-os győzelmet alighanem ez is magyarázza. Kétségbeejtő az a személyzeti színvonalesés, ami mondjuk például az úgynevezett „baloldalon” Horn Gyula óta szembetűnően látszik, jóllehet azért ő sem volt a politika Mozartja. S manapság az egész ellenzéki térfélen olyan figurák vitézkednek, kiket tárgyi tudásuk szerény színvonala korántsem akadályoz nagy ívű elképzeléseik ránk tukmálásában. Vagyis a demokráciához ellenzékváltásra lenne szükség, lehetőleg mielőbb.

Molnár Pál
                    

gondola
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • A jegybank folytatja az infláció elleni küzdelmet
    Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő sajtótájékoztatón, kedden.
  • Orosz keresztény kitüntetést kapott Semjén Zsolt
    2022. szeptember 13-án, a magyar kormány épületében nyújtotta át Hilarion Budapest-magyarországi metropolita Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részére a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatát.
MTI Hírfelhasználó