Mi, magyarok építő és védelmező nemzet vagyunk
Mi, magyarok egy építő és védelmező nemzet vagyunk, építkezni pedig csak békében lehet, nem engedhetjük meg, hogy a baloldal belesodorja Magyarországot az ukrajnai háborúba - mondta az igazságügyi miniszter pénteken a Bács-Kiskun megyei Mélykúton.
2022. április 1. 14:54

Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond az új művelődési- és sportcentrum ünnepélyes alapkőletételén Mélykúton 2022. április 1-jén. MTI/Ujvári Sándor

Mi, magyarok egy építő és védelmező nemzet vagyunk, építkezni pedig csak békében lehet, nem engedhetjük meg, hogy a baloldal belesodorja Magyarországot az ukrajnai háborúba - mondta az igazságügyi miniszter pénteken a Bács-Kiskun megyei Mélykúton.

Varga Judit az új, több mint ötmilliárd forintos állami támogatással épülő művelődési és sportcentrum alapkőletételi ünnepségén kiemelte, mi, magyarok a tehetségünkkel és a szorgalmunkkal, az intellektusunkkal gyarapítottuk Európát, a világot, az egyetemes kultúrát, és a sportban történelmi jelentőségű sikereket értünk és érünk el.
   
 "A magyar békében akar élni és békében akar építkezni, hiszen építkezni csak békében lehet" - hangsúlyozta a miniszter, aki úgy fogalmazott: azért emelünk házat a kultúrának, hogy aztán alakítson bennünket, és azért építünk sportcentrumot, hogy legyen helye a sporttehetség kibontakozásának is.
   
Varga Judit az ukrajnai háború kapcsán kijelentette: ez a háború nem a mi háborúnk.
   
"Ebben a háborúban mi nem nyerhetünk semmit, de mindent elveszíthetünk" - tette hozzá.
   
Azt mondta, a béke, amit meg kell becsülnünk, az jelenti az építkezést, a háború jelenti a rombolást.
   
"Ezért fontos, hogy pár napon belül megüzenjük a baloldalnak, hogy hagyják meg nekünk ezt a békét, és hagyjanak fel a felelőtlen kijelentésekkel, mert nem engedhetjük meg, hogy a baloldal belesodorja hazánkat ebbe a háborúba" - hangsúlyozta, hozzátéve: nem engedhetjük meg, hogy katonákat küldjenek ebbe a fegyveres konfliktusba, és hogy a magyar családokkal fizettessék meg a háború gazdasági következményeit.
   
Varga Judit leszögezte: amíg Magyarországnak nemzeti-polgári kormánya van, addig Magyarország nem fog belesodródni semmilyen háborúba.
   
"Mi alkotunk, nemzetet és hazát építünk", erre az építkezésre jó példa a mostani alapkőletétel is - jelentette ki az igazságügyi miniszter.
   
Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára beszédében kiemelte: az esemény a helyiek összefogásának megünneplése is, annak eredményeképpen a kormány több mint 5,1 milliárd forinttal tudja támogatni a beruházást.
   
Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun megyei 5. számú választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje úgy vélekedett: Magyarország egyik legszebb sport- és kulturális központja épülhet Mélykúton. A politikus, aki a város díszpolgára, emlékeztetett, három éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy épüljön egy olyan művelődési és sportcentrum, amely megfelel a kor követelményeinek.
   
Hozzátette: az 1990-es évek előtt kevés fejlesztés érkezett a településre. A most bontásra ítélt épületegyüttes - amelynek a helyén épül az új létesítmény - már régen elavult, energetikailag és szerkezetileg is.
   
Bányai Gábor reményét fejezte ki, hogy 670 nap múlva felavathatják a már elkészült létesítményt, amely a kisváros életének fontos színtere lehet.
 

mti
Címkék:
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó