Három tudományos és innovációs park létesül
Egy hónapon belül a harmadik tudományos és innovációs park fejlesztésének elindítását jelentette be az Óbudai Egyetem, amelyekhez a kormány 57,5 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít - mondta a pénzügyminiszter pénteken Zsámbékon.
2022. március 25. 12:37

A miniszter – mti

Egy hónapon belül a harmadik tudományos és innovációs park fejlesztésének elindítását jelentette be az Óbudai Egyetem, amelyekhez a kormány 57,5 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít - mondta a pénzügyminiszter pénteken Zsámbékon.

Varga Mihály ismertette, hogy az Óbudai Egyetem Székesfehérváron mechatronikai, Kaposváron okos- és hadiipari, míg Zsámbékon kiberbiztonsági, mesterséges intelligenciához kapcsolódó, valamint orvostechnikai és robotikai jövőipari innovációs parkot fejleszt kormányzati támogatással.
   
Hozzátette, hogy "a tudásvezérelt technológiák beépítése a gazdaságba csak az egyetemek és a gazdaság szoros együttműködésével valósulhat meg", és ez adta az alapját annak a döntésnek, amely a tudományos, vagyis a science parkok létrehozását eredményezte. Ezért olyan partnereket kell találni ezeken a területeken, amelyek az egyetemekkel összekapcsolódva vesznek részt a fejlesztésekben - fűzte hozzá a miniszter.
   
Varga Mihály az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország ma már számos iparágban nemcsak követője, hanem alakítója is az innovációnak és a fejlődésnek.

Rámutatott: a kormány célja, hogy az egyetemek és a gazdaság együttműködése tovább erősödjön, ezért minden korábbinál nagyobb, összesen 2700 milliárd forintos fejlesztést indít el a felsőoktatásban a következő években. A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány tavaly a GDP csaknem 1,2 százalékát fordította az egyetemekre, az idén pedig ez az arány elérheti az 1,7 százalékot, szemben a 0,8 százalékos uniós átlaggal.
   
Kiemelte: növekvő forrásokkal erősítik a gazdaság és a felsőoktatás együttműködését, amely több innovációt, kutatás-fejlesztést, magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket és erősödő gazdaságot eredményez.
   
A magyar gazdaság ellenállóbb és erősebb lett az elmúlt tizenkét évben - jelentette ki a tárcavezető.

mti
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó