Magyarország befogadja a menekülőket, de az illegális migránsokat továbbra sem
Magyarország az ukrajnai háború elől menekülők mindegyikét befogadja, de továbbra is zárva tartja a határokat az illegális bevándorlók előtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának közgyűlésén szerdán Genfben.
2022. március 23. 11:47

"Magyarországot tizenkét éve kereszténydemokrata, nemzeti, patrióta, jobboldali kormány vezeti, amely a politikáját a keresztény értékrendre alapítja, s ez garancia az emberi jogok maradéktalan érvényesülésére" - hangsúlyozta a tárcavezető a magyarországi emberi jogi helyzet egyetemes időszakos felülvizsgálatának ülésén az ENSZ-ben a minisztérium közleménye szerint.

Rámutatott, hogy az ukrajnai háborúban a legalapvetőbb emberi jogok sérülnek, ami súlyos biztonsági kockázatot jelent. Mint mondta, a magyar kormánynak garantálnia kell, hogy az ország lakói békében és biztonságban élhessenek, ebben a kérdésben nem lehet semmilyen kompromisszum.

Három feladatot nevezett meg ezzel összefüggésben: garantálni kell a magyar emberek biztonságát, valamint azt, hogy Magyarország nem sodródik bele a háborúba, illetve nem hazánk lakosságával fizettetik meg annak az árát.

Elmondta, hogy a hadsereg jelentős erőit csoportosították át a keleti határvidékre, valamint a kockázatok minimalizálása érdekében nem küldenek katonákat és fegyvereket, nem engedélyezik halált okozó fegyverek átszállítását Magyarországon. "Ugyanakkor tudjuk, megértjük és tiszteletben tartjuk, hogy egyes barátaink, szövetségeseink másként döntöttek" - mondta.

Emellett az energiaellátás biztonságáról is beszélt, és közölte, hogy a kormány nem támogatja az ezt veszélyeztető döntéseket.

Az orosz energiafüggőség felszámolása kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy az átállás nemhogy egyik napról a másikra, de még egyik évről a másikra sem reális.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország az Ukrajnából menekülők mindegyikét befogadja, és számukra ellátást, menedéket, szállást biztosít. Hozzátette, hogy már több mint félmillióan érkeztek a szomszédos országból, de a helyzet súlyosbodásával újabb menekülthullámokra kell számítani.

Problémásnak, fonák helyzetnek minősítette azonban, hogy bár Magyarország és Lengyelország látja el a legtöbb menekültet, előbbi a történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, "Brüsszel visszatartja a két országtól a nekik járó forrásokat".

Az illegális bevándorlásról leszögezte, hogy a magyar hatóságok továbbra sem engednek be migránsokat, hiszen ők nem a szomszédos, háború sújtotta országból érkeznek, hanem több ezer kilométerről, számos biztonságos államon áthaladva.

Szavai szerint ráadásul a két csoport közötti különbség most lett a leginkább szembetűnő: az illegális bevándorlók rendszeresen megsértik a határokat, rendőrökre támadnak, agresszívan viselkednek, nem működnek együtt a hatóságokkal, ezzel szemben az Ukrajnából menekülők a hivatalos átkelőhelyeket használják, ahol türelmesen várakoznak, tiszteletet mutatnak, regisztrálnak és köszönetet mondanak a segítségért.

Hozzátette, hogy Magyarország déli határán tavaly 123 ezer, idén eddig pedig 34 ezer migránst állítottak meg, ezzel "hatalmas terhet levéve a nyugat-európai országok válláról".

A miniszter úgy vélekedett, hogy veszélyes javaslatok vannak jelenleg a nemzetközi szervezetek napirendjén, szerinte ugyanis a "légtérzár légi háborút jelentene" és a "békefenntartónak nevezett szárazföldi csapatok küldése is problémás béke híján". Mindezek új dimenziót nyitnak a háború tovább terjedésének kockázata tekintetében - fogalmazott.

A gyermekvédelmi népszavazásról kijelentette, hogy a kiskorúak szexuális orientációval kapcsolatos nevelése a szülők kizárólagos joga, illetve az is fontos, hogy a gyerekek ne találkozhassanak káros, a koruknak nem megfelelő tartalmakkal.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a tanács 267 javaslatot tett Magyarország számára: ebből 131-et elfogadtak, 136-ot tudomásul vettek. Utóbbiak egy részét visszautasították, mert olyan intézkedésekre szólítottak fel, amelyek ellentétesek az alaptörvénnyel, vagy mert politikailag motiváltak voltak.

A 2008-ban útjára indított, ötévente esedékes eljárást a világszervezet minden egyes tagállamára vonatkozóan elvégzik, s ennek során értékelik az adott ország emberi jogi helyzetét, feltárják a hibákat, illetve ajánlásokat fogalmaznak meg. Magyarország ezt megelőzően 2011-ben és 2016-ban került sorra.

A 47 képviselőből álló Emberi Jogi Tanács 2006-ban kezdte meg a működését, összetételéről titkos szavazáson döntenek az ENSZ tagállamai. Az UPR-munkacsoport évente 42 országot von vizsgálat alá.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A woke imperializmus meleg fogadtatása
    Ha az embereknek meg lehet tiltani, hogy valakit a számukra ismerős néven említsenek, az arra utal, hogy a woke ideológia terjesztői már nem is palástolják autoriter hajlamaikat. Az ilyen gyakorlat a legrosszabb középkori igazságszolgáltatási szokásokra emlékeztet – írja Frank Füredi.
  • A Parlamentben nyílt meg a Kurultaj
    Több mint 20 nemzet képviselőjének jelenlétében a Parlamentben nyílt meg a Bugacon pénteken kezdődő Kurultaj hagyományőrző rendezvény.
  • A háborúk felelősei
    Kizárt, hogy Putyin (elemzést érdemlő) „dühe” ne játszott volna szerepet a támadási parancs előzményeként. Ő az, aki bármit csinált, a közvéleményt befolyásolni képes nyugati médiában csak és kizárólag negatív jelzővel illették, miközben elnöksége alatt a korábban szétzilált Oroszország újfent katonai és gazdasági hatalom lett – fogalmaz Földi László.
MTI Hírfelhasználó