Rátámadnak az embercsempészek a déli határt védő egyenruhásokra
Az egyre nagyobb tömegben érkező migránsok és a mind agresszívebben fellépő embercsempészek miatt hatalmas nyomás nehezedik a déli határt védő erőkre. Az illegális bevándorlók rendkívül elszántak, a tapasztalatok szerint nem akarnak engedni abból a szándékukból, hogy Európa nyugati felébe jussanak. A határvédelem erői sok segítséget kapnak a polgárőröktől és a mezőőröktől, de a lakosság is támogatja az egyenruhások munkáját. Teljes az összefogás a gazdasági bevándorlókkal és az őket segítő bűnözőkkel szemben.
2021. december 18. 20:13

Amint az első migráns megjelenik a Csongrád-Csanád megyei Ásotthalom külterületének egyik földútján, egyértelművé válik, hogy ismét megalapozott volt az illegális bevándorlók felbukkanásáról szóló reggeli lakossági bejelentés. Abban a pillanatban, amikor a fiatal férfihoz odaérnek a mélységben dolgozó rendőrök, a migráns a megadás jeleként felteszi a kezét, majd leül az út melletti fűben. Feltűnő, hogy nagyon jó minőségű, új kabátot visel, és a hátizsákja is egy ismert márka terméke. Kérdésre azt állítja, hogy nincsenek társai, de a bejelentés egyértelműen több személyről szólt, így az egyenruhások nem hisznek neki. Amíg a magát afgánnak valló fiatalember a szállító járműre várakozik, a rendőrök nagy erőkkel keresik a feltartóztatott férfi társait.

A kutatás az elején nem vezet eredményre, az egyenruhások a következő húsz percben nem akadnak újabb illegális bevándorlók nyomára, viszont észrevesznek a közelben egy gyanús, külföldi rendszámú autót. 

Ebből először arra következtetnek, hogy a feltartóztatott férfi „sétáltató” lehet, akinek az volt a feladata, hogy áthozzon egy csoport migránst a magyar oldalra. S azért adhatta meg magát a rendőröknek, hogy visszakísérjék a határhoz, és Szerbiából újabb csoportot hozhasson át Magyarországra.

Migránsok alszanak a fűben

Ez a teória akkor dől meg, amikor ellenőrzik a gyanús járművet, és nem találnak benne illegális bevándorlókat. Nem sokkal később ráadásul érkezik a jelentés, hogy az egyik közeli erdőben migránsok friss nyomaira bukkantak. Az egyenruhások sokszor „indián módszerekkel” is dolgoznak, letaposott csapásokat, eldobott szemetet keresnek, és azok alapján próbálják azonosítani az illegális bevándorlók mozgását. Alig néhány perccel később egy újabb, magát szintén afgánnak valló migránst kísérnek a rendőrök a feltartóztatott társa mellé. Bár leplezni próbálják, látszik, hogy ismerik egymást, a gyanút csak erősíti, hogy alig hallhatóan, röviden szót váltanak.

A második bevándorló szinte még le sem ül a társa mellé, amikor újabb rádióüzenet érkezik. 

Kiderül, hogy a rendőrök a nyomok felkutatása után az egyik közeli nyárfásban összesen 24, az erdőben éjszakázó migránsra bukkantak. 

A csapat messziről alig látszik ki a fűből, sőt még közelebbről is úgy néznek ki, mint két tucat egymás mellé pakolt szalmazsák. A migránsok többsége ugyanis nejlonzsákba bújva vészelte át a borús, hideg éjszakát.

Mindennel ellátják a bevándorlókat

Csak akkor derül ki, hogy a zsákok élő embereket rejtenek, amikor a rendőrök kiadják a parancsot: Stand up! A vezényszóra hirtelen megelevenednek a „csomagok”, majd a 24 férfi egyszerre kezd el pakolni az erdő közepén. Amikor elkészülnek, kettes sorba rendeződnek, majd újabb vezényszóra elindulnak a közeli földút felé. Az erdőből kiérve leültetik őket a fűbe, majd hamarosan melléjük kísérik az elsőként feltartóztatott két férfit. A migránsok közül tizenhatan afgánnak, kilencen kurdnak vallják magukat, míg egy férfi azt állítja, hogy ő szír. 

A többségüknél nincs maszk, így a rendőrök ellátják védőfelszereléssel a csoport tagjait. Akinél viszont van maszk, az vélhetően korábban, egy előző határsértési akció során kaphatta azt a rendőröktől. 

Az egyenruhások ezután az illegális bevándorlók csomagjait ellenőrzik, szúró-vágó eszközt keresnek a jövevényeknél. Szerencsére semmilyen támadófegyvert nem találnak náluk, új, nejlonba csomagolt mobiltelefonokat azonban igen. Ezeket a készülékeket állítólag a szerb oldalon kapják a bevándorlók a segélyszervezetektől. A telefonokat a bevándorlók megtarthatják, a rendőrök csak arra figyelnek, hogy ne készítsenek azokkal felvételeket róluk. Korábban előfordult, hogy az egyenruhások intézkedéséről felvett anyagok a videómegosztó oldalakon kötöttek ki röviddel az akció után. A migránsok az intézkedés közben nyugodtan viselkednek, a többségük valószínűleg nem először kerül ilyen helyzetbe, így békésen várják sorsuk beteljesülését. Tudják, hogy hamarosan visszakerülnek a déli határ szerb oldalára, de onnan újra próbálkozhatnak majd. Nincs okuk menekülni, együttműködnek.

Egyre erőszakosabbak az embercsempészek

Nem úgy az embercsempészek, akiknek a vesztenivalója is lényegesen nagyobb, mint a migránsoké, ezért igyekeznek elkerülni, hogy rendőrkézre kerüljenek. Ha csak tehetik, próbálnak elfutni vagy kocsival elhajtani az egyenruhások elől, egy-egy rendkívül veszélyes akciótól sem riadnak vissza. Ez történt hétfőn éjszaka is, amikor is egy migránsokat szállító jármű halálos balesetet szenvedett. A tragédia előzményeként az egyterű autó sofőrje egy rendőrségi ellenőrzésnél először lelassított, együttműködést színlelt, majd néhány pillanattal később gázt adott, és elhajtott a helyszínről. Nem jutott azonban messzire, mert Mórahalom belterületén felborult, és egy ház falának csapódott. A balesetben hat határsértő és a gépjárművet vezető embercsempész a helyszínen meghalt, négy ember pedig – köztük a sofőr társa – megsérült. Utóbbit, egy szerb állampolgárságú férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, ellene embercsempészés miatt indult eljárás.

A most Ásotthalom külterületén feltartóztatott migránsok jó eséllyel újra próbálkoznak majd, mert egyes hírek szerint az illegális bevándorlók az embercsempész bűnözői csoportokkal előrelátóan sikerorientált megállapodást kötnek. 

Vagyis a bűnözők addig segítik az illegális bevándorlók átjutási kísérleteit, amíg az „ügyfelek” el nem jutnak Bécsbe. Hogy ez sikerül-e, és ha igen, akkor ehhez hányszor kell próbálkozni, az persze nagy kérdés. A rendőrök, katonák mindenesetre azon dolgoznak, hogy minél áthatolhatatlanabb legyen a déli határzár.

Növekszik a nyomás a déli határon

A statisztikai adatok is azt mutatják, hogy egyre nagyobb a nyomás a déli határon, az utóbbi hetekben-hónapokban mind több migráns próbál meg Szerbia területéről Magyarországra jutni. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese a Magyar Nemzet érdeklődésére rámutatott arra, hogy a határt védő erők naponta száz és kétszázötven közötti illegális határátlépőt tartóztatnak fel, ennyi bevándorlóval szemben kell intézkedniük. Szilassi-Horváth Jenő ezredes kiemelte, hogy ez az év első feléhez képest lényegesen nagyobb terhelést jelent a déli határszakaszon dolgozó rendőr és honvéd erőknek. Összehasonlításképpen elmondta, hogy amíg az előző évben január 1. és december 15. között alig több mint nyolcezer migránssal szemben intézkedtek, idén ez a szám már megközelíti a harmincezret. – Tavaly és 2021 első felében az illegális bevándorlók alagútásással és „létrázással” felváltva próbálkoztak, mostanában leginkább csak az utóbbi módszert alkalmazzák az embercsempészek arra, hogy átjuttassák a migránsokat a határzáron – fogalmazott Szilassi-Horváth Jenő. A főkapitány-helyettes kitért arra is, hogy az embercsempészek az utóbbi időben egyre agresszívebben viselkednek, a közelmúltban három hivatali személy ellen követtek el erőszakot. Faágakkal, kövekkel dobálták a határt védő rendőröket és katonákat, illetve létrával támadva próbáltak fellépni ellenük. Szerencsére csak a szolgálati gépjárművekben keletkezett kár, személyi sérülés nem történt.

Jól jön a külföldi és a civil segítség

Szilassi-Horváth Jenő kifejtette: rengeteget köszönhetnek a cseh rendőri erőknek, akik sokat segítenek a határvédelemben. Az ő szerepük azért is fontos, mert a magyar egyenruhásokra nagyon jó hatással van a cseh kollégák lelkesedése. Ráadásul így meg tudják duplázni a területen dolgozó létszámot, hiszen minden magyar rendőr mellé be tudnak osztani egy cseh kollégát. 

A külföldi erők így kézzelfogható segítséget nyújtanak, a cseh rendőrök eddig ugyanis több ezer migráns feltartóztatásánál működtek közre. Sokat segítenek a határt védő szerveknek a polgárőrök, a mezőőrök és lakosság is.

Olykor az is előfordul, hogy valaki a saját autójával követ egy gyanús járművet, és az ügyeleten keresztül a helyszínre vezeti a járőröket, akik így el tudják fogni az embercsempészeket. Azt ugyanakkor a főkapitány-helyettes fontosnak tartotta megjegyezni, hogy jellemzően csak a külterületen élők találkoznak migránsokkal, az illegális bevándorlók egy-egy település központjába ritkán jutnak el. Egy biztos: a határterületen továbbra is össz­társadalmi összefogás eredménye, hogy ilyen hatékonyan sikerül feltartóztatni az illegális bevándorlókat. Ebben mindenkinek megvan a szerepe.

MNO
  • Orbán: háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány
    "Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát" - jelentette ki a miniszterelnök.
  • Megalakult az ötödik Orbán-kormány
    Megalakult az ötödik Orbán-kormány - Novák Katalin köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről az Országgyűlés keddi ülésén ismertették.
  • Ne kerüljön napirendre a szankciós javaslat az ET ülésén
    Orbán Viktor miniszterelnök azt javasolja az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, hogy ne kerüljön napirendre a testület következő, május végi ülésén az Európai Bizottság 6. szankciócsomagra vonatkozó, Oroszországgal szembeni javaslata.
MTI Hírfelhasználó