A kereszténydemokrácia innovatív megoldásokat is követel
Az elmúlt fél évszázad minden tekintély lerombolását célul kitűző és relativizáló kritikai gondolkodásmódja napjainkban azonban már nem elégszik meg az Isten uralmának elismerését jelentő első három parancs száműzésével a közéletből, hanem a Tízparancsolat második részében írott, az embertársaink iránti, a természeti törvényekkel összhangban lévő kötelezettségeinket is ki akarja forgatni a sarkaiból.
2021. augusztus 31. 08:47

Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke – MTI/Koszticsák Szilárd

„A szociális munka akár hivatásos, akár önkéntes, az egyik legnemesebb munka a világon, valódi szolgálat, amelyhez elhivatottság és áldozatvállalás is szükséges" – fogalmazta meg Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányának elnöke. A kereszténydemokrata politikust kérdezte a Gondola.

Alelnök úr, egy civil csoport a napokban imamozgalmat indított: kérik a Mindenhatót, hogy jövőre a Tízparancsolatot tisztelő politikusok kerüljenek törvényalkotói pozícióba. Valóban ennyire súlyos a helyzet, és miért?

– A kereszténység értékközvetítése révén a Tízparancsolat a nyugati civilizáció olyan erkölcsi minimumává vált, melyet közel két évezreden át lényegében nem kérdőjeleztek meg. Az elmúlt fél évszázad minden tekintély lerombolását célul kitűző és relativizáló kritikai gondolkodásmódja napjainkban azonban már nem elégszik meg az Isten uralmának elismerését jelentő első három parancs száműzésével a közéletből, hanem a Tízparancsolat második részében írott, az embertársaink iránti, a természeti törvényekkel összhangban lévő kötelezettségeinket is ki akarja forgatni a sarkaiból. Elég csak a negyedik parancsra gondolnunk: Tiszteld Atyádat és Anyádat. A mai gender-őrület által uralt balliberális felfogás szerint, ahol már az apa-anya fogalompár is a kirekesztés, a homoszexuálisok elnyomásának szimbóluma, ez a parancs eredeti formájában egész biztosan elfogadhatatlan a „progresszívek” számára.
Ilyen szellemi légkörben valóban nagy szükség lenne arra, hogy jövőre olyan politikusok kerüljenek az Országházba, akik legalább a Tízparancsolatot tisztelik és törekszenek annak betartására. Ez egy olyan erkölcsi konszenzust jelenthetne, melyre támaszkodva esélyünk nyílna nem csak hazánk keresztény örökségének megvédésére, hanem annak megújítására is.

A kereszténység megújítását már maga Szent Pál megkezdte, később számos pápa értette meg az idők jeleit. Mennyire fontos, hogy a megújítás a keresztény gondolkodásmód egyik alapértéke legyen?

– A keresztény gondolkodásmód, különösen annak modern politikai aspektusa két olyan szellemi tőről táplálkozik, melyek látszólag tagadják a megújulást. A látszat azonban, ahogy oly sokszor, most is csal.

 

kdnp.hu

A kereszténydemokrata politikai felfogás elsősorban a keresztény társadalmi tanításra épül, melynek alapelvei a perszonalitás, a szolidaritás és a szubszidiaritás. Ezen elvek magja hosszú ideje változatlan, ugyanakkor létfontosságú, hogy azokat képesek legyünk az adott kor társadalmi viszonyaihoz igazítani. E téren maga az Egyház is kiváló példákkal szolgált, elég ha csak a szociális enciklikák egy évszázados fejlődéstörténetére utalok a XIX. század utolsó évtizedében kibocsájtott Rerum Novarumtól a Centesimus annusig.
A másik forrás, a hagyományok tiszteletére épülő konzervativizmus, amelyet éppen ezért sokan tévesen a változatlansággal és mindennemű haladás elutasításával azonosítanak, pedig csupán arról van szó, hogy a konzervatív gondolkodású emberek a múlt örökségének tiszteletével fordulnak a jövő felé.
A keresztény hagyomány és a konzervatív gondolkodásmód összekapcsolásának egyik legtisztább magyar megfogalmazása Prohászka Ottokárhoz kötődik, aki „Az egyház demokráciája” című tanulmányában éppen a konzervatívizmussal kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy az nem jelenthet mást, mint történelmi alapokon nyugvó, szerves fejlődést. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy nem elvont ideológiáktól vezérelve, hanem a meglévő vallási hagyományok, politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletével szabad csak változásokat kezdeményezni és végrehajtani.
Számunkra, XXI. századi kereszténydemokraták számára mindezek azt jelentik, hogy nem pusztán megőrizni és védelmezni, hanem tovább fejleszteni is kötelességünk azt a spirituális és politikai örökséget, amelyet ránk hagyományoztak.
Ez sokszor innovatív megoldásokat követel, hiszen a minket körülvevő világ rendkívül gyorsan változik. Politikusként a legfőbb feladatunk, hogy az említett alapelveket a mához szóló formában és tartalommal tudjuk minél szélesebb körben megismertetni és elfogadhatóvá tenni.
Tudomásul kell venni, hogy Európa történelmét és kultúráját nem érthetjük meg a keresztény gyökerek nélkül, azonban azt is látnunk kell, hogy ezek a gyökerek az elmúlt évtizedekben egyre kevesebb tápanyagot kaptak, sőt sok országban tudatosan igyekeztek elsorvasztani azokat.
Már Szent II. János Pál pápa is ezen gyökerek felelevenítését és a kontinens újraevangelizálását jelölte meg követendő útnak. Utóbbi elsődlegesen az egyházak feladata, ugyanakkor a keresztény gyökerek megerősítése a keresztény értékeket valló közösségek kötelessége és feladata. A hiteles, az egyházak társadalmi tanítását alapvetésnek tekintő kereszténydemokrata politizálás ugyanis önmagában kevés ahhoz, hogy az általunk vallott értékek átjárják a társadalmat, ahhoz nélkülözhetetlen nemcsak az egyházak, hanem az értékrendileg azonos alapokon álló civil szervezetek együttműködése, szervezett munkája is.

A nem atlanti tőzsdespekulánsok által felbérelt, hanem hazai forrásokból hazai célokért fáradozó civil szervezetek miket tehetnek azért, hogy a társadalomban megerősödjenek a keresztény értékek: egymás tisztelete, igazmondás, a gyerekek megbecsülése, a munka becsülete, jogkövetés, a család tekintélye, a hazaszeretet és a többi?

– Mint azt már említettem a keresztény értékek közvetítése nem kizárólag az egyházak és nem is a politikum feladata. Kereszténydemokrata felfogás szerint ugyanis a társadalom a kisebb egységektől a nagyobbak felé haladva épül fel és a szubszidiaritás elvét alapul véve, minden működőképes egységnek megvan a maga szerepe. Felfogásom szerint a család az első és legkisebb értékközvetítő közösség, ahonnan elindulhatunk, hívő emberként pedig vallom, hogy a legnagyobb a világban élő keresztények közössége, akikkel Krisztusban testvérek vagyunk. Ez utóbbinak az erejét és fontosságát erősítheti meg bennünk az Eucharisztikus Kongresszusra érkező hívek serege és Ferenc pápa homíliája.
Ezen tág horizont két végpontja között helyet foglaló iskolának, helyi közösségeknek, a munkahelynek, a civil szervezeteknek, az államoknak és még sok-sok más társadalmi képződménynek rendkívül fontos értékközvetítő funkciói vannak, hiszen végeredményben ezek együttesen formálják személyiségünket, világlátásunkat és értékrendünket. Ezek szerepére külön-külön most nem térnék ki, de ha már a Balassi Kard Művészeti Alapítványt megemlítette, akkor néhány gondolat erejéig kitérnék a művészet és a kultúra területén történő értékközvetítés szükségességére és fontosságára.
A kultúra szerepét sokan alábecsülik, pedig kevesen mernék állítani, hogy a szellem alacsonyabb rendű a testnél. Nekünk, keresztényeknek pontosan tudnunk kellene, hogy nem csak kenyérrel él az ember, miként azt is, hogy a szavaknak ereje van. Aki uralja a nyelvet és a kultúrát az még arra is képes, hogy meghatározza gondolkodásunk kereteit. Jelenleg ezt a teret egy olyan globális értelmezés uralja, amely sem a nemzetállamokat, sem a keresztény gondolatot nem tudja magáévá tenni, helyette leginkább a Nietzsche által leírt utolsó emberek passzív nihilista társadalmát élteti, melyben mindenki csak a biztonságot és a kényelmet keresi és senki sem hajlandó és nem is képes magasztosabb célokért, elvkért cselekedni, kockázatot vállalni, vagy csupán valami megszokottról lemondani. Ez utóbbi sajnos annyira igaz, hogy sokan azért nem vállalnak gyereket a nyugati társadalmakban, mert az a megszokott, kényelmes életformájuk feladásával járhat.
Ha nem akarunk ilyen világban élni, márpedig én nem ezt szánom unokáimnak és dédunokáimnak, akkor miként Balassi tette nemcsak karddal, hanem tollal is harcolnunk kell.

– Az imént említette, hogy az iskolának nagyon fontos értékközvetítő szerepe van. Az Ön életútjában Mezőtúrtól Esztergomon át Miskolcig ez pontosan tetten érhető. Mit gondol Alelnök úr, a liberálisok által posztkereszténynek nevezett mai nyugati világban ezt miként tudják betölteni?

– A helyzet tőlünk nyugatabbra igencsak ambivalens, hiszen az értéksemlegesség elvére hivatkozva sok helyen már keresztet sem viselhetnek az oktatók, miközben nyílt teret engednek a gender propagandának vagy más osztályharcos, radikális baloldali mozgalmaknak. Mindezek következtében pedig egyre többször olvasni olyan esetekről, amikor az iskolák szereptévsztésbe esve megpróbálják elvitatni vagy egyenesen elvonni a gyermekek nevelésével kapcsolatos legfontosabb kérdésekben a döntési jogosultságot a szülőktől. Olyan esetről is lehetett olvasni pár éve, hogy az iskola bejelentése alapján az egyik magát nagyon demokratikusnak valló nyugati állam gyermekvédelmi szakszolgálata a család túlzottan mély keresztény hite miatt akarta a családból kiszakítva, állami gondozásba vetetni a gyermekeket.
Idehaza ettől jelenleg szerencsére senkinek sem kell tartania, ugyanakkor néhány frissen kiszivárgott hír szerint az érzékenyítésnek beállított gender-propaganda már több közoktatási intézményben megjelent. Ilyenkor látszik igazán az értelme annak, hogy 2010-et követően sikerült megerősítenünk az egyházak oktatásban és nevelésben betöltött szerepét, hiszen az egészen biztos, hogy ezekben a felekezeti intézményekben nem kell majd a tizenéves diákoknak osztályfőnöki órán eljátszaniuk, hogy miként szórakozik hétvégente egy homoszexuális pár. Meggyőződésem, hogy éppen ezért fel fog értékelődni az értékközvetítést felvállaló felekezeti iskolák szerepe. Az értékközvetítés pedig minden bizonnyal közösségteremtéssel is párosul majd, mert mai atomizált társadalmunkban erre igencsak nagy szükség lenne. Ez rendkívül nehéz feladat, hiszen a minket körbevevő kapitalista világ alapvetően az egyéni érdekérvényesítést erényeit hirdeti, pedig egy társadalom sikeres működéséhez nélkülözhetetlen az áldozatvállaló közösségi cselekvések megbecsülése is. Gondoljunk csak bele, ha a középkor nagy háborúi vagy járványai idején a kolostorok zárva tartották volna ajtajaikat, mi lenne ma az emberiségből. Vagy egy frissebb példával élve, ha a koronavírus járvány idején az orvosok, az ápolók, a mentők, a szociális munkások és a védekezésben aktívan részt vállaló hivatások gyakorlói tömegesen felmondtak és bezárkóztak volna, akkor hol tartana most a világ.

Mit gondol arról Alelnök úr, hogy a koronavírus járvány korábbi szakaszaiban számos uniós vezető és meghatározó politikus a járvány leküzdésével kapcsolatos kérdések helyett a migránsok jogaival volt elfoglalva.

– Első ránézésre súlyos aránytévesztésről van szó, de valójában a probléma sokkal mélyebben gyökerezik. Ha épp ésszel végig gondoljuk, hogy egy, a 2008-ban kirobbanó pénzügyi válságnál is nagyobb gazdasági visszaeséssel járó és egyúttal emberi életek sokaságát követelő krízis közepette valaki ezt a témát tartja a legfontosabbnak, akkor elég érdekes következtetésekre juthatunk. Számomra az egyik legfontosabb tanulsága ennek a történetnek, hogy az európai baloldali politizálás egy régi, várbörtönökre emlékeztető magas toronyba költözött, melynek lőrésszerű ablakán kitekintve ugyan távoli délibábos horizontokat pillanthatnak meg, de a perspektíva miatt képtelenek észrevenni mindazokat a dolgokat, amelyek a közvetlen közelünkben történnek. Nagyon hangzatos, hogy erkölcsi kötelességünk távoli országok, idegen kultúrájából érkező emberek tömegét befogadnunk és emberhez méltó életet biztosítani számukra, de nem kellene előbb a saját házunk táján szétnézni? Ezek a baloldali politikusok a szavak szintjén a világ minden nincstelen és nehézsorsú emberét a keblükre ölelnék, ugyanakkor többségük még az idős szomszédjának sem segítene bevásárolni, nem veszi észre közvetlen környezetének esendő és kiszolgáltatott embereit.

 

MTI/Koszticsák Szilárd

A kereszténydemokrata szociálpolitika pont ezzel ellentétes utat tart kívánatosnak és az egyénektől kiindulva, a családokon és a kisebb közösségek támogatásán át véli megvalósíthatónak a magasabb rendű célokat. Jó példát jelenthet ebből a szempontból a Slachta Margit vezetésével közel 100 éve létrejött Szociális Testvérek Társaságának története, amely a közjó szolgálatát, a társadalmi problémák enyhítését, a nők, a nehéz helyzetben lévő gyermekek és családok segítését az Evangélium és a Katolikus egyház szociális tanításának szellemében, Isten szeretetéről tanúságot téve igyekezett megvalósítani, melynek kézzelfogható eredményeként egészen biztosan több zsidó honfitársunk életét mentették meg 1944-ben, mint az éppen akkor alakuló, hangzatos jelszavakat megfogalmazó Kommunista Párt tagjai.
Nekünk kereszténydemokratáknak tehát van miből merítenünk és egyúttal kötelességünk is, hogy támogassuk azokat a személyeket, egyházi közösségeket és civil szervezeteket, akik a ferences barátok nyomdokaiban járva közösségünkért, annak beteg vagy hátrányos helyzetű tagjaiért önzetlenül dolgoznak. Ezen honfitársaink elhivatottsága és áldozatvállalása szolgáljon példaként mindannyiuknak a jövő felé haladtunkban.
 

Molnár Pál

  

gondola
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó