A Magyar Honvédség történelmet írt
A kimenekítési tervet a Magyar Honvédség parancsnoksága készítette. Augusztus 19-én hajnalban indították útnak a magyar katonákat, akik összesen 540 főt – magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat – menekítettek ki Kabulból.
2021. augusztus 26. 10:54

Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból. Szerda éjjel landolt Kecskeméten a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe, amellyel hazatért az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő valamennyi magyar katona.

A nagyszabású evakuálási művelet részleteiről Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka tartott rendkívüli sajtótájékoztatót.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta: augusztus 17-én határozták meg minisztériumi szinten, hogy pontosan mit és milyen iránymutatások alapján kell végrehajtani a kimenekítést Kabulból. Úgy fogalmazott, hogy a kimenekítést a „saját képességeinkre támaszkodva” kellett végrehajtani.

 

Ezért vették igénybe az Airbus 319-es csapatszállító repülőgépeket, amelyek rossz nyelvek szerint „kormánygépek” voltak. „Nos, ezek a gépek menekítették ki az embereket abból az áldatlan állapotból” – magyarázta a miniszter.

Benkő Tibor köszönetet mondott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a Belügyminisztérium munkatársainak, hiszen, mint mondta, segítségüknek köszönhetően folyamatos volt a kapcsolattartás a kimenekítettekkel.

A kimenekítési tervet a Magyar Honvédség parancsnoksága készítette. Augusztus 18-ra készen állt az a katonai erő, amellyel a feladatot meg lehetett kezdeni. A miniszter elmondta: augusztus 19-én hajnalban indították útnak a katonákat, akik összesen 540 főt – magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat – menekítettek ki Kabulból.

Azok közül a magyarok közül, akik jelezték hazatérési szándékukat, mindenkit hazahoztak. – hangsúlyozta a miniszter.

Benkő Tibor azt is elmondta, hogy a Magyar Honvédség gépei 57 afgán családot, köztük 180 gyermeket hoztak Magyarországra. Az Afganisztánban töltött hét nap alatt a két repülőgéppel 14-szer tették meg az utat Afganisztán és Üzbegisztán között.

„A Magyar Honvédség történelmet írt” – fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka.

Elmondta: az afganisztáni katonai mentőakció sikerét a magyar haderőfejlesztési program tette lehetővé.

A mentőakcióban részt vevő katonákat kevesebb mint 20 óra alatt felkészültek a feladatra. Olyan megállapodást kellett kötni Üzbegisztánnal, amiben „garantáljuk, hogy akiket odaszállítunk, nem maradnak ott, (hanem) a lehető leghamarabb elszállítjuk (őket) onnan” – mondta Ruszin-Szendi.

Hangsúlyozta, hogy Kabulban a gépek csak meghatározott ideig tartózkodhattak. Először csak 30 perces várakozást engedélyeztek, ami azt jelentette, hogy mire leszállt egy repülőgép, el kellett rendezni, hogy csak azok szállhassak fel, akik rajta vannak a listán. Hozzátette: más nemzetek mentőakcója során előfordult, hogy egy kimenekített (vélhetően a menekültek közé beférkőzött tálib harcos) éppen a WC-ben szerelt fel robbanószerkezetet, amikor rátaláltak.

Kiemelten figyelniük kellett arra is, hogy semmiféle olyan eszközt ne vigyenek fel magukkal, amikkel árthattak a gépnek és a menekülteknek.

„Bizonyítottak a katonáink. (A sikeres mentőakció) nem jöhetett volna létre, ha a magyar haderőfejlesztés nem lett volna ennyire sikeres" – mutatott rá Ruszin-Szendi Romulusz.

hirado.hu - M1
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Golyófogó helyett – jövendőmondó...
    Valóban, amikor ő és társai színre léptek, az országban még itt állomásoztak a megszálló szovjet csapatok, és neki magának voltak is személyes tapasztalatai arról, milyen következményei vannak annak, ha valaki ellenáll, vagy megpróbálja lebontani azt az embertelen korszakot, melyet a kommunista Magyarország időszakának nevezünk – fogalmaz Bakos Katalin.
  • Energiaforrások: ne kerüljünk cseberből vederbe
    Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken.
  • A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!
    "Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!" - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő.
MTI Hírfelhasználó