Koncesszióba adja az állam a hazai autópályákat
Meg is jelent a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és felújítására, valamint üzemeltetésére és fenntartására vonatkozó koncessziós közbeszerzési eljárás.
2021. június 14. 15:33

Több más európai országhoz hasonlóan a kormány döntése értelmében Magyarország is koncessziós eljárás útján valósítja meg az autópálya felújításokat, tekintettel arra, hogy az uniós tárgyalások eredményeképpen várhatóan sem az RRF, sem az MMF keretéből Magyarország nem tud majd önállóan autópályát építeni – közölte a Kormányzati Tájékoztató Központ.

A koncessziós közbeszerzési eljárás eredményeképpen a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére ezáltal gyorsabb ütemben kerülhet sor, a koncessziós modell finanszírozása az államadósság-kezelés konzervatív kormányzati kereteiben valósul meg, az államadósság érdemi növelése nélkül. A gyorsforgalmi utak használatával összefüggő jövőbeli állami útdíj bevétel fedezi az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási, üzemeltetési díjakat – áll a közleményben. A közbeszerzési kiírásban összesen 1662 kilométer alap- és 381 kilométer kiegészítő hálózatra vonatkozik, ennek tervezési, felújítási, építési, ellenőrzési, üzemeltetési, karbantartási és finanszírozási feladataira keresnek jelentkezőket a 35 éves koncessziós időszakra.

A napi.hu összeszedte, hogy pontosan milyen feladatokra keresnek jelentkezőt:

tervezés – tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli, továbbá organizációs tervek készítése, környezetvédelmi hatástanulmány és engedélyezési dokumentációk összeállítása és megszerzése (tervezetten 545 kilométer gyorsforgalmi útra) felújítás – 538 kilométer gyorsforgalmi út felújítása
építés – 2x2 forgalmi sávos fizikai elválasztással rendelkező, 273 kilométer gyorsforgalmi út bővítése, továbbá 272 kilométer gyorsforgalmi út kiépítése
műszaki ellenőrzés – a felújítással és építéssel érintett 1083 kilométer gyorsforgalmi út műszaki ellenőrzése a beruházások megfelelőségének biztosítása érdekében
üzemeltetés, karbantartás – a hálózati elemek üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátása 1662 kilométer gyorsforgalmi úton
finanszírozás – a beruházási és üzemeltetési program finanszírozásának biztosítása a nyertes ajánlattevő feladata egyedi állami elrendelések teljesítése

Az ajánlattevő saját tőkéjének az utolsó lezárt üzleti évben el kell érnie a 150 millió eurót (mintegy 54 milliárd forintot). Ez a projekt indításához szükséges tőke előzetesen becsült maximális értéke. A nyertesnek a koncessziós szerződés aláírástól számított 90 napon belül saját részvételével belföldi székhelyű részvénytársaságot (koncessziós társaságot) kell alapítania. A koncesszió elnyerésére július 5-ig lehet ajánlatot tenni.

A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök első kormányzása idején, 2001-ben azt mondta, hogy az állam elutasítja a koncessziós rendszert, és 2010 óta tartó kormányzása alatt sem alkalmazta ezt a megoldást.

Infostart
Címkék:
MTI Hírfelhasználó