Napok óta fuldoklik a közlekedési dugóban Budapest
Hétfőn, kedden és szerdán is hatalmas forgalmi dugók alakultak a pesti alsó rakpart lezárása, illetve az értelmetlen kerékpársávok és az M3-as metró felújítása miatt. Ez még nem minden. Jövő héten a Lánchíd felújítása miatt is tovább bénul majd a főváros forgalma. Karácsony Gergely munkája még az Országgyűlésben is szóba jött.
2021. június 9. 10:49

Az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződéséből jól látható a nyugati téri felüljáró, ahol több száz méter hosszú, egybefüggő a kocsisor. A Bajcsy-Zsilinszky úton is, egészen a Deák Ferenc térig csupán lépésben haladhatnak a járművek – mondta az M1 tudósítója.

Ez kétségkívül a pesti alsó rakpart lezárása miatt van. A rakpartot lezárták hétfőtől a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszon, alternatív útvonalakat pedig nem jelöltek ki, mindenki arra kerül, amerre tud – tette hozzá.

Úgy folytatta, az előző két nap tapasztalatai azt mutatják, hogy eléggé sokan próbálnak kerülni az Észak-pesti régióból érkezők a Váci út-Bajcsy-Zsilinszky út irányába, ennek köszönhető a jelenlegi állapot.

A Dél-pesti régió irányából érkezők jelentős része pedig a Rákóczi úton próbál bejutni a belvárosba, már az Erzsébet hídtól sokan megpróbálnak felhajtani a Ferenciek tere irányába, aztán tovább a Rákóczi útra. A Ferenciek terén azonban mától lezárták a buszsávot az M3-as metró építése miatt, jelentős a torlódás a Rákóczi úton – fogalmazott.

A Ferenciek terétől majdhogynem a Keleti pályaudvarig egybefüggő a kocsisor.

Ahogy korábban írtuk, még az Országgyűlésben is szóba került a budapesti dugók ügye. Dömötör Csaba államtitkár szerint a főváros baloldali vezetésének munkáját jól jellemzik – az egyre nagyobb szemét és gaz mellett – a gigadugók.

Az államtitkár hangsúlyozta: meg lehet nézni a belvárost vagy a külső kerületeket reggel és délután.

Óriási dugók vannak közvetlen összefüggésben a főváros által felügyelt beruházásokkal és ez még rosszabb lesz a következő hetekben. Nos, nem a felújításokkal van a gond, hanem azzal, hogy szemmel láthatóan egyáltalán nem gondolták végig, hogy hogyan kell átszervezni úgy a közlekedést, hogy ezek a beruházások a legkisebb kellemetlenséggel járjanak. Azt tudjuk, hogy a gazos területeket méhlegelőnek hívják. Csak azt az egyet kérjük, hogy amikor beáll az egész város, akkor azt ne nevezzék autóspihenőnek, hanem nevezzék annak, ami, gigadugónak.

A közeljövőben nem lesz javulás, sőt nagy valószínűséggel még a mostaninál is nehezebb lesz majd közlekedni a fővárosban. Jövő szerdától ugyanis lezárják a Lánchidat. Várhatóan júliusban pedig elkezdik a Blaha Lujza tér felújítását is, ami legalább másfél évig tart. A kivitelezés idejére mindkét irányban sávokat vesznek majd el az autósoktól.

Ugyanis kedden sem volt jobb a helyzet.

Az M1 tudósítója szerint reggel a Corvin-negyedtől induló biciklisáv miatt egy sávra szűkül az autóforgalom, több kilométeres sor torlódott fel, aki arra közlekedett, rendkívüli menetidő növekedésre kellett készülnie. De délutánra sem javult a helyzet, a fővárosi Fidesz szerint még délután is hatalmas közlekedési káosz volt, pedig ebben az időszakban ez korábban nem volt jellemző.

Hétfőn is hatalmas dugók voltak a fővárosban.

„Felháborodott olvasóink jelezték, hogy továbbra is problémát jelent az, hogy a főváros által bevezetett biciklisáv miatt a körúton több ponton egy sávosra szűkült az autóforgalom. Olvasónk szerint az jut csak előre, aki a szabályokat megszegve, ráhajt a biciklisávra. Ahogy ő fogalmaz: „megint a pofátlanok nyernek, a szabálykövetők viszont csak szívnak” – írta a Mandiner.

Mint ismert a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat egyszerre kezdi meg több budapesti útszakasz felújítást, máris hatalmasak a dugók. Korábban sokat bírálták a városvezetést a nagykörúti biciklisávok miatt.

Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója egy szemléletes poszttal mutatta meg a tragikus helyzetet.

hirado.hu
MTI Hírfelhasználó