Száz nap múlva elindul a debreceni oltóanyaggyár létesítése
Száz nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
2021. május 17. 15:21

György László elmondta, ez kell ahhoz, hogy 2022 végére Magyarországon magyar vakcinát gyártsanak a magyarok életének és egészségének megóvása érdekében.

Az államtitkár kijelentette, a Debreceni Egyetemen és környezetében rendelkezésre áll a szükséges tudás ahhoz, hogy a gyár 2022 végétől biztosítsa az önellátást a járványokkal és a fertőző betegségekkel szemben védő oltóanyagból a magyarok, illetve a Kárpát-medence számára.

Kitért arra, 2010 óta "pragmatikus és patrióta" gazdaságpolitikát folytat a magyar kormány. "Hiszünk abban, hogy mindent, amit versenyképesen lehetséges vagy a lakosság biztonsága miatt szükséges, azt tudnunk is kell Magyarországon előállítani" - fogalmazott György László.

Hozzátette, azok az országok, amelyekből a járvány kitörésekor addig megszokott módon importáltuk a magyarok biztonságos ellátáshoz szükséges termékeket, "egy csapásra" elkezdtek a hazai piacaikra fókuszálni. Ennek hatására a magyarokat a patriotizmusukért bíráló európai közhangulat is megváltozott, és értelmet nyert a kormány minden, 2010 utáni ilyen jellegű döntése - hangoztatta az államtitkár.

György László emlékeztetett, ennek jegyében a kabinet már a járvány kitörése előtt megkezdte a debreceni oltóanyaggyár létesítésének előkészületeit.

Közölte, az országban közel száz évig, az 1990-es évekig gyártottak humán oltóanyagot, ám a gyógyszeripart is elérő, a baloldali kormányok alatti privatizáció nagyrészt felszámolta ezt a tevékenységet. Ennek következtében előfordult már vakcinahiány Magyarországon, például a tuberkulózis (bcg), a tífusz, a tetanusz vagy a kanyaró elleni oltóanyag-ellátás is akadozott a külföldi beszállítók részéről.

"Ezért van szükség hazai tulajdonú oltóanyaggyárra, hogy az ellátásbiztonságunkat az alapvető oltóanyagokból szavatolhassuk" - hangsúlyozta az ITM államtitkára.

György László szerint a vakcinagyártás gazdasági értelemben is az egyik leginkább megtérülő beruházás. A hazai ellátás mellett egyre nagyobb teret hódít az oltóanyagexport, amit jól jelez, hogy a globális oltóanyagpiac éves bevétele a koronavírus-járvány előtti több mint 50 milliárd dollárról három éven belül 95 milliárd dollárra emelkedhet.

Jelezte, ez az a összeg a magyar GDP közel kétharmada, vagyis a nemzetközi ellátásba történő bekapcsolódás komoly lehetőséget jelent Magyarország számára. Emellett a vakcinagyártás kutatást és fejlesztést igénylő ágazat, az iparág átlagosan bevételei 16 százalékát fordítja ezekre a célokra - tette hozzá.

"Ez azt jelenti, hogy a nemzeti oltóanyaggyár létesítése egy olyan ipari kultúra kialakításához vezet, amely felfedezésekben gazdag, a magyarok kreativitását megmozgató, nagy hozzáadott értéket teremt és így magas béreket fizetni képes munkahelyeket hoz létre" - jelentette ki György László.

Az államtitkár elmondta, május 17-én ünneplik a védőoltások világnapját, ezen a napon született 1749-ben Edward Jenner, a világ első védőoltásának, a himlő elleni vakcinának a feltalálója. A történelem egyik legpusztítóbb vírusának tartott himlőnek az elmúlt században csak Európában 300 millió áldozata volt.

Tisztifőorvos: szerda estig meghosszabbították az időpontfoglalás határidejét

Szerda estig meghosszabbították az oltási időpontfoglalás eredetileg kedden lejáró határidejét azért, hogy minél többen megkaphassák a védőoltást - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette, minden oltóponton zajlik az oltások beadása, ma már vakcinabőség van, és csak az egyénen múlik, hogy él-e a védőoltás lehetőségével.

Elmondta: AstraZeneca- és Szputnyik vakcina már csak korlátozott számban áll rendelkezésre, az oltópontokon elérhető a Sinopharm vakcinája, és további Pfizer-szállítmányt is várnak. Hétfőn 38 400 Janssen-oltóanyag érkezik.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, a járványügyi adatok kedvezően alakulnak, a védelmi intézkedéseknek és a védőoltásoknak köszönhetően a harmadik hullám leszálló szakaszának végéhez közeledünk. A magyar lakosság csaknem 47 százaléka be van oltva, míg az európai uniós átlag 37 százalék.

Elmondta, az előző nap 426 új fertőzöttet regisztráltak, és "nyílik az olló" a gyógyultak és az aktív betegek száma között: előbbiek már 4,5-szer többen vannak.

A járványügyi adatok kedvezőek, de még nem lehet kijelenteni, hogy vége a járvány harmadik hullámának - mondta a szakember.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy Magyarország a legfelkészültebb ország a járványbiztonság területén, hiszen nemzetközi színvonalú járványfigyelő rendszere, hatékony, valós idejű informatikai rendszere van, és élen jár az oltóanyag-fejlesztésben is.

Felidézte: az oltóanyag-fejlesztésnek 95 éves szakmai múltja van Magyarországon; már 1936-ban megkezdődött a BCG-oltóanyag itthoni előállítása, és csaknem 100 ezer dózist gyártottak le évente. Ezután jött a veszettség elleni védőoltás, majd a kullancs okozta agyhártyagyulladás elleni vírus izolálása, és az 1950-es évek közepén indult el a fertőző gyermekbénulás elleni oltóanyag gyártása, majd az influenza elleni védőoltás hazai előállítása.

Hozzátette: nagy öröm számára, hogy a Debreceni Egyetem a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen egy oltóanyaggyár létesítésén munkálkodik, amely lehetővé teszi a koronavírus elleni védőoltás hazai gyártását.

Az országos tisztifőorvos kiemelte: ez a járvány rámutatott arra, hogy fontos az ország járvány- és közegészségügyi biztonságának megtartása, az oltóanyag-fejlesztés. Olyan oltóanyagot szeretnének fejleszteni, amely azokból a vírustörzsekből áll, amelyek jelenleg "a magyar lakosság körében keringenek" - mondta.

A védőoltások napja alkalmából Müller Cecília kitért arra, hogy 1749-ben ezen a napon született Edward Jenner, a himlőoltás feltalálója. Jenner a megfigyeléseit és a kutatását arra alapozta, hogy a tehénhimlőn átesettek már nem kapták el a himlőt. Felfedezése korszakalkotónak bizonyult, hiszen addig háromszázmillióan estek áldozatul a feketehimlőnek.

Operatív törzs: már több mint 130 ezren töltötték le a védőoltást igazoló alkalmazást

Már több mint 130 ezren töltötték le a védőoltást igazoló, péntektől ingyenesen elérhető mobilalkalmazást - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert hozzátette: a lakossági szolgáltatást igénybe vevők mellett a szolgáltatói letöltési lehetőséggel 34 ezren éltek.

Hangsúlyozta, a mobilalkalmazás jelenleg tesztüzemben működik. Az applikáció igazolja az oltás tényét, ezzel a védettségi igazolvány kiváltására is alkalmas.

Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató az igazolvány felmutatása helyett QR-kód leolvasásával is ellenőrizheti az oltottság tényét - mondta az alezredes.

A hétvégén 1435 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt: 1426-an közterületeken, 9-en pedig bevásárlóközpontokban, üzletekben szegték meg a szabályokat.

A jogszabály hatálybalépése óta 70 770-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma - mondta Kiss Róbert.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1274 rendőri intézkedés történt.

Ebből 356 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, közülük 37 vendéglátóhelyet működtet. A boltok, vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására, illetve az ottani tartózkodásra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt eddig 918 intézkedésre volt szükség, ebből 178 szabálytalanság vendéglátóhelyen történt.

Az alezredes ismertette: szombat hajnalban egy dunaszigeti kiskocsmában intézkedtek a rendőrök, mert azt az üzemeltető nem zárta be 23 órakor és továbbra is kiszolgált négy vendéget. A vendégek ellen a védelmi szabályok megszegése miatt szabálysértési eljárást indítottak, az üzemeltető felelősségét közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják. A kocsmát 30 napra ideiglenesen bezáratták.

A kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok figyelmen kívül hagyása miatt a hétvégén 532 ember ellen intézkedtek a rendőrök - mondta.

A tavaly novemberben bevezetett kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom, valamint a csoportosulás és gyülekezés szabályainak megszegése miatt eddig 68 879-szer intézkedtek a rendőrök.

Ugyancsak szombat hajnalban, Budapest VI. kerületében csendháborításról szóló bejelentés alapján intézkedtek a rendőrök egy magánlakásban, ahol 22-en szórakoztak, köztük nyolc külföldi. A résztvevők ellen a kijárási tilalom, valamint a magánrendezvényekre vonatkozó szabályok megsértése miatt szabálysértési eljárást indítottak, míg a szervező ellen közigazgatási hatósági eljárást.   

Hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértők ellen 162 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 17 213 intézkedésre volt szükség.

Az alezredes elmondta: tovább csökkent a hatósági házi karanténban levők száma, 16 297 ember van jelenleg elkülönítve. A hétvégén 3315 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. A hatósági házi karanténban lévők közül 732-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette.

MTI
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó