Globália hasznos idiótája
Háború van, ahol minden ellenséges támadásra csak a sokkal nagyobb erejű ellencsapás lehet a válasz.
2021. május 17. 11:18

Magyarország kell nekik. A földünk, a vizünk, a munkánk. A pénzünk, a piacunk. És a lelkünk. Ezért gyűlölnek és pusztítanak mindent, ami büszkévé tesz, magyarságunkban erősít, emberségünkben épít. Ami férfias és nőies. Ami megszokott, ami a miénk. Ami hagyományos. Ami normális. Ezért oroznák el múltunkat, hogy ezáltal jövőnkre is rátegyék a kezüket.

A globalizmusnak konzumidióta, nemzeti identitásából kiforgatott, nemi önazonosságát elveszített, a pillanatban kábultan botladozó, önfeledten fogyasztó, a valóság helyett színes ideológiák börtönében haláltáncot lejtő világmassza kell. Bő három évtizede, az egykor naivan rendszerváltozásnak gondolt vásári színjáték óta ez a tét. (Messzebbre is visszatekinthetnénk az időben, de témánk szempontjából elég az elmúlt harminc év összefüggéseire alapozni.) Ma már tudjuk, hogy 1990-ben csak a pecsét üttetett rá az alkura, mellyel, miként Csurka István pontosan megállapította, a moszkvai húskampóról átakasztottak minket a New York-ira. Közben kisebb-nagyobb kampók még belénk akaszkodtak, a lényeg mégis ez: hogy kié Közép-Európa szíve.

Mert a szív kell, ezért folyik a küzdelem. A hamisan belpolitikának nevezett küzdőtéren valójában az idegen érdekek helyi ügynökei és hasznos idiótái ellen vívjuk szabadságharcunkat 1990 óta. Különösen pedig 2010 óta. Tizenegy évvel ezelőtt a magyarság megrázta magát méltatlan alávetettségében, és új utat vágott magának. Bátor, kínkeserves utat, melyen azonban ma már nem jár egyedül.

Ez is főbenjáró bűnünk Globália szauronjainak szemében. Így hát turbófokozatba kapcsolták az örök SZDSZ-t, és habzó szájú sakáljaikról levették a szájkosarat és a pórázt. Amit ma parlamenti ellenzékként és a hozzá kapcsolódó kulturális és médiauniverzumként látunk, az Globália janicsárjainak nem szűnő rohama Magyarország ellen.

Legyen világos: a magát ellenzéknek maszkírozó infernália nem a magyar lelkiségből termékenyült politikai mozgalom, hanem külföldi tervezőasztaloknál kimódolt tömegpusztító fegyver. Aminek alkotóelemei között tudatos, megvett, kiképzett ügynökök és ostoba, hasznos idióták egyaránt találhatók.

Utóbbira példa Karácsony Gergely, ez a jellemtelen kommunista, aki Gyurcsány tanácsadójából a rendszerkritikusnak mutatkozó LMP alapítója lett, majd a Schiffer András vezetésével veszélyesen saját arculatúvá váló alakulatot megpuccsolva hasonszőrű dezertőrtársaival létrehozta a globalista-kommunista Párbeszéd nevű törpepártot, hogy ennek színeiben – korábbi látványos utálkozása ellenére – az MSZP parazita import-miniszterelnökjelöltje legyen. E próbálkozása látványos kudarcot vallott, másfél évvel később viszont a hazafiatlan népfront által ismét előre tuszkolva bebukdácsolt a Városházára, amit azonmód degeszre is tömött instruktora, a szemkilövető Cipolla zsákmányszerző falkájával.

Karácsony 2019 óta ezeket eteti, mellette szánalmas biciklisáv-pacsmagolással és főleg minden szép, jó, építő fejlesztés beteges tagadásával élhetetlenné nyomorítja Budapestet. Most ismét miniszterelnök akar lenni, noha korábban erősen fogadkozott, hogy ő ezt már nem ambicionálja. Természetesen nem mondott igazat. Jellemtelen kommunista, tehát hazudik.

Hazudik akkor is, amikor azzal az ócska demagógiával hozakodik elő, hogy ő a nép 99 százalékát képviseli a kiváltságos egy százalékkal szemben. Valójában amit képvisel, annak 99 százaléka Gyurcsány, egy százaléka pedig a saját nyomorúsága.

Miként abban is hazudott, hogy elismert középfokú angolnyelv-tudása van. Valójában nincs, hiszen nem tett elfogadott nyelvvizsgát. Ettől persze akár kiválóan beszélhetne angolul, hiszen a papír nem minden, de Karácsony nem tárgyalóképes egyetlen külhoni nyelven sem. Hogy ilyenformán mit keresett adjunktusként a Corvinus egyetemen, annak csak az őt kitaláló és maga előtt toló vörös maffia a megmondhatója. Akárhogy is, Karácsony nemcsak jellemtelen kommunista, hanem sarlatán is.

Szélhámos, akárcsak a vele kesztyűbábozó 99 százaléknyi Gyurcsány. Hát miféle miniszterelnök lehetne az ilyen?

Hát olyan, akinek javára a vélhető globalista mesterterv szerint az ellenzéki előválasztásnak hazudott, valójában nyilvánvalóan külföldről irányított moslékkoalíciós megegyezés folyamán visszalép majd Gyurcsányné a zabrált villa formájában érdemtelen kiváltságokat élvező egy százalékból, és így már a gyurcsányista frakciók mindegyike lelkesen besorolhat Karácsony mögé a DK-tól a Ballikig.

És ha netán jövő tavasszal a külföldi intervenció sikerrel járna, és a hazaáruló, országvesztő gyülevész zsoldoshad a jellemtelen kommunistát maga előtt tolva megragadhatná a kormánykereket, a levitézlett adjunktus elvtárs rövid úton megtanulná, milyen érzés D–209-nek lenni. Vagyis mint Medgyessyt, az Apró-villa rövid úton kipenderítené székéből, és ismét elkövetkezne mindaz, amit 2002, de főleg 2004 után már megszenvedtünk: külföldiek kezébe kerülne és alaposan megdrágulna a víz-, gáz-, áramszolgáltatás, megint elszabadulna az infláció és az államadósság, a teljesítményt, a sikert büntetőadókkal sarcolnák meg, a magyar családokat megfosztanák a kedvező népesedési fordulat reményével kecsegtető támogatási rendszertől, helyette a dologtalan heréket jutalmaznák munka nélkül juttatott pénzzel. Felszámolnák a magyar földet védő jogszabályokat, megnyitnák az utat a külföldi spekuláns nagytőke előtt.

A Trianonban elszakított és megszállt országrészeink magyarjait ismét gyűlölködve rekesztenék ki a nemzetből, helyettük a műszaki határzár lebontását követően a harmadik világ rosszhiszemű, terrorizmussal, szervezett bűnözéssel és erőszakos iszlamizációval fenyegető tömegeit zúdítanák a nyakunkba.

Megszüntetnék a férfi és a nő fogalmát, kötelezővé tennék a legkülönfélébb pszichiátriai betegségeket normává erőszakoló genderideológiát, gyerekeinket homoszexuális királyfikról és transznemű királylányokról szóló „mesékkel” gátlástalan agymosásnak vetnék alá. Újra mindent elárasztana a kommunista uralommal együtt járó feneketlen korrupció, a szervezett bűnözéssel való együttműködés, és ha mindezen felháborodva utcára mennénk, ismét lövetnének, ahogy tették 1919-ben, 1956-ban és 2006-ban.

Ha ugyan lenne még kinek utcára menni; nem titkolják, nyíltan meghirdették, hogy amint hatalomba kerülnek, felfüggesztik a jogállamot. Vagyis diktatúrát vezetnek be, ahol, hasonlóan az 1945 utáni „népbírósági” kutyakomédiához, ahol az egész 1945 előtti Magyarország megbélyegzése és megsemmisítése volt a cél, ideológiai, politikai alapon hurcolnák meg a magyar hazafiakat. (Az ezt meghirdető Fleck Zoltán azóta is háborítatlanul jogszociológuskodik az ELTE-n, míg a kiváló történészt, Gulyás Lászlót néhány kétségtelenül rossz mondatért ízekre tépték.)

Egyesek azonban még kirakatperekkel sem bíbelődnének, inkább vasvillával hánynák teherautó-platóra a holttesteinket, Brüsszel pedig kifogástalannak találná a jogállamiság, az európai értékek és a közpénzek helyzetét.

Ezt a világot készül újra ránk szabadítani az idegen zsoldban ügyködő moslékkoalíció a maga ortodox és neofita brüsszelitáival, tengerentúli bekötöttjeivel és külhonban kitalált hasznos idiótájával, a 99 százalék Gyurcsányt jelentő egy százalék Karácsonnyal. Még akkor is, ha ő maga esetleg ezt nem is tudja. Nem az eszéért tologatják a sakktáblán.

Ideje hát rendezni a sorokat, felvértezni magunkat, és magasba emelt piros-fehér-zöld és más történelmi lobogóinkkal fegyverbe állni. Nem a kompromisszumok, a bárgyúságig menő nagyvonalúság idejét éljük – legyen előttünk örökké intő példa az Antall-kormány önsorsrontó joviális szerencsétlenkedése!

Nem elég csak az impozáns teljesítményt, a nagy magyar sikereket sem felmutatni. Háború van, ahol minden ellenséges támadásra csak a sokkal nagyobb erejű ellencsapás lehet a válasz – de még hatásosabb volna megsemmisítő erejű megelőző csapást mérni az ellenségre.

Ágoston Balázs

A szerző újságíró

Magyar Nemzet
  • Elítélte a bíróság a Népszava kereszténygyalázását
    A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese másodfokon pert nyert a Népszava ellen. A bírósági indoklás szerint a lap a Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát.
  • Baloldaliak is támogatják a kormány új intézkedéseit
    A kormányellenesek több mint kétharmada támogatja az Orbán Viktor által bejelentett intézkedéseket – derül ki a Real-PR 93 kutatásából. A 200 ezer forintos minimálbér bevezetésével értenek egyet a legtöbben a megkérdezettek közül, de a családi adó-visszatérítésnek is 80 százalékos a támogatottsága.
  • Orbán Viktor: Harminc éve szabadon
    A miniszterelnök a magyar függetlenség napja alkalmából elhangzott beszéde.
MTI Hírfelhasználó