Csúfosan leszerepelt a baloldal a járvány alatt
Csúfosan leszerepelt a baloldal a járvány alatt, kiderült, hogy ha baj van, nem lehet a baloldali pártokra számítani – erről is beszélt Orbán Viktor péntek reggel a rádióban. A WHO éppen egy hete mondta ki, hogy hatásos és biztonságos a Sinopharm vakcina, a baloldali politikusokat azonban a nemzetközi szakértők állásfoglalása sem győzte meg – hangzott el az M1 Híradójában.
2021. május 15. 11:20

Egy héttel ezelőtt hagyta jóvá az Egészségügyi Világszervezet a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását. A hazai baloldal folyamatosan támadta a keleti vakcinákat. Ezt azután sem hagyta abba, amikor a magyar szakemberek véleményét a WHO is alátámasztotta a Sinopharm vakcina engedélyezésével.

Arató Gergely a DK országgyűlési képviselője hétfőn azt kifogásolta, hogy akkor épp nem lehetett mindegyik vakcinát választani.

„Miért dugdossák az emberek elől az egyik legnagyobb közbizalmat élvező vakcinatípust?” – tette fel a kérdést.

A baloldal Gyurcsány Ferenccel az élen már hónapok óta támadja a kormányt a keleti vakcinák miatt. Az Origo egy videót állított össze, amelyben visszaidézték a baloldali politikusok oltásellenes kijelentéseit, Gyurcsány Ferenctől kezdve Fekete-Győr Andráson át egészen Karácsony Gergelyig.

Emlékeztettek arra is, hogy jogi eszközökkel is meg akarták akadályozni a nem uniós beszerzésből származó vakcinák felhasználását.

A parlament honlapján még mindig elérhető az a határozati javaslat is, amelyben ellenzéki politikusok a kínai vakcina engedélyezésével kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását kérvényezik. A dokumentumban azt is javasolják, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.

A Hír TV szerint a DK-s Varju László viszont már azt is tagadta, hogy lett volna ilyen kezdeményezésük.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban a kormányinfón leszögezte, a javaslat még mindig az Országgyűlés előtt van.

„A mai napig sem vonta vissza a baloldal azt a határozattervezetet, amiben mind a kínai mind az orosz vakcinát megtiltaná, amivel Magyarországon mintegy kétmillió ember oltatta be magát, akik most védettséget élveznek. Szemben azokkal, akiket a baloldal le tudott beszélni erről és akik nem élveznek védettséget, és akik komoly veszélynek ki vannak téve” – mondta.

„Most már teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar baloldal a járvány ügyben csúfosan leszerepelt.”

„A baloldal túlságosan messzire ment. Nem segítette, hanem csak ártottak” – jelentette ki Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában. A kormányfő hangsúlyozta: járványhelyzetben a védekezés nemzeti ügy.

„Ilyenkor abban nem részt venni, az több, mint hiba, ilyenkor kamuvideókat gyártani az több, mint hiba, embereket lebeszélni az oltásról, bizalmatlanságot gerjeszteni egyes vakcinafajtákkal szemben több, mint hiba.”

Orbán Viktor hozzátette: azt kell megjegyeznünk mindannyiunknak, ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani.

Alaptalanul keltett hangulatot a baloldal

A teraszok megnyitása kapcsán a baloldali politikusok és több szakértő is aggodalmának adott hangot, mondván: a lazítás könnyen a visszájára fordulhat, és újra berobbanhat a járvány. Azóta kiderült, hogy ennek épp az ellenkezője történt; csökkent a napi új megbetegedések, illetve az elhunytak száma is. Többek között Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és Hadházy Ákos is felelőtlenséggel vádolta a kormány, ezzel támadva az intézkedést.

Kötelező körnek számított a baloldali politikusok számára kifejezni rosszallásukat és aggodalmaikat, amikor három héttel ezelőtt, április 24-én a vendéglátóhelyek végre megnyithatták teraszaikat. A baloldalon gyakorlatilag mindenki megszakértette, hogy a nyitás miatt a járvány ismét elszabadulhat. – Ha jó idő lesz, ez egy elképesztően veszélyes pillanat lesz – mondta akkor Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. A szocialista politikus hozzátette: „önmagában a nyitás oltári veszélyes, de egyébként szükség van arra, hogy a szektor pénzhez jusson.”

Karácsony Gergely szívét, ahogy fogalmazott; „aggodalommal töltötte el” a kormány döntése: – A nyitás jelentése sokkal inkább az, hogy a kormány a szabadság nagy része mellé a felelősség nagy részét is átadta az állampolgároknak – írta a Facebookon a főpolgármester.

Rosszallását fejezte ki a terasznyitás kapcsán Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke is: – Az a nagy baj, hogy egy szívtelen dög ez az ember – utalt Orbán Viktorra. – És én megmondom őszintén, elegem van abból, hogy ilyen szívtelen emberek ülnek ott – mondta Vadai, akinek ökölbe szorult a keze attól, hogy a kormányfő egy teraszon ülve, sörrel a kezében üdvözölte a lazítások első ütemét.

A vendéglátóhelyek kiülős részei április 24-én nyithattak meg Fotó Bach Máté (BPM) | Magyar Nemzet

Főnöke, Gyurcsány Ferenc sem maradt el a párttársától, amikor „gané embereknek” titulálta az ország jobboldali vezető politikusait, szerinte a kormány celebeknek fizetett azért, hogy a terasznyitást ünnepeljék. Gyurcsány emiatt tüntetőleg a saját kertjéből jelentkezett be három héttel ezelőtt.

A Momentum támogatását élvező, jelenleg független országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos is magabiztosan kijelentette, hogy még pár hetet kellett volna várni a teraszok nyitásával, a kormány szerinte csak akkor fogadta volna meg tanácsát, ha számítanának neki az emberéletek.

Emlékezetes, hogy az állatorvos-politikus szövetségesei, Fekete-Győr András és Soproni Tamás momentumos vezetők már januárban kinyitották volna a teraszokat, kerthelyiségeket. A Momentum elnöke, miután február elején meghirdette a „Nyissuk újra Magyarországot! – de ésszel” című programját, márciusban már arról írt, hogy szigorúbb védelmi intézkedéseket vártak.

Falus Ferenc, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tiszti főorvosa, aki 2014-ben a baloldal főpolgármester jelöltjének is bejelentkezett, szintén aggodalmának adott hangot, és úgy vélte, rossz pillanatban történt Magyarországon a nyitás. Ahogy fogalmazott, felelőtlenség volt a kormánynak az a döntése, hogy mindenféle kontroll nélkül engedte azt a népünnepélyt, ami az április 24-i hétvégén kialakult.

A járvány ideje alatt újra felkapottá vált toxikológus, Zacher Gábor az RTL Klubnak nyilatkozott arról, hogy a felelőtlenség nagyfokú volt az első szabad hétvégén. A szakember kiemelte: – Remélem, hogy nem lesz igazam és ez az egész hétvégi rajzás nem fog visszaütni, de a pakliban benne van. Ezért ezt alapvetően emberi felelőtlenségnek tartom – vélekedett a szakember, hozzátéve: „kívánságaink és a járványhelyzet nem mindig jár kéz a kézben egymással.”

hirado.hu - MNO
  • Orbán Viktor: Amit Brüsszel tesz, az árulás
    Az oltás működik, Magyarország működik – erősítette meg Orbán Viktor a parlament őszi ülésszakának első napján elmondott beszédében. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a gazdaság repülőrajtot vett, így képesek leszünk elérni az 5,5 százalékos növekedést is az év végére. A gyermekeseknek és a nyugdíjasoknak ígért támogatásokat semmi nem veszélyezteti. – Hiába hátráltatja Brüsszel a helyreállítási alap kifizetését, a kormány már megelőlegezte az újraindítási programokra szánt összeget – magyarázta a kormányfő. Szerinte Brüsszel elárulja Európát a migrációhoz való hozzáállásával.
  • „Jakab Péter a világ egyetlen bohóca, akinek testőrei is vannak”
    Részletesen reagált a baloldal vádjaira mai parlamenti felszólalásában Orbán Viktor, bár megjegyezte, a baloldalt a valóság egyáltalán nem érdekli, össze-vissza beszélnek. Jakab Péterrel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette, ő csak egy bohóc, akit nem kell komolyan venni. Azt is mulatságosnak tartotta Orbán, hogy Gyurcsány Ferenc akarja kioktatni a jobboldalt morális kérdésekben.
  • Néhány órás leállással indult ma reggel az előválasztás
    A szombati teljes összeomlás után a baloldali pártok, és az előválasztás szervezői ma reggelre hirdették meg kampányeseményük újraindítását. Ennek ellenére honlapjukon nagyjából reggel nyolc és tizenegy óra között továbbra sem lehetett online szavazni. A hibát később helyreállították, a négylépcsős online szavazási folyamat első fokáról már a második is elérhető: Lehet időpontot foglalni az ún. online azonosításra.
MTI Hírfelhasználó