Megsértette a sokszínű Herthát
2021. április 9. 00:33

Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a véleményszabadság korlátain? Még pontosabban, a Gulácsi Péter, majd a Petry Zsolt körül kirobbant műbalhén. Igen, jól hallották, műbalhén. Ugyanis a két embert és az állásfoglalásaikat még véletlenül sem szabadna összemosni vagy egy lapon emlegetni.

A különbség kettejük között fényévnyi. Nem véletlen, hogy a kormánypárti média, sőt a magyar kormánytagok is, Novák Katalintól kezdve Gulyás Gergelyen át Szijjártó Péterig, erőt nem kímélve igyekeznek a két ügyet összekeverni. Nem árt, ha kicsit rendet teszünk tehát a fejekben!

Gulácsi Péter, az RB Leipzig német focicsapat és a magyar válogatott kapusa ugyanis egy korábbi Facebook-posztjában egy magánvéleményt tett közzé. Nevezetesen azt, hogy mindenkinek joga van úgy élni, olyan családot álmodni magának, amilyet csak akar. Ebbe senki, még az állami hatalom sem szólhat bele. Ez tehát egy magánvélemény, Gulácsi Péteré.

Petry Zsolt, az ugyancsak német Hertha focicsapat kapusedzője viszont Gulácsi Péter személye ellen indított támadást, hol máshol, mint a Magyar Nemzet c. kormánylap hasábjain. Még egyszer mondom: nem véleményt közölt, hanem személyes támadást indított Gulácsi Péter ellen. Petry arról értekezett, hogy Gulácsi jobban tenné, ha csak focizna és nem hangoztatná a véleményét társadalmi kérdésekben. Petry így fogalmazott, idézem: ”Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben.” Magyarán elvitatta Gulácsi jogát a véleménynyilvánításhoz. Majd egy bekezdéssel később lazán bűnözők beengedéséhez hasonlította az európai menekültpolitikát. Nyilván sportalapú, és nem társadalmi-politikai véleményként.

Petry szűrét rövid úton kitette a Hertha BSC. Nagyon helyesen! A kapusedző ugyanis megsértette a berlini csapat sajtónyilatkozatokkal kapcsolatos szabályait, azaz a saját maga által aláírt szerződést. Megsértette a Hertha sokszínű csapatát, ahol eddig jól megfért egymás mellett a német, a surinami, a tunéziai, a szlovák, a kongói, a magyar és a ki tudja még milyen származású labdarúgó, bőrszíntől, vallási- és politikai meggyőződéstől függetlenül. Végül Petry megsértette azt a Németországot, amely – ha tetszik – gazdasági migránsként, afféle Gastarbeiterként vagyis vendégmunkásként busásan megfizette a munkáját a berlini csapatnál.

Petry most csomagolhat. Lehet persze találgatni, hogy itthon vajon a Ferencvárosban, a felcsúti csoda-tizenegynél vagy éppen a Kisvárdánál várják majd tárt karokkal. Senkit se tévesszen meg a kormánypárti médiakórus! Petrynek szerződésszegésért és nevezzük nevén, a saját bárdolatlansága miatt kellett távoznia a Herthától. Nem a véleményéért küldték el, hanem mert két lábbal szállt bele Gulácsi Péter mellett a saját csapata összes tagjába és az országba, ahol dolgozott. És ezért mindenütt piros lap jár!

Hardy Mihály: Petry piros lapja

klubradio.hu
Címkék:
MTI Hírfelhasználó