A főváros vezetése 117 milliárd forintnyi vagyont lapátolt ki a költségvetésből
A főváros balliberális vezetése alig több mint egy év alatt 117 milliárd forintnyi vagyon "lapátolt ki" az önkormányzat költségvetéséből, miközben semmilyen fejlesztés nem történt - jelentette ki a Volner Párt elnöke hétfőn Budapesten.
2021. március 8. 16:06

Volner János a Városháza előtt megtartott sajtótájékoztatón arra kérte az Állami Számvevőszéket, hogy indítson vizsgálatot a vagyonvesztés okának kiderítése érdekében, és a Volner Párt is „utánajár az eltűnő közpénznek”. Kifejtette: 2019. október 17-én 160 milliárd forintnyi vagyona volt állampapírban a fővárosnak, 2021. február 22-én viszont már csak 43 milliárd forint volt az állampapírvagyon; ugyanakkor ha levonjuk ebből az összegből azt a 31 milliárd forintot, amennyivel 2019-hez képest 2020-ban kevesebb iparűzési adó folyt be a főváros költségvetésébe, akkor is több mint 80 milliárd a vagyonvesztés mértéke. Eközben ebben az időszakban semmilyen fejlesztés nem valósult meg a főváros büdzséjéből, ami fejlesztés történt Budapesten, azt a kormány finanszírozta - mondta a politikus.

Hangsúlyozta, hogy már tavaly februárban 82 milliárd forint állampapírvagyon felhasználásával tervezte a főváros vezetése a költségvetést. Még nyoma nem volt a válságnak, már elhatározták, hogy a pénzt fel fogják élni - fűzte hozzá. Kérdésre válaszolva úgy vélekedett: a Jobbiknak máig nem sikerült megszabadulnia a „virtigli neonáciktól”.

Ezért nem csodálkozik Jakab Péter pártelnök azon nyilatkozatán, hogy a Jobbik újra azt a Biró Lászlót indítaná a tiszaújvárosi körzetben az országgyűlési választáson, aki dehonesztáló jelzőkkel illette a zsidóságot. Szintén kérdésre válaszolva Volner János ésszerűnek nevezte, hogy a kormány az uniós beszerzés mellett alternatív forrásokból is beszerez vakcinákat, mert ez emberéletekben mérhető előny. A baloldal részéről pedig minden olyan kísérlet, ami az oltás ellen agitál, „gyilkossági kísérletnek értékelendő”.

Gusztustalan, hogy a baloldali képviselők emberéletek árán próbálnak politikai előnyhöz jutni - fogalmazott a politikus, független parlamenti képviselő.

MTI
MTI Hírfelhasználó