Az egyezmény, aminek nyomán marhavagonokba zártak 76 ezer magyart
Embereket nem lehet marhacsordaként az egyik országból a másikba átterelni – idézi Lloyd George egykori brit miniszterelnök kijelentését Ligeti Dávid. Mégis megtörtént: a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár történészével a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményről beszéltünk annak alkalmából, hogy kerek 75 esztendővel ezelőtt, 1946. január 27-én, Budapesten írta alá a dokumentumot Gyöngyösi János külügyminiszter és Vladimír Clementis külügyi államtitkár.
2021. február 27. 09:59

– Mikor és milyen körülmények között zajlott le 76 ezer Felvidéken élő magyar kitelepítése?

– A második világháborút idéző körülmények közötti brutalitással, 1947 tavasza és 1948 nyara között zajlott a kitelepítés. Akiket erre felszólítottak, nem kaptak elég időt arra, hogy összes ingóságukat magukkal vigyék. A magyarokat megalázó módon, a zsidókat és más nemzetiségeket sújtó, korábbi intézkedésekhez hasonlóan marhavagonokban deportálták, néhány évvel a második világháború után. A határon a szó legszorosabb értelmében átlökték vagy átdobták ezeket az embereket, akikben, s még utódjaikban is, ez olyan mély nyomokat, sérelmeket hagyott, hogy azok jó időre beárnyékolták a szlovák–magyar kapcsolatokat. Ugyanis a végrehajtást a szlovák hatóságok végezték.

Áttelepített magyarok egy csoportja(Fotó: Nemzeti Fotótár)

– Nemcsak a lakosságcsere, de a végrehajtás brutalitása is fölvet párhuzamokat a térségben történt, hasonló atrocitásokkal.

– A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár egy korábbi konferenciáján, melyet a Gulag és a Gupvi táborrendszerébe hurcoltak emlékére rendeztünk, s amelyiken mindegyik elszakított területről jelen voltak történész kollégák, elhangzott, hogy ebben az időszakban egy kettős elnyomási folyamat zajlott. Egyrészt beszélhetünk azokról, akiket a Szovjetunióba hurcoltak, másrészt azokról is, akiket a helyi hatalom hurcolt el. Ide kapcsolódik a Csehországba történő deportálások korszaka is, amikor a felvidéki magyarokat szláv területekre internálják. Nagyjából ötvenezer embert hurcolnak el 1945-ben Csehországba, ezeket az embereket aztán, teljesen jogfosztott állapotban mezőgazdasági és ipari munkára fogják. Tulajdonképpen rabszolgamunkáról beszélhetünk.

– Ezt a deportálási hullámot Csehszlovákia Budapestre történő nyomásgyakorlásként is alkalmazta, hiszen az úgynevezett lakosságcsere jóváhagyása után lassan visszaengedték a Csehországba hurcoltakat.

– Az országon belüli internálással Prága valóban kitette a fegyvert az asztalra, jelezve, hogy birtokon belül van, és intézkedései nemzetközi támogatásban részesülnek. Arra hivatkoztak, hogy a magyarok is követtek el háborús bűnöket. A másik érvük a volt, hogy a magyarországi kormány is követelte a németség kitelepítését. Hogy Budapest ezt szovjet nyomásra tette-e, arról a mai napig megoszlanak a vélemények.

A csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében Magyarországra áttelepített felvidéki magyarok egy csoportja Dunacsún községben. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen (Fotó: Nemzerti Fotótár/Mafirt)

– A magyar kormány próbált ellenállni, sőt Gyöngyösi János külügyminiszter még azt is felvetette, hogy tolják északabbra a határokat, s akkor nem okoznak problémát az ott élő magyarok, de Budapest végül mégis engedni kényszerült.

– A valós döntéseket nem a két főváros hozta meg, hanem a Szovjetunió. Ne felejtsük el, hogy mindkét államban jelentős szovjet haderő állomásozott, ilyen körülmények között önálló politikára pedig nem volt lehetőség. Persze számít az, hogy mit képviselnek a kormányok, de a döntő szót a Szovjetunió mondta ki. Sztálinnak pedig érdekében állt, hogy a lakosságcserék minél nagyobb arányban valósuljanak meg.

(Fotó: Nemzerti Fotótár/Mafirt)

– Milyen rétegeket érintett a magyar és szlovák közösségek köreiben ez a csere?

– Prága azzal érvelt, hogy nem károsodnak anyagilag a magyarok, hiszen a csere paritásos alapon megy, és az átköltözők megkapják a kiköltöző szlovákok házait, de csehszlovák részről úgy állították össze a kitelepítendők listáját, hogy az a tehetősebb magyar gazdákat érintse. Közben megindul a propaganda a hazai szlovákság köreiben, a Csehszlovákiából érkező agitátorok erőteljes nyomást fejtettek ki, és sajtóhadjárat indult. Elsősorban a Békés megyei szlovákságot telepítették át, ott nehéz sorsú emberek éltek. Mégis, egy jó részük később csalódásként élte meg a változást, hiszen 1950-re a szlovákság befolyása csökkent, és újra a cseh dominancia került előtérbe. Ráadásul honvágy is kínozta őket. Ez is megerősíti Lloyd George harminc évvel korábbi, hírhedt kijelentését, hogy az embereket nem lehet marhacsordaként az egyik országból a másikba átterelni.

Áttelepítettek egy csoportja első Dunacsúnban töltött napjukon ebédért áll sorba(Fotó: Mafirt)

– Időhúzásként Budapest például lezárta a határokat, amelyek ezt követően is zárva maradtak. Meddig maradt fenn ez a családokat, kapcsolatokat szétziláló állapot?

– Oda-vissza éveken keresztül fennállt az utazási korlátozás, igaz ez nem volt olyan szigorú, mint ami a nyugati határszélre vonatkozott. Ha egy magyar állampolgár Sopronba akart utazni 1949-ben, akkor külön engedélyt kellett ehhez kérnie. A Rákosi-korszakban igen nehéz volt a trianoni határok átlépése, börtönkerítéssé váltak ezek a vonalak.

– Vajon mi állhatott a magyarok kitelepítése mögött? Peéry Rezső fogalmaz úgy a két világháború közötti Csehszlovákiáról, hogy nyolcmillió „államalkotó” és ötmillió „másodrendű állampolgár” alkotta. Ezen akartak változtatni?

(Fotó: Mafirt)

– A második világháború utáni törekvések megértéséhez érdemes az első világháború utáni helyzetre visszatekinteni. Csehszlovákia 1918 után nem nemzetállamként jött létre. Ez egyébként egyetlen létrejövő utódállamra sem igaz, pedig ennek ellenkezőjét szokták emlegetni. A trianoni és a saint-germaini békeszerződés megfogalmazta, hogy az új államokhoz kerülő nemzetiségek jogvédelmet élveznek. Így például kisebbségvédelmi záradékok rögzítették a Csehszlovákiához kerülő magyarság életkörülményeit. Ez a helyzet gyökeresen megváltozott a második világháborút követően, de a két világháború közötti helyzet sem volt atrocitás-, illetve elnyomásmentes. Az újabb jogkorlátozások tehát nem derült égből villámcsapásként jöttek, de felgyorsították a korábban beindult folyamatokat. Tomáš Masaryk 1946 elején kimondja, hogy nem ismerik el a nemzetiségi jogokat, így az országban maradó magyarok és németek gyermekeinek szlovák iskolába kell járniuk. Ezzel már nemcsak a felső-, hanem a teljes magyar közoktatást felszámolják Csehszlovákiában.

– Feltehetőleg nem 1945 tavaszán ötlötte ki mindezt a csehszlovák kormány.

– Beneš már 1943-ban előterjeszti Sztálinnak, hogy a háború lezárása után a németeket és a magyarokat meg kell büntetni. Etnikai alapon kívánnak tehát a „háborús bűnösökkel” leszámolni. A szövetségesek a második világháború után, erre a szándékra rábólintva, egy olyan eljárásra adnak zöld lámpát, amelyek szembe mentek azokkal a törekvésekkel és jogokkal, melyet ők maguk fogalmaztak meg. Idézhetjük például az 1941-es Atlanti Chartát, mely szerint egy új, szabad világot kell teremteni, ahol érvényesülnek az emberi jogok. Szintén megfogalmazzák a Szovjetunió által is aláírt, ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

– Ebben az 1945-ös évben, július 17-én kezdődik meg a potsdami konferencia, az utolsó olyan lehetőség, ahol az emberi jogok elkötelezett híveiként a nyugati szövetségesek még be tudtak volna avatkozni. Éltek-e ezzel a lehetőséggel?

– A nyugati közösség tulajdonképpen rábólintott Sztálin terveire a kitelepítéseseket, különösen a németek kitelepítését illetően, és csak minimálisan próbálták mérsékelni ezeket a folyamatokat.

– Nyilatkozatokban az 1945-ös Csehszlovákiában sem volt hiány…

– Már 1945 májusában – az úgynevezett kassai kormányprogramban – az új csehszlovák vezetés kinyilvánítja, hogy lemond Kárpátaljáról az országot egyébként éppen megszálló Szovjetunió számára és deklarálja a magyarok és a németek jogfosztottságát. A kollektív bűnösség elve alapján igyekeztek ezt a két nemzetiséget olyan állapotba hozni, hogy többé ne lehessenek államalkotó tényezők. A kikényszerített lakosságcsere nyomásgyakorlásának eszköztárához sorolhatjuk a Beneš-dekrétumokat is, azt, hogy a csehszlovák állam a felvidéki magyarokat deprivációval fenyegeti, sőt ezt meg is teszi. Itt ismét találkozik a csehszlovák és a szovjet gyakorlat, hasonlóképpen zsákmányolták és fosztották ki az általuk megszállt országokat. Bárkit ki lehetett telepíteni vagy megfosztani a vagyonától. Jellemző a korszakra az 1968-ban államelnökké kinevezett Ludvík Svoboda nyilatkozata, melyet 1945. május 9-én, a Szovjetunió által ünnepelt győzelem napján (a nyugati államok május 8-ára teszik ezt – a szerk.) kijelentette: „Népünk nem tud tovább a németekkel és a magyarokkal egy országban élni.”

A kényszerkitelepítés elől elmenekült csallóközi magyar nők és gyermekek várakoznak a rajkai nagyvendéglő üres termében (Fotó: Nemzeti Fotótár/Mafirt-felvétel)

– A magyarok kitelepítését nem hagyta jóvá a teljes nemzetközi közösség. Vajon ezért törekedett a csehszlovák fél az úgynevezett lakosságcserére?

– Az 1944-es szlovák nemzeti felkelés leverésében való magyar részvétel, ami egyébiránt nem volt igaz, képezte az alapot arra, hogy háborús bűnösnek nevezhessék a magyarokat. A kelet-közép-európai térségben a szovjetek mindenhol támogatták az úgynevezett lakosságcseréket, hogy csökkentsék a nemzetiségek számát és etnikailag tiszta területeket hozzanak létre. A legnagyobb mértékben ez a lengyeleket érintette, akiknek az államát nyugatra tolták: a lengyel állam keleti részeit, a mai Nyugat-Belorussziát és Nyugat-Ukrajnát elcsatolták, az itt élő, igen jelentékeny lengyel népességet áttelepítették azokra a régi és újabban kialakított nyugat-lengyelországi területekre, így Kelet-Poroszországba, Pomerániába, Sziléziába, melyek a nagyrészt németlakta területek voltak. Épp így Sztálin kényszeríti ki a Dél-Dobrudzsa vidékén bekövetkezett népességcserét Románia és Bulgária között, vagy a délszláv állam és hazánk közötti, a felvidékinél jóval kisebb arányú lakosságcserét. Önmagában nem volt tehát egyedülálló a lakosságcsere, de az egyedivé teszi, hogy Sztálin ezzel éppen azt a versailles-i békerendszert erősítette meg, a melyet még Szovjet-Oroszország ítélt el az I. világháború után és szörnyszülöttnek nevezett.

– Ez csak a kezdet volt a Felvidéken maradó magyarság számára.

– A lakosságcserét egy szimbolikus szlovákosítás is követi a Felvidéken. Településeket neveznek el szlovák hősökről, így változik meg Bős (Gabčikovo) vagy Párkány (Stúrovo) neve. Új honfoglalásról beszélhetünk. A csehszlovák állam arra törekszik, hogy megbontsa a magyarság a határ két oldalán lévő etnikai egységét, ami részben sikerül is. Arról az országterületről, melyet az első bécsi döntéssel visszakap Magyarország, s amely pontosan leköveti a magyar-szlovák nyelvhatárt, néhány év leforgása alatt kitelepítik a magyar lakosság egyharmadát. A maradék lakosságot pedig hivatalosan szlovákká nyilvánítja a reszlovakizálási program, így az 1920 után megvalósuló asszimilációnak ez a leggyorsabb fázisa. Mindezt nemzetközi támogatással tették meg, tehát nem kizárólag a csehszlovák állam túlkapásairól van szó, mindehhez megkapták a nagyhatalmak pecsétjét is. Ennek köszönhető, hogy a Benes-dekrétumok a mai napig a cseh jogrendszer részét képezik – miközben ezek az intézkedések teljes mértékben szembe mennek az Európai Unió alapjogi chartájával is. Ezek a dekrétumok a V4-ek együttműködését is gátolhatják. Ez a mai napig meghatározó és fontos kérdéskör.

– Távoli történetnek tűnik mindez, mégis szinte naponta belefutunk olyanokba, akiknek a családját érintették ezek az atrocitások. Számos magyarországi család számontart Felvidékről áttelepített felmenőket, ám gyakran már semmit nem tudnak az ott élő rokonságról.

– Valóban, a trianoni határon túlra került családtagokkal gyakran megszakadt a kapcsolattartás a háború utáni esztendőkben. Kevésbé tudatosult bennünk, magyarokban, de a népesség nagy részének felmenői elszenvedtek valamilyen represszív intézkedést, és ez akkor is hatással van mentalitásunkra, ha ezzel nem is vagyunk teljes mértékben tisztában.

hirado.hu
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
  • Reneszánsz barátság
    Olyan világot kell visszahozni, mely méltó Európa múltjához, őseink áldozatvállalásához.
  • Május 10-én indul a jelenléti oktatás a középiskolákban
    Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban. Az operatív törzs döntött arról is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan csak írásbeli érettségi vizsga lesz.
MTI Hírfelhasználó