Elkerülhető lett volna Budapest elpusztítása?
Ma 76 évvel ezelőtt, este 8-kor indult meg Budapest ostromának utolsó, kétségbeesett hadművelete, a budai várból való kitörési kísérlet. Két nap múlva a magyar főváros egésze szovjet kézre került. Komolyabb esélyt jelenthetett volna a főváros megmentésére annak a szovjet parlamenternek a jelentkezése, aki Steinmetzet és Osztyapenkót megelőzve járt Hindy Ivánnál, Budapest magyar védőinek parancsnokánál. Ez derül ki egy kéziratiratból, mely nemrég került a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tulajdonába. Szakály Sándort, az intézmény főigazgatóját a hirado.hu a dokumentumról kérdezte.
2021. február 11. 12:52

Két megközelítést ismerünk arról, hogy mikor kezdődött Budapest ostroma. Az egyik szerint az ostrom már 1944. október 27-én megkezdődött, amikor a szovjet csapatok elérték az Attila-vonalat, míg mások december 25-ére, a főváros bekerítésére teszik ennek kezdetét. Melyik megközelítés helytálló?

– Attól függ, hogy a budapesti hadműveletről vagy Budapest ostromáról beszélünk. A budapesti hadművelettől az ostrom utolsó napjáig számított idő 125 napot jelent, míg az ostrom tényleges kezdete 1944. december 24-e, a főváros bekerítésének napja. Ekkor kezdődik meg a második világháború egyik legnagyobb városi ostroma. A levéltárnak a közelmúltban átadott, a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségétől kapott iratanyagban szerepel egy leírás, melyet Kocsis László vezérkari ezredes, a Ludovika Akadémia egykori parancsnoka készített Hindy Ivánról, a Budapestet védő magyar királyi I. honvéd, illetve az egész, Budapestre szorult magyar csapatok parancsnokáról. Kocsis leírja, hogy december 25-én, más feljegyzések szerint 24-én, a Budakeszi úton már feltűnt néhány szovjet harckocsi. Ezt Gosztonyi Péter és más források is megerősítik. Viszont a hadművelet valóban októberben kezdődött meg, mert Sztálinnak eredetileg az volt a „vágya”, hogy – miként Hitler szeretett volna 1941. november 7-én a Vörös téren masírozni – 1944. november 7-ére foglalja el Budapestet.

 

A Szakály Sándor birtokába került dokumentum szerint Osztyapenko és Steinmetz előtt járhatott egy eddig ismeretlen parlamenter is a Budapestre szorult magyar csapatok parancsnokánál (Fotó: MTVA)

Miért nem sikerült ez?

– Október 15-e előtt még bizonytalan volt a magyar kiugrás, majd ennek meghiúsultával, ennyi idő alatt nem lehetett már bevenni a magyar fővárost.

Honnan került elő az új iratanyag?

– A Veritas Kanadából kapta meg néhai vitéz Duska László százados irathagyatékát, amelyben Kocsis László 1976 decemberében megírt, mintegy hetven gépelt oldalt kitevő kézirata is található. Ő a korabeli táviratváltásokból és a szemtanúk, résztvevők emlékeiből állította össze az anyagot.

Mi alapozta meg a védők kitartását? Nem lett volna észszerűbb a főváros feladása?

– Almay Béla vezérkari ezredesre hivatkozva olvasható a hozzánk került iratban: „Altábornagy úrnak (tehát Hindy Ivánnak – a szerk.)proponáltuk december 23-án, hogy a pesti hídfőt fokozatosan szűkítve törjünk előre a Budát környező hegyekbe, majd megfelelő terepet biztosítva december 30-31-én hajtsunk végre áttörést Bicske irányába, Mór felé. Az altábornagy javaslatát a németek nem fogadták el.” Így tehát Bécset is védték, míg Budapest 51 napos ostrom alá került, és óriási anyagi és emberveszteségeket szenvedett. (Bécs ostroma 1945 áprilisában mindössze 11 napig tartott, mert a védők – Hitler parancsa ellenére – a város lerombolását megakadályozandó, rövid harc után feladták az osztrák a fővárost – a szerk.)

Szovjet katonák lőnek a főváros ostromakor valamikor 1944. december 30. és 1945. február 13. között. A felvétel készítésének hónapja és napja ismeretlen (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Mit tudunk a Budapestet ostromló és a fővárost védő erők létszámáról, összetételéről?

– A Budapestet védő katonai erőt mintegy 70-75 ezer főre teszik. (Vannak ennél magasabb számadatok is, mint Kameny Nyevenkin: A Budapest Erőd című hatalmas munkájában szereplő több mint százezer fős védősereg.) Ez mintegy 37 ezer magyart és 33 ezer németet jelent. Egy összeállításból kiderül: a védők sorai között van a magyar királyi 10. honvéd gyaloghadosztály, a 12. tartalék hadosztály, az 1. páncélos hadosztály. Ezek azonban nevükkel ellentétben gyakorlatilag az adott seregtestek töredékei úgy létszámukat, mint fegyverzetüket tekintve. A német erőt az SS IX. hegyi hadtest, illetve az alárendeltségébe tartozó sereg- és csapatestek jelentették. Különböző szovjet „források” 188 ezres védősereget emlegetnek. Erre az egykori katonák, akik részt vettek a város védelmében, azt mondják: mese.

A milliós város ostromának feladatával először szembesülő szovjet erők egészen egyedi technikákat is alkalmaztak. Ilyen volt a civilek „sajátos felhasználása”.

– Az Argentínában több mint negyven évvel ezelőtt készült kéziratban olvasni: a pesti oldalon a szovjetek civileket terelnek maguk előtt, akik kiabálással megadásra szólítják fel a magyar katonákat. Ez a nemzetközi hadijoggal – az iratban ez is szerepel – minden formában ellentétes.

Kóbor lovak Budapest egyik utcáján 1945 januárjában Fotó: Reprodukció - Nemzeti Fotótár

Ha már a hadijog került szóba: a szovjet megszállás végéig állt két szobor Budapest bevezető útjai mellett: Steinmetz Miklósé Vecsés határában, Ilja Afanaszjevics Osztyapenkóé az M7-es és 7-es út találkozásánál. A kommunista legendárium szerint mindkét parlamentert „lelőtték a német fasiszták”. Miképpen alakult valós történetük?

– Ez a két történet a parlamenterek lelövéséről még Osztyapenko esetében is csak részben igaz. Az igaz, hogy lelőtték, de saját tűzbe került. Steinmetz Miklós autója viszont aknára futott. Valamikor a Magyar Nemzetben közöltem is egy rövid feljegyzést arról, amit egy ott lévő páncéltörő ágyús ütegparancsnok írt le: borús, esős nap, s egyszer csak megszólal valaki: a hülye orosz ráhajt az aknára! No, ez volt Steinmetz Miklós. Az 1980-as évek végén készült interjú egy szlovák nemzetiségű férfival, aki szovjet hadifogságba kerülve azok között volt, akik kihozták a robbanás helyéről a holttestet. Elmondta: Steinmetz teste tele volt aknaszilánkokkal, az pedig teljesen ellentétes a gépágyú okozta sérülésekkel. Ami viszont a parlamenterek kapcsán számomra is újdonság: azt írják a Veritasba került iratban, hogy Hindynél is megjelentek parlamenterek.

Ezek szerint járt egy harmadik küldöttség is Budapest védőinél orosz részről, akikről mindeddig nem tudtunk?

– Egyelőre nem tudom, hogy ez az állítás helytálló-e, de Almay Béla vezérkari ezredes „mint szemtanú”, a hozzánk került irat szerint ezt jegyezte fel: „December 27-én orosz parlamenterek jelentek meg Hindy altábornagynál a Miniszterelnökségi Palotában. (Steinmetzet és Osztyapenkót két nappal később, december 29-én indítja el missziójára szovjet haderő – a szerk.) Ugyanakkor repülőgépekről az ultimátum szövegét sok százezer példányban leszórták. Véletlen folytán éppen a várószobában voltam, amikor a parlamentereket beengedték. A legmesszemenőbb udvariassággal bántak a kissé elvadult kinézésű orosz századossal és a valamivel jobb kinézésű vezérkari törzstiszttel, úgy emlékszem, ezredessel szemben, aki magyarul is beszélt. A parlamenterek felolvasták az ultimátumot, amely 3 óra időt adott a megadás elfogadására. Az ultimátum a magyar erők hadrendjét is tartalmazta, bizonyítva azt, hogy gyengeségünket is ismerik. Annyira szakszerű és pontos volt, hogy az látszott, hogy itt árulás van. Még az önálló századok is szerepeltek fedőnevük feltüntetése mellett. Az ultimátum megadás esetére különbséget tett a magyarok és a németek között. A magyaroknak rövid kivizsgálás után otthonukba való visszatérést helyezett kilátásba azzal, hogy a tisztek megtarthatják kardjukat. A németeknek is jelezték, hogy esetleg, idővel haza bocsátják őket. Az ultimátumot három hadseregparancsnok írta alá. Nem tudom, hogy a németekhez is küldtek-e parlamentereket. A parlamenterek közölték, hogy a válaszra egy órát várnak és esetleg egy fél órát még adhatnak. Hindy altábornagy közölte, hogy a választ azonnal megadhatja, írásba sem kell foglalni, annyira rövid, s félreértés nem származhat belőle: nem. A parlamenterek eltávoztak, csak hónapok múlva hallottam arról, hogy az egyiküket agyonlőtték volna a németek. Erről az ostrom alatt szó sem esett, s az orosz propaganda egyik ténye lehetett.”

A romokkal, szétlőtt, lebombázott épületekkel övezett Kálvin tér (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Pest 1945. január 18-i eleste után Budát a speciális terepviszonyok miatt még tartani tudták a védők.

– Nagyon érdekes, amikor a Hindyről szóló kéziratban azt írja Kocsis László a Budapest ostromában részt vett katonákra hivatkozva, hogy Pest kiürítését, s a hidak felrobbantását is elkapkodták a németek. A szovjet erők nem voltak közvetlenül a visszavonulók mögött, tehát sokkal jelentősebb erőt lehetett volna Budára hozni Pestről. A hidak felrobbantása után ugyanis számos magyar alakulat maradt a pesti oldalon, akiket már nem lehetett „megmenteni”. A nyugatra mentett korabeli iratokból lehet arról is olvasni, hogy Budát ez esetben még tovább lehetett volna tartani. A budai vár tartott ki a leghosszabb ideig, csakhogy az utolsó 7-8 napra már elfogyott a víz és az élelem.

Végkifejletként pedig a balul sikerült kitörés zárta a főváros ostromát. Mi volt ez: hiba vagy kényszer?

– Remény. Akik megpróbálták, azt remélték, hogy átjutnak a szovjet gyűrűn, s a német erők fölveszik őket valahol. Ám egy mészárszék lett a próbálkozásból a Széll Kálmán tértől a Hűvösvölgyi útig, s az Ördögárok csatornájáig, ahonnan legfeljebb visszafordulni lehetett. Szinte képtelenség volt kitörni. Beszéltem olyan ismerőssel, aki 15 évesen a Vannay-zászlólajnál szolgált, futárszolgálatot teljesített. Katonaiskolába járt, tizenévesen itt maradt Budapesten. Elmondta: a zászlóaljnál is voltak ápolónők a sebesültek mellett. Az egyik nő azt mondta, még nem volt soha férfival, valaki tegye magáévá, hogy ne az orosz legyen az első. Elkeseredett volt a küzdelem – nem akarták feladni. De voltak megadások is, természetesen. Ez olyan esetekben volt gyakori, amikor a német és magyar csapatok között nem volt teljes az összhang, így a németek erőszakoskodásai válthattak ki átállást.

A Budai Önkéntes Ezredet is megemlíthetjük a szovjet oldalon harcolók között. Valóban komoly szerepet játszott ez az alakulat?

– A Budai Önkéntes Ezred 1945. február 12-én alakult meg a Kelenvölgyben. Február 13-án ért véget Budapest ostroma. Attól még harcoltak ők, de nem úgy, mint egy ezred. Valóban voltak magyarok, akik a szovjet oldalon harcoltak, de a legtöbben félelemből és kényszerből tették ezt.

Talán azért is, hogy ne kerüljenek a szovjet lágerekbe…

– Nem minden szovjet oldalon harcoló magyar katona úszta meg a hadifogságot.

Közvetlenül az ostrom után orosz nyelvű útjelző táblák, gyalogosok a romos Blaha Lujza téren, a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Éles viták tárgya a mai napig a nyilasok szerepe s az általuk elkövetett kilengések.

– Nem lehet azt mondani, hogy ne lettek volna atrocitások, melyet a nyilas-hungarista mozgalom tagjai követtek el. Ahogy Gömbös Ernő – aki nem volt ott ugyan Budapest ostrománál, de Szálasi szárnysegédje volt – mondta nekem 1986-ban, amikor egy hosszú beszélgetést készítettem vele: „Az ostrom alatt mi volt a legbiztosabb, ha meg akartál menekülni? Fölszedtél valahol egy fegyvert, fölhúztál egy nyilas karszalagot, s attól kezdve a kutya nem kérdezte meg tőled, ki vagy, nem mert hozzád szólni. Sok lumpen elem is volt az ilyenek között.” Mindenesetre az úgynevezett nyilas alakulatok, mint a Fegyveres Nemzetszolgálat létszámát nem lehet 3-4 ezer főnél többre tenni.

A minden február 13-án kitárgyalt német–magyar kitörés mellett nem elhanyagolható a szovjet betörések, fosztogatások szerepe sem.

– Az élet- és vagyonbiztonság hosszú ideig nem állt helyre Budapesten. A szovjetek által megerőszakolt Polcz Alaine vagy az Anima című németországi könyv szerzőnője leírja, mi történt a nőkkel a szovjet uralom idején. Meg volt szabva, hogy milyen fokozatú szovjet katona mennyi zsákmányt vihet haza. Egy marsall egy egész vonatszerelvénnyit. A bankokat is szisztematikusan kirabolták. A magyarországi zsidóság vagyonát, értékeinek egy részét a deportálása előtt a hazai kereskedelmi bankokban helyezte el. Ezek döntő többsége is szovjet „hadizsákmány” lett.

A Déli pályaudvar romos épülete az ostrom után (Fotó: Reprodukció/Nemzeti Fotótár)

Korábban magyar erők is jártak a keleti frontokon. Ők is zsákmánnyal megrakodva jöttek át a határon?

– Nem találkoztam azzal, hogy a magyar királyi honvédség tagjai szervezetten fosztogattak volna és jelentős értékeket hoztak volna Magyarországra. Megesett, hogy a hazatérőket a határon tábori csendőrök ellenőrizték. Találkoztam olyan esettel, mikor egy hivatásos tiszt egy motorkerékpárt próbált hazahozni. Azonnal elvették tőle és felelősségre vonták. Épp így jártak el azzal, aki egy ikont próbált hazahozni. Tegyük hozzá: ezek többnyire nem lopott vagy rabolt, hanem például a lakosságtól élelmiszerért cserélt holmik voltak.

Nemcsak az ország mozdítható anyagi és tárgyi eszközeit hurcolták el a szovjet katonák, hiszen a lakosságot is százezer számra hajtották a szovjet lágerekbe. Összesen hány szerencsétlen ember jutott ilyen sorra, és hányan élték túl a tömeges elhurcolást?

– 700-800 ezerre teszik a Magyarország területéről elhurcoltakat és 300 ezerre azok számát, akik nem tértek haza.

Magyarországot 1945-ben hatalmas erővel szállják meg az oroszok, ám az ötvenes években ehhez képest csak kisebb jelenlétről beszélhetünk. Mikor megy ki innen a nagy létszámú haderő?

– Nagyjából az 1947-es párizsi békeszerződést említeném. Annak hatályba lépése után Magyarország területéről a szovjet csapatokat ki kellett volna vonni. Csakhogy a békeszerződésnek van egy kiegészítő része, miszerint a Szovjetuniónak jogában áll Magyarországon haderőt állomásoztatni, hogy megteremtse az összeköttetést az Ausztriában állomásozó megszálló erőivel. Azt a szerződés nem tartalmazza, hogy ez a szovjet erő mekkora lehet. Elvileg a szovjet csapatokat akkor kellett volna véglegesen kivonni Magyarországról, amikor életbe lépett az osztrák államszerződés.

Ez mégse történt meg.

– Fölfogásom szerint 1955 szeptemberétől 1957. márciusáprilisig a szovjet csapatok minden jogalap nélkül tartózkodtak Magyarországon. A Varsói Szerződés alapokmányában egyetlen olyan kitétel sincs, amely arról szólna, hogy itt szovjet csapatok állomásozhatnának, tehát 1957 tavaszáig az orosz jelenlét minden nemzetközi megállapodással ellentétes volt. Akkor Kádárék Moszkvába látogattak, és megszületett a megállapodás arról, hogy „ideiglenesen hazánkban állomásoznak” a szovjet erők.

A mai napig a legkülönfélébb értékeléseket lehet hallani a történtekről. Van, aki „felszabadulást” emleget, mások megszállást, és vannak, akik a kitörés emlékezetére helyezik a hangsúlyt. Mi a történtek helyes megítélése?

– Az emlékezet mindig vita tárgya. Azt szoktam mondani, hogy a mi múltunk egészben vállalandó, függetlenül attól, hogy szép vagy nem szép. Nem szabad senkitől megvonni a jogot ahhoz, hogy másképpen vélekedjen egy dologról, de nem szabad senkinek sem megadni azt a jogot, hogy más vélekedését elnyomja. Nonszensz náciknak nevezni azokat, akik fejet hajtanak Budapest védői előtt. Mondhatta volna a katona már a Kárpátokban is, hogy „akkor tegyük föl a kezünket!”, vagy történhetett volna hasonlóan, mint Bécs esetében, de ehelyett azt vállalták, hogy amíg lehet, megvédik a várost. Ott volt például az egyetemi rohamzászlóalj, melyben még zsidó munkaszolgálatosok is harcoltak a szovjetek ellen, mert úgy mentették ki őket egyetemista társaik, hogy „gyere közénk, itt nem keres téged senki”. Ezek az emberek a hazájukat védték. Szokás azt mondani, hogy a győzteseké a teljes igazság. Szerintem viszont a veszteseknek is lehet részigazsága. Nem szabad megvádolni és kirekeszteni azokat egy közösségből, akik a rész-igazságot is igazságnak tekintik.

A királyi palota középső része az ostrom előtt és után (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Udvardy Zoltán

hirado-hu
MTI Hírfelhasználó