Karácsony a baloldal démonaival küzd
A Századvég Alapítvány elemzője szerint a baloldali önkormányzati vezetők felhatalmazva érzik magukat arra, hogy együttműködés helyett folyamatosan kiélezett küzdelmet vívjanak a kormánnyal.
2021. január 28. 09:42

Évek óta halljuk azokat a megalapozatlan vádakat, amelyeket Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere többek között a Republikon Intézet konferenciáján is kifejtett, miszerint Magyarországon veszélybe került az önkormányzatiság, és valójában a demokrácia szisztematikus felszámolása zajlik – fogalmaz a Magyar Nemzetnek készített elemzésében Konstanczer Tamás.

A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője írásában emlékeztet: egymást érik a baloldali sajtótájékoztatók, amelyek mind egy témára épülnek: hogyan lehetetleníti el a kormány a baloldali önkormányzatok működését. Karácsony Gergely főpolgármester például nemrég sajtótájékoztatón jelentette be, plakátkampányt indít annak érdekében, hogy „tájékoztassák” a polgárokat, milyen veszélyekkel járnak az önkormányzatokra nézve a kormány állítólagos elvonásai.

– Karácsony Gergely szerint frontvonal húzódik meg a központi hatalom és a helyhatóságok között. Azonban ha közelebbről megvizsgáljuk a baloldali önkormányzatokat, könnyen megállapíthatjuk, hogy a baloldali városvezetők többsége valójában saját démonaival, belső ellenfeleivel vív küzdelmet, nem pedig a kormányzattal – jelenti ki az elemző.

A DK elnöke a fővárosi kinevezettjeivel rövid pórázon tartja a Párbeszéd társelnökét  Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Konstanczer Tamás szerint szereptévesztésre utal az a városvezetői filozófia, amelyet egyes baloldali polgármesterek képviselnek.

– A baloldali önkormányzati vezetők felhatalmazva érzik magukat arra, hogy együttműködés helyett folyamatosan kiélezett küzdelmet vívjanak a kormánnyal, egyfajta állóháborúba sodorják magukat, ahol áldozatként tündökölhetnek a politikai haszonszerzés reményében. Azontúl, hogy ez a szerep egyáltalán nem őszinte, nem is kifizetődő, hiszen a választók cselekvésre hatalmazzák fel a politikai vezetőket, nem pedig panaszkodásra. A demokrácia állapotáról szóló érvelésük közhelyszámba megy, mert egyes baloldali városvezetők – szerepüket szándékosan félreértelmezve – elfelejtik, hogy a nép uralmának játékszabályai szerint a polgármester az adott település vezetésére kap felhatalmazást, a kormány azonban az egész ország irányítására – hangsúlyozza a Századvég Alapítvány elemzője.

Az elemző szerint az egyes baloldali önkormányzati vezetők részéről tapasztalható folyamatos küzdelem és kommunikációs háború értékelése alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy Karácsony Gergely és a baloldali városvezető társainak pozicionálása nem szólhat másról, mint hogy puszta politikai számításból kormányzati alternatívát mutassanak a jövő évi választásra. – Ez felveti azt a kérdést, hogy miért gondolják úgy a baloldali polgármesterek, hogy számukra nem kifizetődő együttműködni a kormányzattal – jegyzi meg. Konstanczer Tamás úgy véli, a fentiek fényében kijelenthető: attól tartanak, hogy számukra nem járna politikai haszonnal, arcukat vesztenék egy esetleges együttműködés során, ezért törekednek a társadalom megosztására.

A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője szerint felmerül a kérdés, hogy milyen démonaik vannak valójában a baloldali városvezetőknek.

– Amennyiben elvonatkoztatunk attól, hogy Karácsony és társai minden frusztrációjukat a kormányra vetítik ki, több esetben komoly törésvonalakat érzékelhetünk a baloldali pártok önkormányzati együttműködésében – hívja fel a figyelmet. Konstanczer Tamás szerint Göd, Szigetszentmiklós, Eger, Pécs, Szombathely és a fővárosban Ferencváros képviselő-testületének konfliktusos működése is jól példázza azokat a belső feszültségeket, amelyek az utóbbi időben kiéleződtek a szivárványkoalíció által vezetett településeken.

– Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a fővárosi önkormányzatban megkerülhetetlen tényező a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, és a legtöbb önkormányzati cégbe a Gyurcsány-éra levitézlett emberei tértek vissza – emlékeztet Konstanczer Tamás, hozzátéve: Karácsony Gergelynek nem a magyar kormány a legnagyobb ellenfele, hanem a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: a főpolgármester a szavait azzal tetézte, hogy szerinte „az Orbán-kabinet tagjai nem kormányoznak, hanem uralkodnak, a baloldali városvezetők azonban ezzel szemben kívánnak alternatívát mutatni”.

Fejjel a falnak

A Kúria megtiltotta annak az önkormányzati rendeletmódosításnak hatályba léptetését, amellyel a Karácsony Gergely vezette főváros több ingyenes terjesztésű napilapot – köztük a Metropolt és az Esti Hírlapot – lehetetlenített volna el. A lapunkhoz eljuttatott közleményben azt írták: „A Kúria Önkormányzati Tanácsa azonnali jogvédelmi intézkedésként Budapest Főváros Kormányhivatala kérelmére elrendelte a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról szóló rendelet egyik pontjának ideiglenes alkalmazási tilalmát. Az alkalmazási tilalom a Kúria érdemi határozatának meghozataláig tart.” Hozzátették: a Kúria az indítványban felhozott érvek alapján úgy ítélte meg, hogy az ideiglenes alkalmazási tilalom elrendelésének elmaradása súlyosabb hátrányt okozna, mint az alkalmazási tilalomra irányuló kérelem elutasítása.

Mint korábban beszámoltunk róla, Karácsonyék a rendeletükben négy oldalt követeltek volna a főváros számára, amelyen az általuk meghatározott tartalmakat közölték volna. A rendelkezést átgondolatlannak, kivitelezhetetlennek nevezte lapunknak Lovas Dániel, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke, valamint Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa is.

magyarnemzet.hu
  • Az európai jobboldal felsorakozik
    A miniszterelnök a lengyel fővárosban tartandó eseményről azt mondta, tizenkét olyan pártvezető találkozik, aki hangot akar adni annak a sok tízmillió embernek, akik ma európai polgárok, de úgy érzik, hogy nem képviselik őket.
  • A cselekvés lehetőségeit mutatja a Planet 2021
    A Planet 2021 Budapest nem riogatni akar, hanem megmutatni, hogy a környezet védelmében mindenki tehet valamit - mondta Áder János pénteken, miután megtekintette a rendezvény fenntarthatósági közönségprogramját.
  • Bolsevik vírus támadja a brüsszelitákat
    Dr. Somogyi János: Szemmel láthatóan ezek a EU-s vezető bürokraták elkapták a „bolsevik vírust” és feltámasztották a Szovjetuniót. Napjainkban a bolsevizmus az EU Parlament (és Bizottság) képében, formájában kísértetként járja be Európát.
MTI Hírfelhasználó