Baloldali belharc: hátba szúrná a Momentum az LMP-t
Több, egyéni választókerületi jelöltjét is bemutatta a héten a Momentum. Szembetűnő, hogy a balliberális párt azokra a körzetekre koncentrált, ahol a legtöbb szavazót vesztette az LMP az Európai Parlamenti választásokon, egyetlen, 2018-ban nyerő képviselőjükre is ráindítják saját jelöltjüket.
2021. január 17. 17:56

Nyolc jelöltjét mutatta be a héten a Momentum Mozgalom a 2022-es országgyűlési választásokra. Szegedre, Orosházára és a fővárosban a budai oldal mind a hat, országgyűlési egyéni választókörzetébe bejelentkeztek a párt politikusai, köztük az első és ötödik kerületet is magába foglaló 1. számú választókerületbe is. Ennek érdekessége, hogy 2018-ban itt szerezte egyetlen egyéni mandátumát az LMP. Csárdi Antal győzött a belvárosban, az ellenzék többi jelöltje, köztük a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is visszalépett a javára előzetesen.

Fekete-Győr az EP-választások óta többször kommunikált arról, hogy nem biztos, hogy a ’18-ban nyerő ellenzéki jelöltek fognak újraindulni az egyes körzetekben.

Ezúttal nem ő maga, hanem a párt első kerületi alpolgármestere, Gelencsér Ferenc ütné ki a nyeregből az LMP-s Csárdit, akit már tavaly októberben hivatalosan is bejelentett a pártja mint ’22-es újrainduló jelöltet. A zöldpárt egyébként maga is jelezte, hogy nem zárkóznak el az előválasztástól.

A többi kerületben is jellemzően önkormányzati képviselőket jelölt a Momentum; Orosz Anna, Berg Dániel és Hajnal Miklós is az Országgyűlésbe vágynak. Közülük Orosz és Berg is alpolgármesterek, előbbi a DK-s XI. kerületben, utóbbi pedig az MSZP által vezetett II. kerületi önkormányzatban.

Fekete Győr András pártelnök, a háttérben Orosz Anna, Soproni Tamás, Berg Dániel és Cseh Katalin Fotó: Bach Máté

Egy elemzés szerint egyébként ezekben a kerületekben veszítette a legtöbb támogatót a Lehet Más a Politika 2019-ben. Az I., II., V. és XII. kerületben tíz százalék fölötti volt a veszteségük. A zöldpárt egyébként megalakulása óta felülreprezentált volt ezeken a területeken. Valószínűleg erre a támogatói bázisra építene a Momentum is, akik az önkormányzati választásokon szerepeltek relatíve jól a budai kerületekben.

A párt vidéki körzetekben indulni kívánó politikusai nem sértenek baloldali érdekszférákat, az orosházi körzetben az azóta mentelmi jogától megfosztott Simonka György győzött három éve. A két szegedi körzetből pedig abba jelentkezett be a Momentum politikusa, melyben a fideszes B. Nagy László nyert ’18-ban, nem pedig az MSZP által elnyert 1. számúba.

A jelekből úgy tűnik, hogy a baloldalon már javában folyik egymás kiszorítása, az összefogás mázával leöntött pártkonglomerátumon belül csendes, de határozott belharc kezd kialakulni. Ez pedig egyre több kiszólással is járhat, ilyen lehet Ungár Péter reakciója is, aki a baloldali politikusok közül egyedüliként kritizálta nyilvánosan Fekete-Győr András azon ötletét, hogy mindenki kapjon százezer forintot, aki beoltatja magát. Az LMP országgyűlési képviselője jelezte, hogy vitába szállna az ötlettel, szerinte nem jelentene megoldást a „sok felesleges költés”.

magyarnemzet.hu
MTI Hírfelhasználó