A baloldal közreműködésével zajlik a Soros-terv végrehajtása
Fokozatosan, "kíméletlen következetességgel" folyik a Soros-terv végrehajtása az európai és a magyar baloldal aktív közreműködésével - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. december 19. 22:27

Deutsch Tamás az EP két migrációs állásfoglalására reagálva azt mondta: a két EP-határozat legfontosabb megállapításai szerint a bevándorlás és azon belül az illegális bevándorlás alapvető emberi jog, és az Európai Unióba érkező bevándorlókat szét kell osztani a tagállamok között. Emellett, ha egy illegális bevándorló menekültügyi kérelmét jogerősen elutasítja egy tagországi hatóság, a kitoloncolás előtt olyan garanciális szabályoknak kell érvényesülniük, amelyek azt jelentik, hogy "valójában nincs kitoloncolás" - emelte ki.

A Fidesz EP-delegációjának vezetője hozzátette, hogy Dobrev Klára (DK), Cseh Katalin és Donáth Anna (Momentum), valamint további három DK-s európai parlamenti képviselő az EP bevándorláspárti többségének kemény magjához tartozva "lelkesen megszavazta" mindkét határozatot.

Közölte: a szavazás is azt mutatja, hogy a magyar baloldali EP-képviselők a magyar polgárok elsöprő többségének álláspontjával szemben le akarják bontani azokat a védelmi eszközöket, amelyek eddig megkímélték Magyarországot az Európában nem kevés problémát okozó illegális bevándorlástól.

Hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP képviselői nemmel szavaztak a határozatokra és elmondták, hogy az illegális bevándorlás rossz Európának.

Deutsch Tamás közölte: Magyarországon a tömeges illegális bevándorlás elkerülése addig marad fenn, amíg a Fidesz és a KDNP irányítja az országot. Ha Gyurcsány, Gyurcsányné vagy Fekete-Győr kerülnének az ország élére, ennek a helyzetnek vége lenne - emelte ki.

Ha az ellenzék kerülne hatalomra, az illegális bevándorlók ugyanúgy bejönnének Magyarországra, mint ahogy azt a baloldali kormány megengedi Olaszországban és a mindennapi együttélésben ez ugyanúgy problémát jelentene, mint Németországban. Továbbá ugyanúgy megjelenne a hétköznapi életben a terrorfenyegetettség, mint Bécsben vagy Franciaországban - mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: Szájer József megüresedett európai parlamenti helyének betöltésére a szokásos jogi eljárás megindult, a képviselő aláírta lemondólevelét és a lemondást az EP elnöke is bejelentette a múlt heti plenáris ülésen. A képviselő helyére a Fidesz-KDNP 2019-es európai parlamenti listáján szereplők közül kell valakit jelölni.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációvezetője sajtótájékoztatót tart az Európai Parlament migrációs állásfoglalásáról, a Képviselői Irodaházban, Budapesten 2020. december 19-én. MTI/Mohai Balázs

Deutsch Tamás megerősítette, hogy az EP európai néppárti (EPP) képviselőcsoportjának elnöksége módosítani fogja a frakció működési szabályát. Mindezt úgy kommentálta: "eljött az ideje annak, hogy a szólóban kiróható büntetéseket immár a kollektív büntetések elve is erősítse az Európai Néppártban".

Azt mondta: a néppárti frakció többsége régóta része az EP bevándorláspári többségének. Úgy folytatta: a Fidesz azt szeretné, ha a néppárt a világos alapértékeit és az azokra épülő egyértelmű programokat képviselné az Európai Parlamentben. A Fidesz ezt teszi a bevándorlás kérdésében, hiszen a néppárt programja következetesen kiáll az illegális bevándorlás ellen, a külső határok védelméért, és elutasítja az áttelepítés kérdését - mondta.

Kiemelte: "nem Deutsch-ügy van", az Európai Néppárt jövője a kérdés. Abban van véleménykülönbség, hogy lehet-e a baloldal, a liberális oldal és a centrum felé haladó, sodródó néppárti politikát folytatni, ami láthatóan az EPP gyengüléséhez, választási eredményeinek romlásához vezet - vélekedett Deutsch Tamás.

A kormánynak az önkormányzatokra vonatkozó adó- és díjemelési tilalmáról szólva hangsúlyozta: azok egyaránt érintik a fideszes és nem fideszes helyhatóságokat is. Kiemelte: a baloldallal szemben a Fidesznek nem az adóemelés, díjemelés és megszorítás a célja, hanem az emberek terheinek csökkentése. Azt mondta: attól nem lesz jó az önkormányzatnak, hogy pluszterheket rak a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetben levő gazdasági társaságok, emberek nyakába. A Fidesz az emberek pártján áll - tette hozzá.

Arról, hogy Navracsics Tibor korábbi uniós biztos csatavesztésnek nevezte Deutsch Tamás néppárti jogfosztását, a Fidesz EP-delegációjának vezetője úgy fogalmazott: oda kell figyelni a véleményére. Azt mondta: Navracsics Tibor tapasztalt politikus, jó munkát végzett a Juncker-bizottságban, amit azért tudott elkezdeni, mert a meghallgatásakor őt ért támadások idején a fideszes és KDNP-s képviselők megvédték.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó