EU-s újbeszél nyelv
Az uzsorás persze csak egy stróman, aki egy rejtett szuper-struktúrának a megbízását teljesíti. E megbízás lényegét a „múltat végképp eltörölni” fordulat fejezi ki a legpontosabban.
2020. december 11. 12:49

"Végre egyértelművé kellene tenni, hogy korrupció és illegitim ellenérdekű befolyásolás az is, ha fontos pozíciót betöltő uniós tisztviselők egy világuzsorás fizetési listáján szerepelnek" - fogalmazott Kövér László, a magyar törvényhozás elnöke. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

- Professzor úr, nemcsak hazánkban, hanem az Európai Unió minden államában a törvénytisztelő állampolgárokat megrémisztheti két körülmény. Az első az, hogy uniós tisztségviselőket egy ártó szándékú világuzsorás irányít: pénzzel tömi és utasítja őket. A második, hogy amikor a súlyos törvénysértés immár nyilvánossá válik, nem történik hatósági intézkedés. Ezen az utóbbin hogyan lehetne változtatni, azaz miképpen lehet az unió vezető testületeivel szemben is a jogállamiságot érvényesíteni?

- Ahogy az már megszokott, erre van egy rövid és egy kicsit részletesebb válasz. A rövid válasz az, hogy sehogy. A hosszabb válasz inkább azt fejti ki, hogy miért esélytelen bármilyen változást várni. Amivel először is szembesülni kellene az, az, hogy amit látunk az nem egy sajnálatos „rendellenesség”, hanem maga a rend, annak a pusztító káosznak a rendje, ami a lejátszás-technikai felszínen liberális demokráciának és jogállamnak nevezi magát. Amire Ön felhívja a figyelmet az csak egy üzemeltetési mód, amelynek a lényegét kellene megértenünk, ha valóban komolyan gondolunk bármilyen változást. Az ugyanis, amit „demokrácia” és „jogállam” fedőnéven működtetnek, az valami egészen más, mint amit hamis önbemutatásával állít magáról, és minél tovább ismételgetjük ezeket a hamis meta-fogalmakat, annál inkább hozzájárulunk a saját csapda létünk végzetessé válásához. Jóhiszemű de végzetes tévedésünk alapja az a feltételezés, hogy van olyan, hogy „társadalmi valóság”, és a „demokrácia” és „jogállam” olyan szerveződési formák, amelyek a társadalmi valóság kezelésének legjobb módozatai. Nos, nincs olyan, hogy társadalmi valóság, csak narratívák léteznek, vagyis olyan elbeszélési módok, amelyek azt állítják, hogy ők a valóságot írják le. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy természetesen mi sem vagyunk kivételek, mi is most egy elbeszélési mód, vagyis egy értelmezési keret és fogalomkészlet segítségével próbálunk megjeleníteni „valamit”, amit társadalmi valóságnak hiszünk.) Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a nem létező társadalmi valóságot ábrázolni próbáló elbeszélési módok ezek szerint egyformán hamisak és használhatatlanok, ezt éppen nem. Csak azt, hogy mindenki számára a saját narratívájának rejtett „célfüggvénye”, elegánsabban fogalmazva „télosza” határoz meg mindent. Az európai fehérember léte a Nyugat néven összefoglalható nagy-kultúra szellemi talapzatára épül nagyjából 1300 éve, így a társadalmi valóságról alkotott képünk is e nagy kultúra szellemi „eredménye”, csak hogy a Nyugat végnapjait éli, és mint minden nagykultúra esetében ez, amit „valóságként” élünk át, már csak elfajzott degenerált bomlástermékek undorító kotyvaléka.

A Nyugat végnapjait éli - konyvtunder.hu

Ez maradt abból, ami kezdetben egy szellemi energiákkal teli szakrális kultúra volt a katedrálisok korában. A születése utáni félévezred során ez a nagy kultúra egy szépreményű szakrális kísérlet, amelynek télosza egy transzcendens lényeg, az üdvösség, az Isten szerint való élet méltóságteljessége. Nem volt ez idill persze, de legalább mindenki számára világos volt, hogy a „társadalmi valóság” nem emberi elhatározás kérdése, hanem az Isten akaratának megnyilvánulása. Nem véletlen, hogy minden uralkodó számára ez a szakrális legitimitás jelentette minden akarat-nyilvánítás alapját, „Mi, Isten kegyelméből…uralkodója, az alábbiak szerint határozunk.”. Ekkor még a szakrális uralkodó akaratnyilvánítása valójában Isten szava volt, és ez váltott át a „vox populi vox Dei” formulával jelzett szerveződési módra, ahol a „nép” válik a legfőbb legitimitás-forrássá. Az „aprócska” gond ezzel csak annyi, hogy soha senki kísérletet sem tett az óta arra, hogy definiálja, mi is az a nép. Lévén, hogy a mindenkori nép mindig a szellemi hierarchia legalsó szintjét jelenti, így a világtörténelem leghamisabb és legcinikusabb állítása az, hogy valaha is volt, van, vagy lesz olyan, hogy a „nép uralma”, vagyis demokrácia. A fogalom olyan nyilvánvaló önellentmondás, ami szóra sem érdemes. Pontosabban szóra sem volna érdemes, ám a világ minden globális média-megafonja ezt harsogja, így valahogy választ kellene találnunk arra, hogy miként süllyedtünk a megvalósult abszurditásoknak erre a tragikomikus szintjére. Máig is nagyon keveset tudunk arról, hogy miként is fordult át a szakrális legitimitás szerveződési módja arra a szellemi lejtőre, ahol már csupán a közvetlenül átélhető fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyag-tömeg egyre gyorsuló ütemű előállítása az egyetlen végcél, az emberi élet egyetlen értelme. Ami lényegében nem más, mint rohamosan gyorsuló gigantikus hulladék-termelés. Ilyenkor Karácsonykor, a béke és szeretet ünnepén például azért lótunk-futunk, hogy méregdrága műanyag-szemetet vásároljunk (nagyjából húszezer tonnát évente) amit valami rejtélyes okból kifolyólag „játék” néven árusítanak, és mi is magunkat ebben az illúzióban ringatva adjuk át gyerekeinknek és unokáinknak, akik aztán gyorsan rá is unnak és mehet egyenesen a kukába. (Persze most már elegánsan a szelektívbe.) Az Ön kérdése azt firtatja, hogy ezt az undorító kotyvalékot miként lehetne méltóságteljes berendezkedéssé tenni, ezért volt a rövid válaszom az, hogy sehogy. A hosszabb válasz pedig annak az útnak a végigjárása volna, hogy mi magunk, miként járultunk hozzá ennek a lejtőnek a kialakulásához, hogy erősítjük meg ezt akaratunk ellenére nap, mint nap, és végül, ami a legkényesebb kérdés, ha ez így már visszafordíthatatlanul degenerálódott, akkor mi és hogyan kerülhet majd egyszer ennek az egésznek a helyére. Bármilyen fájdalmas is ezzel szembesülni, semmi sem tart örökké, így a Nyugat mint nagy kultúra, sőt a szakrális magyar nemzet sem. A demokrácia meg a jogállam mesterséges hamis fogalmak, és „megkonstruálásuknak” egyetlen célja az volt, hogy az engedelmes munkaerő és fogyasztóerő állatok globális csordájává tett „emberiséget”, benne az európai fehérembert is önmaga uralmának hamis illúziójával „ajándékozza” meg. Hogy aztán Isten helyett a soha nem definiált „népre” hivatkozva lelki, erkölcsi, szellemi értelemben végleg felszámoljon mindent, ami még emberre emlékeztetne e salaktömegben. Ebben az, hogy egy uzsorás pénzt osztogat azoknak, akik engedelmesen, sőt buzgón pusztítják el az európai fehérember maradékát is, az nemcsak, hogy nem meglepő, hanem ez a szerveződési mód alapértelmezett működés-technikája. Hatósági intézkedés pedig azért nem történik, nem történhet ez ellen, mert éppen ez a hatóságok működésének alapvető célja és értelme, így ezzel a kör be is zárul. Valóban tragikomikus amúgy az, hogy a Nyugat uralmi csoportjai azért kapnak hatalmas pénzösszegeket, hogy a maradékát is felszámolják annak, ami még a Nyugat történelmi önazonosságának szakrális alapjaira emlékeztetne. De ilyenkor mindig azt kell legelőször tisztázni, hogy ez a lepusztulás miként mehetett végbe, hogy miért nem volt tudása, bátorsága, becsülete azoknak, akik talán még cselekedhettek volna. Orbán Viktor ma cselekedni próbál, és az e cselekvésből adódó iszonyú energiájú és tektonikus mélységű konfliktusokon keresztül láthatjuk csak igazán a helyzet valódi tragikumát. Az uzsorás persze csak egy stróman, aki egy rejtett szuper-struktúrának a megbízását teljesíti. E megbízás lényegét a „múltat végképp eltörölni” fordulat fejezi ki a legpontosabban. Mindent el kell törölni, ami még az ember eredendő szakrális önazonosságára, hagyományaira emlékeztet, ki kell szaggatni a gyökereket, és az így gyökértelenné tett emberre emlékeztető tárgyak ezután már szinte bármire rávehetők

- Kövér László szerint nem figyeltek oda a nemzetközi jobboldalon, nem tulajdonítottak jelentőséget a konzervatív közösségben annak, hogy először a médiából, a tudatiparból, tudományos életből, az egyetemi szférából, majd az igazságszolgáltatásból és lépésről lépésre a közgondolkodás befolyásolására alkalmas minden társadalmi pozícióból kiszorították. Miért emlékeznek számosan úgy, hogy noha "a nemzetközi jobboldalon" erre nem figyeltek fel, Magyarországon a töredéknyi hazafias sajtóban erre többen is felfigyeltek, és harcot vállaltak a szélsőség térfoglalása ellen? Itt ugyanis egy hungarofób párt a törvényhozásban sok képviselői helyet szerzett, a sajtót - beleértve a rádiót és a televíziót - pedig 95 százalékban elfoglalta.

- Az a „valami”, amiről itt szó van a magyar politikai térben nevezi magát jobboldalnak, polgári oldalnak, népi, nemzeti, keresztény és konzervatív oldalnak egyaránt. Ezek a fogalmak ugyan kapcsolódnak egymáshoz, de messze nem ugyanazt jelentik még a magyar belső politikai térben sem, globális szinten pedig végképp nem. Ennek tragikus példája volt az MDF, az a politikai alakulat, amely megpróbálta mindezt egyszerre képviselni, ám végül is szétrobbant a belülről jövő tektonikus feszítőerők nyomán. Valójában a „modern” politika egész világa hamis és gonosz módon lett mesterségesen felépítve abban az iszonyatos másfél évszázadban, amelynek 1649-ban az angol király, 1793-ban a francia király kivégzése közötti tér-idő adott „méltó” keretet. Ennek a hamis politikai konstrukciónak a központi eleme az a komplexum, amit Ön „hungarofób” pártnak nevez, de talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy ez az évezredes globális történelmi SZDSZ egy ideiglenesen hazánk területén állomásozó rohamosztaga volt 1990 és 2010 között. Abban az 1649 és 1793 közötti szörnyű véres korszakban ez a világerő „felvilágosítóként”, majd jakobinusként jelenik meg, Cromwell, Voltaire, Robespierre és Jean Paul Marat e lét-karakter legkegyetlenebb prototípusai.

Cromwell - newstatesman.com

Ezekből a brutális ítéletvégrehajtókból állt össze a modern politikai rendszer „belső magja”, ezek magukat máig is liberális pártoknak nevezik. Ami azt illeti, valóban a „szabadságot” képviselik: a létrontó pusztítás „szabadságát”. A kialakuló, magát a XIX. századtól kapitalizmusnak nevező létszerveződési mód fő hajtőerejét ez a komplexum jelentette és jelenti ma is. Ám a világot irányító erő semmit nem bízott a véletlenre, és az általa létrehozott rend kifosztottjait is ő szervezte politikai alakzatokba, ezért egy Karl Marx nevű, kétségtelenül professzionális ügynökén keresztül elkezdte az „ellen-oldal” politikai pártjainak a létrehozását is, de volt egy kis probléma. A nyugat-európai társadalmak több mint 90%-a akkor még a hagyományos paraszti társadalomhoz, illetve nemeséghez tartozott, ezért a „politikai élet” nem álhatott kizárólag a tőketulajdonosok „liberális”, és a munkaerőtulajdonosok „szociális” pártjaiból, ám az is megengedhetetlen volt, hogy az akkor még abszolút többségben lévő „hagyomány” bármilyen valós politikai szerepet kapjon. Hiszen, mint tudjuk „a múltat végképp eltörölni”, ez a ledöntőbb feladat. Ezt a dilemmát úgy próbálták áthidalni, hogy az általuk szétroncsolt, denaturált és degenerált nemesség-maradékból, amit dzsentrinek neveztek el, olyan „konzervatív” pártokat hoztak létre, amelyekben „szigorúan ellenőrzött” és meghamisított módon, de látszólag azért a hagyomány identitás-rendszere is megjelenhetett. Aminek létrejöttét viszont háromszáz éve sikeresen akadályozta meg ez a világerő, azaz a „valami”, amit önironikus keserűséggel mi itt Magyarországon „nép-nemzetnek” szoktunk nevezni. Ez a világerő szóhasználatában maga a fasizmus, de minimum szélsőjobboldal, populizmus, autokrácia stb. Valami olyan, ami a demokrácia és jogállam keretei között hivatalból üldözendő. Ez azt jelenti, hogy a modern politikai rendszerből csak a „lényeg” van kitagadva és kitiltva, amiben persze semmi meglepő nincs, sőt. Vagyis a Házelnök Úr által említett „nemzetközi jobboldal” döntő többségében eleve alkalmatlan politikai konstrukciókat jelent. Ez mostanában rendkívül látványosan és tragikus módon mutatkozik meg az Európai Néppárt erkölcsi és szellemi lejtőjében, és abban az ideológiai híg moslékban, amelyben ez a nemzetközi jobboldal dagonyázik vidáman. Magyarország népe valóban sokat tanult abból, hogy 1990-ben az első „szabad” választásokon kis híján a legnagyobb politikai párttá tette a globális SZDSZ lokális különítményeseit, és aztán az ezt követő húsz év során a szó szoros értelmében a saját bőrén érezhette a brutális pusztítást következményeit. Pedig ezek a kommandósok még cinikusan ki is tűzték magukra hármas jelszavukat, hogy „tudjuk, merjük, tesszük”, és valóban tudták is, merték is, és tették is gátlástalanul. Az általuk okozott károk iszonyú anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi pusztítást vittek végbe a magyar társadalomban. Ám Európa legtöbb országában ez a tanulási folyamat elmaradt, sőt az önazonosság minden elemét sikerült úgy szétverni, hogy a népesség többsége lelkesen számolja fel önmagát minden különösebb ösztönzés nélkül is ma már. A média, a tudományos élet, az egyetemek azért döntő fontosságú intézmények, mert a társadalmi valóság alapvetően narratívák szövetéből épül fel, így aki a kezében tartja az elbeszélési módok előállítására szolgáló gépezetet, azé a hatalom. Az Európai Néppárt példája azonban éppen arról tanúskodik, hogy a „politikus lét” valójában ma már sima prostitúció csupán, így a kör bezárulni látszik. Végül minden történetünk mindig ugyan oda jut el, annak a felismeréséhez, hogy hitre épülő tudás, bátorság és becsület nélkül csak lepusztulás vár mindenre. De most végre nekünk kellene tudni, merni és tenni, cselekedni még akkor is, ha tudjuk, hogy fájdalmasan kicsi az esélyünk.

​- Varga Judit szerint nem mi akadályozzuk az EU működését, hanem azok, akik hátsó szobákban egyeztetve politikai érdekeik és ideológiai szándékaik alapján felrúgták az eredeti megállapodást. Mi lehet az a politikai taktikai cél, amelynek elérése végett az egyértelmű pénzbezsebelési, nyerészkedési célt udvariasan "ideológiai szándékoknak" finomítják politikusok: miért nem lehet még ebben a kérdéskörben sem a nyers valóságot kimondani?

- A már említett csapda-helyzetünket jól jellemzi az, hogy a magyar és lengyel közgazdászok egy csoportja közösen tiltakozik a magyar-lengyel vétóval szemben. Vizsgáljuk meg alaposan az állásfoglalásuk kulcsmondatát, amely így hangzik. „Amikor a magyar kormány azért küzd, hogy ne kelljen a joguralom és a jogbiztonság feltételeit betartania, azzal nemcsak az Európai Uniónak a jelenlegi világhelyzetben életbe vágóan fontos szolidaritási akcióját akadályozza meg, hanem a magyar gazdaság hosszú távú fejlődése ellen is dolgozik”. Ez a mondat tipikus megjelenése a „valóság-átfordításnak” vagyis a per-verziónak, ha a latin szót az eredeti logikája szerint alkalmazzuk. És egyúttal tökéletes példája a narratíva rendkívüli jelentőségének. Egyetlen mondatban képes a magyar kormányt úgy beállítani, mint olyan bajkeverőt, aki szembe megy a mindenki által elfogadott rend legalapvetőbb követelményeivel, és ezzel önös érdekeit védve óriási károkat okoz Európának és Magyarországnak is. Holott a helyzet éppen a fordítottja ennek. Az Európai Unió uralmi struktúrái egy önfelszámolást jelentő hamis és pusztító identitást akarnak Európára kényszeríteni, és a magyar kormány éppen Európa és Magyarország lét-érdekeit védve lép fel ezzel a pusztító törekvéssel szemben. Varga miniszterasszonynak igaza van abban, hogy e mögött masszív globális hatalmi érdekek húzódnak meg, Önnek viszont abban van igaza, hogy az a korrupció és prostitúció, ami a „vivő-anyaga” mindennek, az önmagában is éppen elég pontosan jelzi a valóságos helyzetet.

Varga Judit - mti

Azt, hogy azok az uralmi intézmények, amelyeknek az lenne a feladatuk, hogy felismerjék és megvédjék Európa legalapvetőbb érdekeit, azok az Európát szétroncsolni igyekvő erők fizetett ügynökeivé váltak. Ez már olyan mélységű dráma, amelynek elméletileg se nagyon van megoldása, hisz ez azt jelenti, hogy Európa népeinek legelemibb immunreakciói sem működnek már, hiszen ezeket az uralmi struktúrákat ő emeli maga fölé, és ő táplálja az őt elpusztító folyamatokat, ami nyilvánvalóan öngyilkosság. És sajnos egyre valószínűbbnek látszik, hogy nincs már visszafordulás erről a szellemi lejtőről, ám akkor sem tehetünk egyebet, mint azt, hogy újra és újra szembesítjük Európa népeit e végzetes folyamattal. Abban a reményben, hogy talán még sincs igazunk, és lesz ébredése még az európai fehérembernek.  

preshaz.eu
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
  • A rendszerváltoztatás az '56-os hősöknek is köszönhető
    Kövér László: a Nyugat ugyanúgy hagyott cserben minket 2006-ban, mint 1956-ban, „és most is ugyanúgy szívesebben kooperálnának egy kollaboráns neobolsevista bandával, mint ahogy 1989-90 után is jobban örültek volna, ha nincs hatalmi változás hazánkban, hiszen az úgynevezett reformkommunistákkal már korábban elkezdtek sikerrel üzletelni."
MTI Hírfelhasználó